A kormányfő a Hír TV-nek nyilatkozott és aktivistákkal találkozott. Aztán továbbindult. Még 4-5 helyre megy, de nem mondta meg, hova.
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
Mesterházy Attila, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje nyíregyházi sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a mezőgazdasági termelőknek beszállítói programot is indítani akarnak, a nagy áruház-láncokat ösztönzik majd arra, minél több hazai terméket árusítsanak.
Az MSZP elnöke megismételte: a földbérleti pályázatokat felülvizsgálják. A pártvezető külön kitért a munkanélküliség kezelésére, megerősítette, hogy a jelenlegi három hónapról kilenc hónapra emelik az álláskeresési támogatást. A pályakezdők, az 55 éven felüli munkavállalók és az alacsony képzettségű emberek pedig plusz segítséget kapnak majd munkaerőpiaci elhelyezkedésükhöz.
Mesterházy megerősítette, hogy valóban feljelentést tett a bohócos választási plakát készíttetője, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) ellen, mert "köztörvényes bűnözőnek" állították be, amit szerinte közszereplőként sem köteles tolerálni.
Szanyi Tibor szerint a Fidelitasnak nem sajtótájékoztatón, hanem a Facebookon kellene kommentálnia a neki nem tetsző Facebook-bejegyzést – jelentette ki az MSZP elnökségi tagja, arra reagálva, hogy a Fidesz ifjúsági szervezete kedden a kommunista diktatúra magasztalásával vádolta egy bejegyzése miatt.
Az MTI szerint a Fidelitas tagjai a Terror Háza Múzeum előtt megtartott sajtótájékoztatón magasba tartottak egy molinót, amelyen Szanyi Tibornak, az MSZP elnökségi tagjának az 1957. május 1-jei, a Hősök terén megtartott nagygyűlést bemutató Facebook-bejegyzése volt látható. A fényképet kísérő, a hétvégi Békemenetre, illetve a Fidesz-KDNP nagygyűlésére utaló szöveg a következő:
Lopeszesek! Ezt ugorjátok meg az agyament békemenetetekkel!
Gyurcsány Ferenc szerint az április 6-ai országgyűlési választás 24 év után ismét arról szól, hogy nyugatra vagy keletre tartunk. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kedden a Fejér megyei Enyingen hallgatóságának azt tanácsolta: merjék folytatni a magyar történelem legnemesebb hagyományait, és akarjanak egy nyugatos országot.
"Batsányi János költő sem azt írta, hogy vigyázó szemetek Bakura vessétek, csak a mai miniszterelnök gondolja úgy, hogy keleti szerekre kell várni" – magyarázta.
– állítja Szermek Zsolt, a Demokratikus Koalíció Zala megye 2. sz. OEVK. országgyűlési képviselő-jelöltje, aki valószínűleg az első magyar politikus, aki nem a Kis pénz, kis foci Puskás-szállóigén rugózik.
Feszült nyilatkozatpárbaj alakult ki a Horváth László, a Fidesz gyöngyösi országgyűlési képviselőjelöltje és Vona Gábor között. Vona szerint a Fidesz gyöngyösi választókerületi kampánycsapata gyárt róla és a Jobbikról "mocskolódó, rágalmazó szórólapokat".
Horváth szerint ezzel szemben a Fidesz politikájának középpontjában az elmúlt évek eredményei és az emberekkel folytatott folyamatos párbeszéd áll. Hozzátette: értetlenül áll Vona Gábor "minden konkrétumot nélkülöző és alaptalan vádaskodása előtt", mivel a vádaskodással ellentétben a Fidesz állításait mindig a tényekre alapozta.
Beadta a közérdekű adatkérést, a paksi fejlesztés pontos ütemtervét szeretné tudni. „Kíváncsian várom, milyen valóságmagyarázatot kapok″ – írta az LMP-társelnök.
Olyan gazdaságpolitikát kell megvalósítani, amelyben az országnak minden darabja megtalálja a maga helyét – mondta Orbán Viktor kedden a Nyíregyházi Televíziónak adott interjújában. Orbán elmondta: hasonlóságot lát a Lego játék és aközött, ahogyan a legjobb megoldásokat kell kigondolni egy ország számára.
Ahogyan a Lego összeillesztéskor nincs felesleges darab, úgy nincs alulfejlett térség sem, ezért olyan gazdaságpolitikát kell megvalósítani, ahol az országnak minden darabja megtalálja a maga helyét.
A kormányfő szerint egyébként Nyíregyháza "egy nagyon erősen fejlődő, tiszteletreméltó és erős város", amelyből kisugárzik az erő az egész megyére.
– ígérte emigrálós videóján a politizálásra rákapott celeb, aki állítólag hajón fog dolgozni. Így a választás már nem is csak a kormányváltásról szóló népszavazás, hirtelen emellett Dopeman tartózkodási helye is a tét. Videó és részletek a Mindeközbenben.
"Bizonyítéknak látszó tárgy" van arra, hogy a kormány által elfogadtatott választási rendszert csalások szegélyezik – jelentette ki Bajnai Gordon kedden Zalaegerszegen.
Az Együtt-PM szövetség vezetője a baloldali összefogás két zalai jelöltjével, Major Gáborral és Göndör Istvánnal közösen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: "számos csapást mért a Fidesz a választási rendszer tisztaságára". Bajnai szerint a Fidesz lehetővé tette "bizniszpártok, kamupártok vagy szatellitpártok" indulását, és arra is utalt, hogy a hírek szerint "a kormánypárthoz közel álló külföldi szatellitpártok" névre szólóan keresik a határon túliakat, hogy nekik adják le a szavazatukat, amit majd ők juttatnak el a magyar konzulátusra.
A baloldali szövetség politikusa szerint aggályos, hogy a "TV2 kormányzati reklámot sugároz kormánypénzből". Sérti a választási rendszer tisztaságát, hogy a külföldön élő, de Magyarországi állandó lakhellyel rendelkező, már vagy 500 ezer állampolgár nem tud levélben szavazni, míg azok, akiknek nincs magyarországi lakóhelye, de van állampolgársága, ők levélben szavazhatnak.
(Többször írtunk már arról, hogy szavazhatnak a külföldön ír magyarok, legutóbbi cikkeinket gyakorlati útmutatóval itt és itt olvashatják.)
Hende Csaba szerint soha nem voltak még a mostanihoz hasonlóan "egyszerűek és világosak" a választási lehetőségek: aki többet szeretne fizetni a közszolgáltatásokért, az támogassa az ellenzék jelöltjeit, aki pedig a kabinet rezsicsökkentési törekvéseinek folytatásával ért egyet, szavazzon a Fidesz-KDNP jelöltjeire. "Sem az ellenzék, sem a kormányoldal nem árul zsákbamacskát" – mondta a honvédelmi miniszter Kiskunhalason.
Azt persze mindenkinek magának kell kitalálnia, hogy melyik az a szám. Schmuck Andor a 12-est ajánlja:
A devizahitelesek védelmében minél előbb dönteni kell a kilakoltatási moratórium április 30-ai határidejének meghosszabbításáról - mondta a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) elnöke, Szili Katalin kedden. Szili azt is elmondta az MTI-nek, hogy mivel a devizahiteles szerződések tipizálhatóak, az érintettek közérdekű keresetet is benyújthatnának, és így nem kellene egyenként fellépniük.
A trükkös jobbikos szerint „fricska a soviniszta román államhatalomnak, hogy jogtalan kitiltása ellenére is jelen van Székelyföldön″. Furfangos megoldással cselezve ki a román tiltást, Szávay István projektoron jelentkezett be egy sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóra Budapestről.
Legalábbis ha hihetünk a feliratoknak a klipben, melynek nagy kérdése:
Mit adott nekünk a Fidesz?
Persze árvízvédelmen, a növekvő gazdaságon és a csökkenő államadósságon kívül – vetik közbe az okvetlenkedők.
Az ötpárti ellenzéki szövetség pártjai (MSZP, Együtt, DK, PM, MLP) kormányváltó tüntetést tartanak Budapesten, az Andrássy úton, az Operaház előtt, március 30-án, délután 14 óra 30 perctől.
A felszólalók ugyanazok lesznek, mint az elmaradt március 15-i ünnepségen lett volna, de ehhez képest teljesen megváltozott a felszólalók sorrendje. Akkor Bajnai Gordon után Szabó Tímea, majd Fodor Gábor, utána Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila beszélt volna, most pedig ez lesz a sorrend:
Gyurcsány Ferenc
Fodor Gábor
Szabó Tímea
Bajnai Gordon
Mesterházy Attila
Az Őrült dilis szerelmet! Legalábbis az RTL Klubon, a csatorna ugyanis nem izgulja túl a választásokat:
(Tipp innen.)
Jogerősen felmentette a bíróság azokat a PM-es aktivistákat a rágalmazás vádja alól, akik 2012 júniusában a Közgép udvarán tiltakoztak. „Aktivistáinkat jogszerűtlenül próbálták befeketíteni, pedig csak azt mondták, hogy miközben az emberek rosszabbul élnek, Orbán Viktor barátai gazdagodnak” – mondta Scheiring Gáborés Dorosz Dávid közös sajtótájékoztatóján.
Az igaz, hogy az Európai Zöldek mindenkit arra bátorítanak, hogy vegyék át az északi modellt, de nem biztos, hogy erre gondoltak.
Az egyik szemfüles kommentelő pedig a Guardian cikkét linkelte, amiből kiderül, hogy az ABBA a svéd adótörvények miatt öltözött ilyen idétlenül: a ruhák árát le lehetett írni az adóból, ha azokat nem lehetett hordani az utcán. Vajon ezt is átveszi az LMP?
Választási honlapot indított a Google a magyarországi országgyűlési választásokra a TASZ-szal közösen. A honlapon pártok és témák szerint szűrhetőek a hírek. Nemcsak arra kereshetünk rá, hogy Fidesz, MSZP vagy Jobbik, hanem arra is, hogy korrupció.
Aláírásgyűjtésbe kezd az LMP a devizahitelezés megszüntetése érdekében, mondta a párt gazdaságpolitikai szakszóvivője, Heltai László kedden. A petíció az LMP egy korábbi, el nem fogadott törvényjavaslatán fog alapulni.
A kezdeményezés arról szól, hogy senkit ne lehessen kilakoltatni jogerős bírósági döntés hiányában, a bíróságoknak az eléjük kerülő szerződéseket teljes terjedelmükben kelljen vizsgálniuk, a pénzintézetek pedig ne adhassák el követeléseiket behajtó cégeknek.
A választások előtt a politikusok mindig szeretnek átadni, erre mutatunk két nagyszerű példát. Egy vágóponttal és egy nagy teljesítményű gyümölcspréssel is gazdagodott az ország.
SMS-eket ugyan nem küld a Civil Összefogás Fórum, de „minimális költségen” azért minél több embert próbálnak elhívni a Békemenetre. Íme:
Nagyon-nagyon ajánljuk mindenkinek ezt a videót is, amiben Fritz Tamás, a CÖF egyik alapítója meglepően őszintén beszél seggnyalásról, szervilizmusról és a Fidesz gazdasági hátterét adó oligarchákról.
valahol egy benzinkútnál, útban Budapest felé. Az erről készült semmitmondó képet, amin amúgy kávé sem látható, már 800-an lájkoltak és negyvenen kommentelték. A hozzászólások tématikája a következőképpen csoportosítható:
Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kötött bele Gyurcsányba egy kedves cicázással. Arra világít rá, hogy Gyurcsány nem mindig ódzkodott annyira Putyintól, mint amennyire mostanában szokott.
Távol álljon tőlünk, hogy belekössünk Rétvári szavaiba, de Orbán Viktor miniszterelnök sem mindig rajongott Putyin Oroszországáért:
míg Európában a piac szereplői elfogadják a verseny szabályait, az üzleti tranzakciók átláthatók, addig Oroszországban nem a verseny elfogadása, hanem a monopóliumra való törekvés a jellemző.
Bőven a kampányfolyamunkban van a helye annak, hogy most éppen Brüsszelben, az Európai Parlamentben mutatták be Igor Janke Orbán-könyvét. A német kiadás a címet az eredeti lengyel verzióról kapta: Egy csatár a politikában (Ein Stürmer in der Politik). A könyvről a szerző mellett Gál Kinga fideszes EP-képviselő, Georg Paul Hefty, a Frankfurter Allgemeine Zeitung korábbi szerkesztője és Richard Schenk, a német változat szerkesztője beszélt. Schenk szerint azért fontos a könyv, mert egy külföldi szerző objektívabb képet tud festeni a magyar miniszterelnökről. Igor Janke erre ott rögtön a helyszínen rácáfolt, amikor azt mondta: a könyv igenis szubjektív, az ő személyes véleményét tükrözi Orbánról, aki "elkápráztatja és ámulatba ejti, holott egyes lépéseivel nem feltétlenül ért egyet". (MTI)
Legóból építettek juhászt és pulit a nyíregyházi Lego-gyár bővítése alkalmából. Nem mondom, hogy rossz lett, bár én a Technicet jobban szeretem.
A téma természetesen a szűrővizsgálatok fontossága, Szócska Miklós egyészségügyért felelős államtitkár a XVIII. kerületben járt egy szűrőnapon.