Index Vakbarát Hírportál

Ledöntötték a hungarocell-Orbánt

2013. szeptember 29., vasárnap 18:19

„Ássuk el!” „De szép látvány volt” – katartikus hangulatban döntötték le Orbán Viktor kétméteres hungarocell szobrát a Szolidaritás Mozgalom vasárnapi rendezvényén a Clark Ádám téren, az Alagút bejárata mellett. A rendezvényen felszólalt Bajnai Gordon exminiszterelnök és Dopeman, az ország alternatív köztársasági elnöke is. Körülbelül ezren hallgatták a "Baszd meg az Orbánt!", többek között Mécs Imre, Karácsony Gergely és Szabó Zoltán.

Kétéves a Szolidaritás Mozgalom, ennek és a beinduló kampánynak apropóján tartott rendezvényt vasárnap délután a mozgalom a Clark Ádám téren. Körülbelül ezren gyűltek össze az Alagút előtt. A színpadon a Szolidaritás több alakja mellett Bajnai Gordon is felszólalt. A műsorvezető Dopeman volt, aki folyamatosan próbálta hangulatba hozni a megjelent tömeget, például ilyen mondatokkal: „Az ország legnagyobb ellensége nem Orbán, hanem az apátia!". De még inkább néhány előadott számmal, például a Bazmeg! cíművel, ami nagyvonalúan úgy volt megrövidítve, hogy a „Baszd meg az MSZP-t meg a Gyurcsányt!” részt kihagyva csak azt énekelték testvérével, hogy "Baszd meg az Orbánt!"

Kétségtelenül szürreális vasárnap délután volt ez. Mert azután, hogy néhány szolidaritásos egy-egy közepes galamusos cikknek megfelelő szöveget mondott el a színpadon, azután, hogy Bajnai Gordon előre szólt, hogy a felcsúti stadion nem fog beférni a Szoborparkba, azután, hogy Karácsony Gergely, Mécs Imre, Szabó Rebeka, Juhász Péter és Ungár Klára gyermeki mosollyal bólogattak Dopeman baszdmegelésére végül egy hungarocell Orbán-szobrot is ledöntöttek, amit Hétköznapi Csalódások- és Ricky Martin-számokra vonulva a Terror Háza elé vittek. Ráadásul a szobordöntés előtt meg is kellett kicsit fűrészelni Orbán vádliját. A tömeg hálás volt: „De szép látvány volt!" − mondták többen.

Így dőlt le Orbán szobra

Mindenki a nagy kérdést tette föl felszólalása végén: Orbánisztánt vagy Magyar Köztársaság? Bajnai elmondta, Orbán rezsimje embertelen, sikertelen és gátlástalan, aminek véget vetnek. Majd miután a szocialista állampárt kongresszusaihoz hasonlította a szombati, Millenárison tartott 25. Fidesz-kongresszust, elmondta: „A Fidesznek papírja van arról, hogy csalt" − utalva ezzel a bajai időközi választásra, ahol a bíróság törölte a választás eredményét, mivel kiderült, hogy szervezetten, autóval szállították az embereket szavazni, ami kampánycsendsértésnek minősül. Bajnai szerint mivel az már kiderült, hogy a Fidesz lopott és hazudott, nem maradt neki más, csak a csalás.

Bajnai arról is beszélt, hogy nehogy azt gondolja bárki, hogy erről a bajai csalásról Orbán nem tudott. A volt miniszterelnök szerint látszik, hogy Kubatov Gábor a Fidesz kampányigazgatója osztotta a feladatokat, aztán végignézte, ahogy szállítják az embereket szervezetten szavazni. És ha ezt Kubatov Gábor intézte, akkor biztosak lehetünk benne, hogy Orbán Viktor áldását adta a dologra. „Van egy régi mondás nálunk Baján. Fejétől bűzlik a hal. És a büdös halat nem tesszük bele a halászlébe. Azt kidobjuk" − mondta Bajnai, a tömeg pedig spontán „Dobjuk ki! Dobjuk ki!” kántálásba kezdett. „Igen dobjuk ki együtt, mert Orbán nemcsak az ételünket, de az életünket is megmérgezi" − reagált a tömegre Bajnai.

„Fülkeszabadságharcot vívunk jövőre" − mondta Bajnai, és hozzátette, hogy miután elzavarták Orbánt, új kiegyezésre van szüksége az országnak. És nem Orbán Viktorral kell kiegyezni, vele nem szabad. Bajnai szerint 2014 nem a baloldal és a jobboldal csatája lesz: „2014-ben népszavazás lesz, ahol a normális Magyarország hívei megküzdenek Orbánország zsoldosaival." Ezután Dopeman még elmondta, hogy tévedés azt gondolni, hogy Orbán elmebeteg − biztos megszeppent az a szegény aktivista, aki egy „Pszichológust Orbán mellé” feliratú táblával állt a színpad előtt −, mivel Orbán inkább egy nagyon jó csibész, egy konok tagadó: „Egy pofátlan ember, aki olyan magasra jutott, hogy azt hiszi, bármit megtehet."

Majd a rendezvény csúcspontjaként Kónya a Star Wars zenéjére leleplezte Orbán hatalmas hungarocell szobrát, amit rövid beszéde – és Orbán vádlijának meggyengítése – után Hofi-mixre ledöntöttek. Dopeman még a letépett fejet picit körbehordozta a színpadon, majd egy autó felvezetésével a tömeg Orbán testét a Terror Háza Múzeum elé vitte, amit végül ott is hagyott az épület előtt. A tömeg ott még egy darabig skandálta, hogy „Orbán takarodj!”, majd lassan mindenki hazament. A fejet pedig elvitték a Szolidaritás székházához, a Benczúr utcába. Kónya Péter elmondta, Orbán Viktor a Terror Házában kapni fog egy szobát.

Hogyan alszik majd Bajnai?

A szobordöntés, a test és a fej hurcolása már-már 2003-as bagdadi és 2011-es líbiai képeket idézett. Nem tudom, Bajnai Gordon jól alszik-e ezzel a sok élménnyel a háta mögött, mindenesetre egy olyan hétvégén, amikor a bíróság gyakorlatilag kimondta, hogy a Fidesz csalt a bajai választáson, nekik inkább sikerült felvenni a versenyt a libának beöltöző Bajnai-ellenes tüntetőkkel. Az viszont nem kérdés, hogy ez a kampány sem lesz unalmas: még csak szeptember van, és egy fideszes képviselő már ráhívta az egész sajtót a vizeletére, Dopeman a magasba emelte Orbán fejét, Orbán pedig megfenyegette a saját pártját és küldötteit, hogy aki nem fog mindent beleadni a kampány során, az jön neki 25 évvel.

Rovatok