Index Vakbarát Hírportál

Lázár útitársa államtitkár lett

2014. június 11., szerda 12:24 | aznap frissítve

A Lázár Jánost luxusútjain elkísérő Sonkodi Balázs lett a Miniszterelnökség stratégiai ügyekért felelős államtitkára.

Sonkodi 2012 óta dolgozik a Miniszterelnökségen politikai tanácsadóként, röviddel azután került oda, hogy Lázár lett az államtitkár. De már korábban is a Miniszterelnökséget vezető miniszter köreiben volt, Lázár hódmezővásárhelyi polgármestersége idején Lázár egészségügyi szakmai tanácsadójaként tevékenykedett. Sonkodi tagja a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságának is.

Azt már kedden megírtuk, hogy L. Simon László, volt kulturális államtitkár és a Várbazár felújításáért felelős kormánybiztos lesz a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. Ahogy azt is, hogy Németh Lászlóné volt fejlesztési miniszter ezentúl államtitkárként a Magyar Fejlesztési Bankot (MFB) érintő kormányzati döntésekért, a Magyar Posta felügyeletéért és a takarékszövetkezetek integrációjáért felel majd.

Potápi Árpád János, aki eddig a parlament nemzeti összetartozás bizottságát vezette, szintén a Miniszterelnökség államtitkára lesz. Ő Semjén Zsolt tárca nélküli miniszter irányítása alatt a nemzetstratégiáért felel majd államtitkárként.  Bonyhád polgármesterének egyébként Rogán Antal vagyonnyilatkozatának javítása után szintén eszébe jutott, hogy módosítsa a sajátját, 2013-ban vásárolt építési telkének nagyságát javította 1266 négyzetméterről 3166 négyzetméterre.

Rajtuk kívül a Miniszterelnökség államtitkára lesz még:

Rovatok