Index Vakbarát Hírportál

Titkos háttérhatalom irányítja Magyarországot

2013. augusztus 13., kedd 10:54

Nem volt rossz lépés a kormány részéről a Bilderberg-csoportra felhúzni egy Bajnai- és Reding-ellenes minikampányt, hiszen a Political Capital elemzőintézet a Tárkival, illetve nemzetközi partnerekkel (a brit Counterpoint UK-vel, a szlovák IVO-val, illetve a lengyel Center for Research on Prejudice-szal) közösen készített kutatása szerint a Magyar Ember abszolút vevő a különböző háttérhatalom-elméletekre és más Dan Brown-i szintű borzongásokra.

A vizsgálatban ugyanis kiderült: a magyarok 42 százaléka „tudja”, hogy nem a kormány irányítja az országot, hanem valakik a háttérből mozgatják a szálakat, és csak a magyarok 36 százaléka veti el egyértelműen ezt a nézetet. A háttérhatalom-elmélet Bogár Lászlón kívül leginkább az ún. „alacsony státuszú” – legfeljebb szakmunkás végzettségű, szegényebb -  férfilakosság körében elterjedt, de az is kiderült, hogy a vallásosabbak kevésbé fogékonyak rá, mint az ateisták. Ezért a Political Capital arra a következtetésre jutott, hogy az összeesküvés-elméletek egyfajta politikai valláspótlékként szolgálhatnak.

Ha pártmegoszlás szerint nézzük az adatokat, akkor nem meglepő módon a Jobbik szavazói állítják a legnagyobb, 68 százalékos arányban, hogy valójában nem a kormány kormányoz. Az már sokkal meglepőbb, hogy a Kuruc.info emlőin nevelődött szélsőjobboldalt az LMP (52%) és az MSZP (49%) követi, és csak tőlük lemaradva jön a Fidesz (43%), végül az E2014 (32%). Ez az adatsor azért is meglepő, mert megmutatja, hogy a baloldali ellenzék tábora semmivel sem kevésbé vevő a mítikus gondolkodásra, mint a jobboldal. De az is feltűnő, hogy még a kormánypárti szavazók közül is tízből négy úgy látja, hogy Magyarország még mindig nem nyerte meg azt a bizonyos szabadságharcot. Úgy tűnik, az összeesküvés-elméletekben való hitet a pártelköteleződés önmbagában is táplálja: a pártpreferencia nélküliek között ugyanis lényegesen kevesebben, csupán 37 százaléknyian vélekednek úgy, hogy a kormány helyett valakik a háttérből irányítják az országot.

Persze az is nagy kérdés, hogy kik lehetnek Magyarország háttérben megbúvó valódi urai. A legtöbben - az Orbán-kormány szabadságharcos retorikájára rímelve - a nemzetközi pénzügyi köröket, vagy más államokat sejtik a Nagy Összeesküvés hátterében. Itt óriási egyetértés mutatkozik a bal- és a jobboldal között: a nemzetközi pénzügyi körök uralmában ugyanolyan mértékben (42-42%), a külföldi államok vezérlésében pedig közel azonos mértékben (31-27%) hisznek a Fidesz és az MSZP szavazói. A Jobbik szavazói persze mindkettő irányításában jobban, az E14 szavazói és a bizonytalalanok pedig mindkettőben kevésbé hisznek.

Hozzájuk képest igen kevesen – öt százaléknyian - osztják  Kocsis Máté elképzelését a Nagy Médiaösszeesküvésről, de a vallási csoportokat is csak a megkérdezettek 8 százaléka nevezte meg háttérhatalomként. A szabadkőművesség népszerűsége leáldozóban van, alig 5 százaléknyian látják a titkos társaságot hazánk valódi irányítójaként. Itt azért érdemes megjegyezni, hogy a lakosság csaknem egynegyede (22%) nem hisz abban, hogy a fenti csoportok irányítanának a háttérből, és egynegyede (24%) nem tudott, vagy nem akart – vagy nem mert? – válaszolni a kérdésre.

Ez a fogékonyság azonban nem magyar sajátosság, az összeesküvés-elméletekért a szlovákok és a franciák is rajonganak. Ez utóbbiak körében a magyaroknál magasabb, 51% azok aránya, akik abban hisznek, hogy nem a kormány irányítja az országot. A szlovák kutatásban pedig – ami azonban csak az internethasználók körében zajlott, ezért az összehasonlításban óvatosan kezelendő – a válaszadók 63 százaléka értett egyet ezzel az állítással

Rovatok