Index Vakbarát Hírportál

Csak pár órát állt a Szabadság téri kordon

2014. április 9., szerda 14:51

Szerda délután munkások visszaállították a kedden lebontott kordont a tervezett Megszállási Emlékmű körül a Szabadság téren. Ezt követően tüntetők jelentek meg a kordonnál. Kezdetben nagyjából huszonöt tüntető volt a Szabadság téren, köztük Iványi Gábor metodista lelkész, és Magyar Fruzsina, aki egy nappal korábban beszédet is mondott. A térre folyamatosan érkeztek az emberek, viszont egyetlen rendőrt sem látni.

Öt óra körül megérkeztek a rendőrök. Térfigyelős kamerás kisbusszal a távolból nézegették az eseményeket. A munkások a kordon visszaépítése után céltalannak tűnő földmunkába kezdtek.

Fél órával a hivatalos tüntetés előtt viszont elvonult az összes munkás, vagy azért mert vége a műszaknak, vagy mert nem szeretnének benn lenni, amikor újabb bontás várható.

Fél hat körül 150 tüntető lehetett a kordonnál, közöttük Suchmann Tamás és Szanyi Tibor és Bárdos Deák Ági. Egy néni pogácsát osztogatott. A tüntetők lebontották a frissen felállított kordont.

Megint elbontották a kordont

A helyszínen Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke és Horváth Csaba, az MSZP fővárosi vezetője azt hangsúlyozta, hogy nem engedik fölépíteni az emlékművet, amely szerintük az újnácik gyülekezőhelyévé tenné a Szabadság teret. A tüntetők a "nem hagyjuk" jelszót skandálták az MTI szerint.

Mint arról kedden beszámoltunk, kedd délután 10-15 munkás jelent meg a Szabadság téri helyszínen, kordonokat raktak ki, és megkezdték a német megszállási emlékmű előkészületeit.

Ezt követően este körülbelül 300-an kordonbontással tiltakoztak a megszállási emlékmű építésének megkezdése ellen. A rendőrök nem avatkoztak bele a tüntetők akciójába. A szervezők szerint annyit ígértek a rendőröknek, hogy a kordont nem rongálják meg és nem tulajdonítják el, szerintük ebbe belefért, hogy feldöntötték.

Rovatok