Varga Mihálytól kikértem az ominózus Matolcsy-ebéd számláját. Beszédes lesz!
– ezt a Facebookon jelentette be a szocialista politikus. Mint ismert, néhány napja megjelent könyvében Matolcsy jobbkeze arról írt, hogy a mostani jegybankelnök még gazdasági miniszterként fontos titkokat kotyogott ki IMF-ügyben egy ebéd közben. A könyvet dokumentumkötetként bemutató Matolcsy később fikcónak nevezte ezt az állítást.
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
Nagykanizsa és környéke. Cseresnyés Péter 2002 óta fideszes parlamenti képviselő, Nagykanizsa polgármesteri posztját adná fel, ha bekerülne. Az ellenfele Göndör István, aki 2002 óta MSZP-s képviselő, végig egyéniből, kivéve 1998-ban és 2010-ben. A jobbikos Zakó László volt már FKGP-s, MIÉP-es is, most nagykanizsai önkormányzati képviselő.
Keszthely és környéke. Manninger Jenő a 90-as években még fővárosi politikus volt, MDF-es színekben, 2002 óta viszont mindig egyéniből került be a parlamentbe, már fideszesként. Most is ő az esélyes. A kihívója a DK-s Szermek Zsolt, a jobbikos Selmeczy Zsuzsanna, és az LMP-s Németh Csaba Áron, mind helyi politikusok. Az LMP-s Paksy Zoltán történész-levéltáros, a párt helyi szervezetének egyik alapítója.
Zalaegerszeg és Lenti környéke. Kormánypárti győzelem várható, a fideszes Vígh László 2006 óta egyéniben nyert itt. Az MSZP-s Major Róbert 2010 óta önkormányzati képviselő Zalaegerszegen, ahogy a jobbikos Pete Gábor is
Pápa és környéke. A fideszes Kovács Zoltán fellegvára, 1998 óta mindig egyéniben nyert itt. Kihívója a szocialista Gőgös Zoltán, aki államtitkár is volt a szocialista kormányokban, és aki '98 óta a megyei listákról került be a parlamentbe. Akik még versenyben vannak: Ferenczi Gábor parlamenti képviselő (Jobbik) és Nyőgér István középiskolai tanár (LMP).
Tapolca, Ajka, Sümeg, Badacsony. Lasztovicza Jenő fideszes képviselő 1998 óta folyamatosan megnyerte az egyéni választókerületet, most sem várható nagy meglepetés. Az összefogás jelöltje a szocialista Horváth József, aki 1994 óta helyi képviselő. A Jobbik a megyei közgyűlésből indítja egyik politikusát, Dobó Zoltánt. Az LMP jelöltje Guzslován Gábor, akiről csak annyit sikerült megtudnunk, hogy elég aktív az interneten.
Várpalotától a Balaton északi partja Révfülöpig. Kontrát Károly belügyi államtitkár indul itt a kormánypártok színeiben. Többször bejutott már innen a parlamentbe, főként listákról, de a 90-es években is a környéken politizált, Pápa alpolgármestere volt. Az összellenzéki kihívója az LMP-ből emigrált Scheriring Gábor, akinek sok Veszprém megyei múltja nincs az önéletrajzaiban. Próbálkozik még Kepli Lajos környezetmérnök (Jobbik) és Cséby Géza (LMP).
Veszprém és környéke. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter 4 éve első körben megkapta a képviselőséghez szükséges szavazatokat. 2006-ban még a megyei listáról került be, azóta egész magasra ívelt politikai karrierje. Kihívója az Összefogás MSZP-s jelöltje, Pál Béla, a jobbikos Forgóné Kelemen Judit és az LMP-s Gerstmár Ferenc.
Körmend és környéke. V. Németh Zsolt – jelenleg a vidékfejlesztési államtitkár – 98 óta mindig, legutóbb nagy fölénnyel, 70 százalékkal jutott be a parlamentbe a vasi választókerületből.. Kihívója Swrzava Pál, a Szolidaritás körmendi szervezetének alapítója, aki például a Finn-Magyar Baráti Társaság, a Vasparipa Körmend és a BRFK Sporthorgászat tagja. A Jobbik a parlamenti frakcióvezető-helyettest, Bana Tibort indítja, az LMP pedig Baracska Pétert, a párt helyi elnökét.
Kőszeg, Sárvár, Celldömölk. A Fidesz jelöltje Ágh Péter a Fidesz szombathelyi elnöke 2007 óta, most először száll harcba egyéni választókerületben, korábban kétszer is listáról került be. Az Összefogás jelöltje Fehér László, aki most a Vas megyei közgyűlés tagja,m korábban a Celldömölki polgármester is volt. A jobbikos Rába Kálmán vendéglátózik és megyei közgyűlési elnök is. Az LMP-s Bogáti András pedig helyi aktivista és önkéntes polgári természetőr.
Szombathely és környéke. A Fidesz jelöltje Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki jó eséllyel indul, 2006 óta mindig hozta ezt a körzetet. Kihívója az MSZP-s Nemény András, országosan nem túl ismert, pedig parlamenti képviselő is. A Jobbik jelöltje Balassa Péter, aki éveken keresztül volt a Haladás csapatkapitánya 2010-től a párt szombathelyi önkormányzati képviselője. Horváth Zoltán az LMP szombathelyi önkormányzati képviselői székét cserélné a parlamentre.
Dunaföldvár, Paks, Tamási, Ozora. Hirt Ferenc 2006 óta hozza a tolna megyei körzetet a Fidesznek. Az MSZP.s jelölt fiatal, a párt ifjúsági szervezteiben kezdte, 2012 óta a szocialisták paksi elnöke. Rajtuk kívül Bencze János méhész, a Jobbik Tolna megyei elnöke és a 26 éves jogász, az LMP-s Harmat Gabriella indul a képviselői helyért.
Dombóvár, Bonyhád. A fideszes Pótápi Árpád Jánost 1998 óta nem tudja senki megverni ebben a körzetben. Idén Tigelmann Péter (PM, helyi civil aktivista), Monostori János (Jobbik, helyi aktivista) és D. Solymás Orsika (LMP megyei elnöke) próbálkozik.
Szekszárd és környéke. A Fidesz a szekszárdi polgármestert indítja, Horváth István négy éve hozta ezt a választókerületet, úgy tűnik, a parlamenti munka jobban érdekli. Az Összefogás jelöltje Harangozó Tamás, a szocialisták egyik ifjó reménysége, Mesterházy Attila pártelnök egyik közeli embere. A Jobbik jelöltje a szekszárdi elnökük, az LMP pedig a szekszárdi trafikmutyit leleplező exfideszes Hadházy Ákost indítja.
A korábbi nyírbátori és nagykállói választókerületből alakították ki. A Fidesz-jelölt Simon Miklós 1998 óta képviselő, első négy évében FKGP-, azóta Fidesz-színekben, háromszor nyert nyírbátori egyéni mandátumot, 2006-ban listán került a parlamentbe (Nagykállón négy éve Budai Gyula győzött). Az Összefogás jelöltje 2001-ig Fidesz-tag volt, 1998-2002 között parlamenti képviselő, a Centrum Párt alapítója, volt MOB-tag és MLSZ-alelnök is. A Jobbik-jelölt szintén nyírbátori, négy éve Veres Jánost megelőzte. Az LMP a megyei választmányi elnököt indítja.
Nagyjából a korábbi mátészalkai és baktalórántházi körzet alkotja, a jelöltek közül csak a jobbikosnak van parlamenti tapasztalata. Négy éve mindkét körzetben első fordulós mandátumot szerzett a Fidesz. De nem a két győztes valamelyikét indítják, hanem a mátészalkai Kovács Sándor megyegyűlési alelnököt. Megyei képviselő és a kistelepülési polgármester az Összefogás jelöltje, a Jobbiké az az Apáti István, aki négy éve 30 százalékot szerzett Mátészalkán, és országos listáról be is került a parlamentbe. Az LMP jelöltje négy éve a fővárosban volt önkormányzati képviselőjelölt, a püspöknek csak névrokona.
Vásárosnamény, Fehérgyarmat. A fideszes Tilki Attila már 2010-ben is győzött, és 2006 óta Fehérgyarmat polgármestere. Őt a DK-s Baka Istvánnak kéne legyőznie. A Jobbik a fafaragó iparművész Adorján Bélában látja az esélyt, az LMP Bartha Olivért indítja.
Kisvárda, Demecser, Nyírtura. Négy éve a KDNP-s Seszták Miklós már az első fordulóban elnyerte a mandátumot. Azóta viszont akadt némi problémája, amikor kiderült, hogy ügyvédként és fb-tagként segített egy milliárdos pályázatokon nyertes helyi céget. Így talán megszoríthatja egy szintén kisvárdai szocialista, Legény Zsolt, aki az előző ciklusban volt parlamenti képviselő. A Jobbik ifj. Földi István hadtörténészt, az LMP Balogh Emese környezetvédelmi szakjogászt indítja.
Tiszavasvári, Tiszalök, Nyírtelek. Tiszavasvári az egyetlen város, ahol 2010 októberében a Jobbik polgármesterjelöltje nyert, ráadásul most a választókerületben a nemzeti radikálisok a 2010 óta parlamenti képviselősködő ügyvédet, Gyüre Csabát indítják. Valószínűleg ez sem lesz azonban elég a fideszes Vinnai Győző ellen, aki 2010-ben megnyerte az egyik nyíregyházi egyéni mandátumot, és ő a megyei kormánymegbízott is. De labdába rúga veterán MSZP-s Juhász Ferenc is, aki 1998-ban és 2006-ban is Tiszavasváriban nyert egyéniben. 2002 és 2006 között pedig honvédelmi miniszter volt. Az LMP jelöltje a hitoktató Tóth Miklós.
A korábbi szabolcsi 1-es számú választókerület mintakörzetnek számított: mindig olyan párti nyert itt, aki aztán a kormánytöbbséghez tartozott. A Fidesz-KDNP a négy évvel ezelőtti győztes helyett egy önkormányzati képviselőt indít, mivel a mostani képviselő, Kovács Ferenc inkább polgármester maradna. Az Összefogás képviselője szintén önkormányzati képviselő, emellett középiskolai tanár. Az egyetlen jelölt, akinek van parlamenti rutinja, a jobbikos Balczó Zoltán, aki 1998-2002 között MIÉP-es volt, majd 2010-ben a Jobbik fővárosi listáján szerzett mandátumot (2009-tól EP-képviselője is volt a pártnak). Az LMP jelöltje egy fejlesztőiskolai oktatásvezető.
Siófok, Balatonkiliti. A Fidesz a 37 éves Witzmann Mihályt, a megyei közgyűlés alelnökét, útügyi miniszteri biztost indítja. Neki a szocialista Harangozó Gábor ellen kell helyt állnia, aki 2010 óta országgyűlési, előtte pedig EP-képviselő volt. A Jobbik egy kadarkúti vállalkozóval, Berkes Gáborral, az LMP Gál Ferenc bábonymegyeri gazdálkodóval fut neki a megmérettetésnek.
Balatonboglár, Marcali. 2006-ban a fideszes Móring József Attila nyert Balatonbogláron, most is ő a kormánypártok jelöltje. Móring pedagógus, jelenleg az Országgyűlés egyik jegyzője. Az Összefogás színeiben Harján Dávid indul, ő az MSZP megyei alelnöke. A Jobbik Mátyás Balázs Máté munkaerőpiaci tanácsadót indítja. Az LMP jelöltje a termékmenedzser Filák Péter.
Csurgó, Nagyatád. A választókerület esélyese a KDNP-s Szászfalvi László, az igazságügyi tárca államtitkára. Szászfalvi 1998 óta mindig nyert a csurgói választókerületben. Baloldali kihívója a nagyatádi MSZP-elnök Csendesné Murányi Ibolya, aki pedagógusként kezdte, és jelenleg vendéglátásból él. A Jobbik jelöltje a történelemtanár Ander Balázs, az LMP-é a környezetmérnök Kutas Viktor.
Kaposvár és környéke. A Fidesz jelöltje Gelencsér Attila, aki 2010-ben is megnyerte az egyik kaposvári mandátumot, és 2006 óta vezeti a megyei közgyűlést. Az Összefogás a DK-s Kolber István volt tárca nélküli minisztert állítja csatasorba, 2006-ban ő is nyert Kaposváron, 2010-ben pedig a megyei listáról szerzett mandátumot. A Jobbik a helyi poliitkus Miháldinecz Gábort indítja, az LMP pedig a 2010-ben is indult Felder Frigyes szociológust. Kaposváron nyerhet a baloldal, ezért komoly fegyvertény, hogy itt végül Gyurcsányék rúghatnak labdába.
Cegléd, Abony. A Fidesz a ceglédi polgármesterrel száll ringbe, Földi László régi motorosa a pártnak, 2010-ben is simán nyert. Az Összefogás az abonyi polgármesterrel, Romhányiné Balogh Edittel indul, míg a Jobbik Volner Jánossal (jelenleg országgyűlési képviselő), az LMP pedig a kevésbé ismert Földi Áronnal száll ringbe, de kevés az esély, hogy az ellenzéki jelöltek legyőzzik a fideszes Földi Lászlót.
Dabas, Dömsöd, Dunaharaszti. A Fidesz színeiben Pánczél Károly indul, aki 2010-ben már Ráckevén könnyedén nyert. Az Összefogás a PM-es Bakó Krisztinát indítja, a Jobbik pedig a párthoz 2009-ben csatlakozó Zábrácki Lászlót. Az LMP jelöltje Zagyva Gabriella környezetvédelmi referens.
Albertirsa, Monor. A Fidesz jelöltje Pogácsás Tibor, ő már 2010-ben is nyert. Az Összefogás az MSZP-s Braun Róbertet indítja, akiről 2012-ben derült ki, hogy a szocialista párt tagja. A Jobbik egy korábbi kisgazda háziorvossal, a Jobbik monori szervezetének alelnökével, Keresztúri Imrével száll ringbe, míg az LMP egy ócsai önkormányzati képviselővel, Török Lászlóval.
Tápiószecső, Nagykáta. A Fidesz itt is biztosra akar menni és Czerván Györgyöt indítja, ő 2010-ben már az első fordulóban mandátumot szerzett. Ellenfele az MSZP veteránja, Baja Ferenc lesz az Összefogás jelöltjeként, a Jobbiktól a politizálást még a MIÉP-ben kezdő jogász, Csanádi Gábor, valamint az LMP-s Mikus Csaba autószerelő.
Százhalombatta, Dunavarsány, Szigetszentmiklós és környéke. Bármi megtörténhet, az időközi választást tavaly az MSZP jelöltje nyerte. Most Bóna Zoltánt, Dunavarsány polgármesterét indítja a Fidesz, őt tavaly nevezték ki választókerületi elnöknek. Ellene indítja az Összefogás Kuncze Gábor volt SZDSZ-es belügyminisztert, a Jobbik egy pedagógust, Lupa Jánost, az LMP pedig Ladányi Emma önkormányzati képviselőt.
Maglód, Üllő, Dabas, Vecsés, Gyömrő egy része. Szűcs Lajos indul a Fidesz színeiben, ő már 2010-ben nyert itt. Az Összefogás jelöltje Szabó Rebeka PM-es országgyűlési képviselő (2010-ben az LMP-s listán került a parlamentbe). A Jobbik a gyömrői Sas Zoltán indítja, ő a helyi jobbik alelnöke és a parlamenti Jobbik-frakció egyik szakértője. Az LMP pedig Pintér Sándort indítja, aki csak névrokona a belügyminiszternek.
Gödöllő, Mogyoród, Kistarcsa. A Fidesz biztosra megy és Vécsey Lászlót indítja, aki 2010-ben is nyert. Az Összefogás egy helyi ősszocialistát, Kovács Barnabást jelölte, a Jobbik pedig Bertha Szilviát, aki 2010-től a párt egyik parlamenti képviselője. Az LMP Lengyel Szilviát indítja, ő szintén országgyűlési képviselő.