Index Vakbarát Hírportál

Horváth Csaba végül mégis beállt Falus mögé

2014. augusztus 7., csütörtök 14:01

Leállította a főpolgármester-jelöltségért indított kamikáze akcióját Horváth Csaba. A Facebook-oldalán csütörtök délután bejelentette, hogy támogatja a baloldali ellenzék közös jelöltjeként megnevezett Falus Ferencet.

Arról írt, hogy ő és a budapesti MSZP ugyan a teljes együttműködést tartotta volna a legjobb megoldásnak a Fidesz leváltására, de az idő elfogyott, és ezen a héten tudomásul kellett venniük, hogy az "együttműködésnek egy kevésbé erős, de egyetlen elérhető módja a koordinált indulás".

Ma ez tűnik az elérhető legjobb kompromisszumnak. Október 12-én az önkormányzati választáson derül majd ki, valóban ez volt-e a győzelemre vezető kompromisszum

- írta, és így folytatta:

Mindent meg fogunk tenni ,hogy sikerüljön, mert Budapest csak akkor lehet odafigyelő, tiszta és biztonságos város, ha együttműködünk. Ezért támogatom Falus Ferencet.

Horváth az Index információi szerint szerdán délután még részt vett az egyik budai kerület taggyűlésén, ahol megpróbálta fellázítani a helyieket a fővárosi párttanács által megszavazott hárompárti megállapodás ellen.

Erről a pártvezetés is tudomást szerzett. Forrásaink szerint a történteket úgy értelmezték, hogy Horváthról bizonyosodott: saját érdekében igyekszik megtorpedózni a megállapodást, és még mindig azt reméli, hogy ő maradhat a főpolgármester-jelölt.

Rovatok