Az 1896-ban épült Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) alapvetően az elítéltek ellátására alakult, aztán az idők folyamán vált a nem beszámítható bűnelkövetők intézetévé. Magyarországon évente 30 körüli embert ítélnek kényszergyógykezelésre. Tavaly összesen 182 kényszergyógykezelt beteg élt az IMEI-ben. Ők többnyire a saját családtagjaik ellen követtek el bűncselekményt. Rendkívül ritka közöttük az olyan, aki egy számára teljesen idegen ember ellen fordult.

A rendszer viszonylag könnyen átlátható. Ha valaki kóros elmeállapota miatt nem büntethető, de személy ellen erőszakos bűncselekményt (gyilkosság, súlyos testi sértés) követett el vagy közveszélyt okozott, akkor az IMEI-be kerül, feltéve, hogy tartani kell attól, hogy újra megtenné, és ha épelméjű lenne, akkor egy évnél hosszabb börtön várna rá tettéért.

Az intézményben három férfi és egy női osztály van, illetve egy neuropszichiátriai részleg. Ide kerülnek azok, akiknek neurológiai problémájuk van, és elítéltek, vagy előzetesben lévő gyanúsítottak. Dr. Hamula János orvosigazgató mondta el, milyen kórképpel kerülnek be hozzájuk az emberek.

"Az itt kezeltek 80 százaléka skizofrén, 20 százaléka több diagnosztikai kategóriába is beleesik, 3-4 százaléknál lépnek fel paranoid képek, és 1-2 mentális retardált van. Azt azonban nem kell feltételezni, hogy aki skizofrén, az értelemszerűen bűncselekményt követ el. 10000 főre 5-6 db bűncselekmény jut, ami alacsonyabb szám, mint az átlagpopulációban. A szorongás és félelem gyakran vezet cselekvéshez, más tünetegyüttes pedig a fékrendszerre gyakorol hatást."

Sokan hiszik azt, hogy az intézetben begyógyszerezve fekszenek a betegek, és a lelkükkel senki nem foglalkozik. Valójában terápiát és gyógyszereket is alkalmaznak. A szakember szerint bár a pszichoterápia jó dolog, vannak dolgok, melyeket nem lehet így megközelíteni. Ha valaki pszichotikus állapotban van, akkor nem lehet nála terápiát alkalmazni, hanem el kell jutni odáig, hogy terápiásan kezelni lehessen, de ehhez gyógyszer kell. Az IMEI-ben alkalmazott edukációs terápia során a beteg megtanulja a betegségét, rájön arra, hogy a gyógyszer hatására a kóros hallucinációk megszűnnek. Arra kell garanciát találni, hogy a betegségtudat azután is megmaradjon, hogy elhagyja az IMEI-t.

Bár jó lenne, a pszichiátriai utógondozókkal csak informális a kapcsolat, a közös munka nem jellemző. Az IMEI hatásköre addig tart, amíg a bíróság nem szünteti meg a kényszergyógykezelést.

A bent lévők egy része akármeddig, akár élete végéig bezárva maradhat az IMEI-ben. Egy másik részét legkésőbb akkor ki kell engedni, ha letelik annyi év, amennyi börtönbüntetést legfeljebb kaphatott volna, ha épelméjűként ítélik el. Különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértésnél ez például azt jelenti, hogy az elkövető öt év után elhagyhatja az IMEI-t. Ha ekkor még nem gyógyult, civil pszichiátriára kerül.

Hogy kire vonatkozik az utóbbi szabály, és kit tarthatnak élete végéig is az IMEI-ben, attól függ, mikor követte el a bűncselekményt. A törvény ugyanis kétszer is változott az elmúlt években. 2010 májusa előtt és 2013 júliusa után a szigorúbb, vagyis az akár életfogytig is nyújtható kényszergyógykezelést megengedő változat az érvényes, a két dátum között volt korlátozva a kényszergyógykezelés hossza.

A statisztikák szerint átlagosan öt évig kezelik a bent lévőket, az elmúlt években 11 hónap volt a legrövidebb bent töltött idő, 22 év a leghosszabb.

Az IMEI lakóit félévente felülvizsgálják. Ilyenkor megjelennek a bíróságon, ahol azt mérlegelik, hogy fennáll-e a veszélye újabb bűncselekmény elkövetésének. A bíró döntését az IMEI-ben készített összefoglaló jelentés segíti, mely vagy javasolja, vagy nem javasolja a kényszergyógykezelés megszüntetését.

A családot - már ha van - nem éri teljesen készületlenül egy esetleges szabadulás, ugyanis a betegek a végső szabadulás előtt akár adaptációs szabadságra is mehetnek. Erről egy bizottság dönt, és kemény feltételeknek kell megfelelni hozzá. A szabadság ideje legfeljebb kétszer 30 nap. Az IMEI lakóját a kintléte alatt rendszeresen ellenőrzik, tud róla a pszichiátriai gondozó, a rendőrség.

Az IMEI-ből szabadulók majdnem fele végül pszichiátriai betegek otthonába kerül, de itt olyan hosszú várólisták vannak, hogy gyakran a bekerüléskor elkezdik szervezni a gondozóval együtt, hogy mi lesz, ha letelik a gyógykezelés.

A betegek nagy része nem agresszív. 1994-ig semmilyen biztonsági személyzet nem volt az IMEI-ben, az ott dolgozóknak saját maguknak kellett megoldani a felmerülő problémákat. Hamula doktort az elmúlt 30 év alatt 3-5 támadás érte mindösszesen.

Ma elég a biztonságiak jelenléte, bár van olyan beteg, akinek nem jó hátat fordítani. A bent lévők nagy része 9-10 ágyas kórtermekben él, ezek nincsenek zárva, szabadon lehet közlekedni a körleten belül.

A foglalkozások nem kötelezőek, nem úgy, mint a fürdés, az étkezés és a gyógyszerek bevétele. A foglalkozások változatosak. Sokan az évente megrendezett ki-mit-tudot várják. Sokan szeretnék, ha újra lenne színjátszó kör. Az egyik beteg angolórákat ad a többieknek, az egyik dolgozó szabadidejében kórust szervezett.

Az intézet orvosigazgatója számára a legnagyobb sikerélmény az volt az elmúlt hónapokban, hogy sikerült elintéznie, hogy egy kezeltet megoperáljanak, 3 hónap helyett mindössze 2 nap alatt. Igaz, ehhez a betegnek életveszélyes állapotba kellett kerülnie.