Index Vakbarát Hírportál

Ezért nem támogatjuk Bokros Lajost

2014. október 6., hétfő 08:10

Új időszámítást ígér jövő hétfőtől az MSZP-ben Tóbiás József elnök, aki erről a vadonatúj pártról most csak annyit árul el: ennek az első lépése, hogy az MSZP nem állhat Bokros Lajos mögé a főpolgármester-választáson. A két hónapja megválasztott elnök nem tart az MSZP megszűnésétől, bár a választások után számít vitákra a párton belül és Gyurcsányékkal is, akiket most nem segítene frakcióval. Azon nem gondolkodik, lenne-e miniszterelnök.

Vasárnap melyik főpolgármester-jelöltre fog szavazni?

Egyikre sem, mert nem vagyok budapesti lakos.

Ilyen könnyen nem ússza meg. Mit tanácsol a fővárosi szocialista barátainak, kire húzzák az ikszet?

Az összes baloldali polgármester- és képviselőjelöltre.

És mit csináljanak a főpolgármesteri szavazólappal?

Én és az MSZP országos elnöksége úgy látjuk, hogy a kerületekre kell helyeznünk a hangsúlyt. A változás igazi garanciája, ha a kerületekben a baloldali polgármesterek nyernek sorra, így a közgyűlés is baloldali többségű lehet.

Jól értem, hogy nem szeretné kimondani, hogy ön nem húzná be az ikszet Bokrosra, és legszívesebben üresen adná vissza a főpolgármesteri szavazó lapot?

Ez nem a személyről, hanem az értékekről szól. Nincs olyan jelölt, aki képviselni tudná azokat az értékeket, amelyeket mi fontosnak tartunk: az esélyt, a szolidaritást, a biztonságot. Ezért jutott arra az elnökség, hogy nem támogatja Bokros Lajost.

A Medián felméréséről

Az interjú készítése után jött ki a Medián felmérése arról, hogy Falus Ferenc jóval népszerűbb, mint Bokros Lajos. Elégedettséggel töltötte el?

Az értékekből fakadó politika előbb-utóbb igazolja önmagát. A baloldali szavazóknak tudniuk kell, hogy MSZP új vezetése a következő négy évben sem tartja alku tárgyának az értékeit, és ez meg fogja hozni az eredményt.

Kinek a hibája, hogy előállt ez a helyzet, hogy nincs a baloldalnak főpolgármester-jelöltje Budapesten?

Hadd idézzem Márai Sándort: „Mindaz, amit a világ akarhat tőled, alku és félmegoldás. Csak az számít, amire te szerződtél önmagaddal és jellemeddel. Ebben a szerződésben nincs alku.” Én örököltem az elmúlt öt-tíz év politikai, szervezeti és gazdasági helyzetét, és ez az örökség még október 12-ig tart. Ezzel már nem lehet mit kezdeni, de október 13-tól egy, a jelenlegi kormánnyal szembeni alternatívát felépítő, társadalmi tömegekkel rendelkező MSZP-t fognak látni.

Erre mindjárt visszatérünk, de akkor tehát önmagát a mostani helyzetért nem tartja felelősnek?

Egy vezetőnek mindig van felelőssége. De nekem arra kell koncentrálnom, hogy miután szembenéztem a múlt örökségével, elkezdjem valami újnak az építését.

És ennek az újnak az építése megakadályozta, hogy nyáron ön is odaüljön a tárgyalóasztalhoz? Az Együtt és a DK is az elnökeit küldte, míg az MSZP-t csak a budapesti vezetés képviselte, ön egyszer sem vett részt az egyeztetésen.

Ez az értékeinkből fakad. Nem hiszem, hogy egy szobából meg lehet mondani, hogy például Székesfehérvár négyes körzetével mi legyen. Ezért az MSZP-nél az a szabály, hogy a helyi szinten tárgyalnak és kötnek egyezségeket a szervezeteink. A budapesti elnökség tárgyalt, én pedig tiszteletben tartottam a döntésüket.

A budapesti eredmények mindig döntően befolyásolják az országos politikát, éppen ezért szoktak pártelnökök is tárgyalni róla.

Akkor tegyük tisztába a dolgot: az MSZP-nek volt egy elképzelése Budapesten a teljes összefogásról, amelyet a tárgyalás megkezdése előtt az Együtt és a DK is elutasított. Ez arról szólt volna, hogy Budapesten megkötjük az összefogást, és a helyi vezetőket bevonva eldöntjük, hol ki indul. Ezt azonban nem fogadták el a partnerek, így mindenhol a helyi szervezeteink tárgyaltak. Ezek után persze érdekes, hogy ugyanez az Együtt és DK most azt mondja, hogy a teljes összefogást szeretné Bokros Lajos mögött.

A budapesti MSZP-sek pedig be is álltak Bokros Lajos mögé, ön viszont nem. Mi lesz a következménye, hogy ennyire kettévált a budapesti és az országos szervezet akarata?

Ez nem akarat kérdése, nekünk, országos elnökségnek csak véleményünk volt. Ez az eddigi két hónapban kiszámítható volt és a továbbiakban is az lesz. Ez nem Bokrosról szólt, hanem az értékválasztásunkról, amelyet nem vagyunk hajlandóak napi politikai szempontok szerint váltogatni.

Rossz szereplés esetén elvárja Kunhalmi Ágnes budapesti elnök lemondását?

Azzal dolgozom majd együtt, akit ebben a demokratikus pártban megválasztanak.

Az elmúlt napok történései után milyen eredményre számít?

Bizakodó vagyok, pedig az elmúlt napok eseményei nem adnak okot erre. Hat-hét megyei jogú városban számítok baloldali győzelemre: Szegeden, Szombathelyen, Salgótarjánban, Miskolcon, Dunaújvárosban, Nyíregyházán például. Budapesten pedig a mostani háromnál több baloldali polgármester lesz, és reálisnak tartom Molnár Gyula újbudai, Trippon Norbert újpesti, vagy, hogy más pártot is mondjak, Karácsony Gergely zuglói győzelmét.

Ezeket a jelölteket MSZP-s központi kampány nem segítette. Miért nem volt központi szlogen, üzenet, vizuális elem? A pénz vagy az ötlet hiányzott?

Az MSZP-nél az önkormányzati választásokon helyi kampányokat folytatunk, eddig csak egyszer fordult elő, hogy központi kampány lett volna, 2002-ben. De nem akarom megkerülni a kérdést: ez is annak az örökségnek a következménye, amiről beszéltem.

De azt már nem foghatja semelyik elődjére, hogy ön eltűnt az elmúlt két hónapban. Budapesti és vidéki MSZP-sek is panaszkodtak arra, hogy Tóbiás József mintha nem is létezne, mióta elnök lett. Mit csinált az elmúlt két hónapban?

Ez még akár dicséret is lehet, hogy láthatatlannak minősítenek, mert a láthatatlan ember szó nélkül teszi, amit kell, és nem vár köszönetet, dicsfényt. De persze kampányoltam: több mint harminc települést kerestem és keresek fel a kampányban.

Tudatosan nem volt nagy hírverés ön körül?

Mindenről adtunk tájékoztatást, rengeteg vidéki lapnak elmondtam, hogy gondolkodom a helyi politikáról, a választás tétjéről.

Egy erős mondatra sem emlékszem a politikai mondanivalójából.

Akkor mondok egyet. „Nincs erős Magyarország 4 millió mélyszegénységben élő emberrel!” Azzal vádoltam a kormányt, hogy társadalmilag hűtlen kezelést valósít meg, úgy beszél Magyarországról, hogy 4 millió ember a létminimum alatt él. Arról beszélnek, hogy a népért dolgoznak, miközben egy újabb Orbán-csomag bevezetésével 1700 milliárd forintot akarnak kivonni a költségvetésből.

Elgondolkodott, mi lehet az oka annak, hogy ez az erősnek nevezett üzenet nem ragadt meg a fülekben?

Talán az Index most segít abban, hogy megragadjon.

Júliusban két évre kapott felhatalmazást a párt vezetésére, mitől lesz más ez az MSZP?

Nehéz kérdést tett fel. Úgy kell beszélnem erről az önkormányzati választásokig, hogy a jelöltjeinket segítsem. Annyit mondhatok, hogy a választások után új időszámítás kezdődik az MSZP-ben. Valódi társadalmi alternatívát kell és fogunk építeni. Egy új társadalmi szerződés alapjait rakjuk le.

Elárulna egyetlen konkrétumot, miben érhetjük majd tetten ezt az új időszámítást?

Ne haragudjon, nem szeretném megmondani. Nem fog nőni hajam, azt megígérhetem, és nem fogok máshogy öltözködni. Azt tudom, hogy láthatóvá válik az új korszak, amint magam mögött hagyhatom ezt a régi korszakot, amely gúzsba köti a szabad gondolkodásunkat és az értékazonos politikánk megjelenítését.

Ezt az új időszámítást nem hátráltatja, hogy a nyári tisztújításon olyan régi politikusokat választottak meg megyei elnöknek, mint Puch László, Veres János vagy Boldvai László?

Nem az kérdés, ki milyen régi, hanem hogy mennyire képes új gondolatokat befogadni, megérteni, hogy a világ megváltozott, mást és máshogyan kell tenni.

És Puch vagy Veres képes erre?

Nem én döntöm el, ki legyen megyei elnök. Ki fog derülni, ki képes alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.

Egy MSZP-elnök, aki még soha nem beszélt Orbánnal

Mióta az MSZP elnöke lett, nyilván sokat gondolkodik azon, hogyan lehet legyőzni a Fideszt és Orbán Viktort. Mire jutott?

A valóságról kell beszélni. Bemutatni, hogy más helyzet van Magyarországon, mint amit a kormány mond.

Ilyesmivel más próbálkozott az ellenzék, kevés sikerrel. Azon gondolkodott, mi lehet Orbán Viktor titka, miért sikerült kétszer kétharmaddal győznie?

Nem gondolkodtam.

Csak érdemes lenne felismerni Orbán receptjét, ha le akarja váltani.

Én azon gondolkodom folyamatosan inkább, hogyan tudnak az emberek megélni Magyarországon. Nagyobb kihívás ezen gondolkodni, mint azon, hogy érte el a miniszterelnök a maga kétharmadát.

Azért azt elismeri, hogy Orbán valamit jobban csinál, mint bármelyik baloldali politikus?

Azt szokták mondani, hogy az ellenzéki politika a kormány és a kormányfő hibáiból tud a legjobban építkezni. Én azt mondom, ez nem elég, nemcsak ezzel kell foglalkozni. A társadalmi problémákra kell reagálni naponta, azokat megérteni és javaslatot adni a megoldásukra, ez a feladat.

Orbán Viktorral beszélt valaha személyesen?

Nem.

Más fideszes politikusokkal van bármilyen kapcsolata?

Azokkal van, akikkel az eddigi feladataim során kapcsolatba kerültem. Például a házbizottságban a kormánypárti frakcióvezetőkkel.

A sajtóban egyre többször előkerül, hogy Orbán Viktor és a Fidesz az elnöki rendszer bevezetésére készül. Erről mi a véleménye?

Nem tudhatjuk, mi lesz 2017-ben, nehéz erre előre mit mondani. Az biztos, hogy nem az elnöki rendszer önmagában a probléma, hanem ez a típusú berendezkedés, ahol a jogot el lehetett rabolni a kétharmaddal, és mindenféle ellensúly nélkül lehet alkalmazni.

Tehát eleve nem zárja ki, hogy tárgyaljon az elnöki rendszerről?

Ha lesz erről vita - már ez is kérdéses az eddigiek ismeretében – társadalmi, politikai és jogi szempontokat is figyelembe kell venni.

Többször említette a nehéz örökségét, konkrétan melyik elődjére céloz, ki felelős az MSZP hanyatlásért?

Nincs egyszemélyi felelősség. Ez egy korszak, amit szeretnénk október 12-én lezárni.

Akkor menjünk végig a múlt szereplőin. Játsszuk azt, hogy én sorolom a volt pártelnökök neveit Horn Gyulától Mesterházy Attiláig, ön pedig röviden összefoglalja, mi a véleménye az elnöki tevékenységükről. Kezdjük Horn Gyulával.

A minta.

Kovács László?

A 2002-es győztes.

Gyurcsány Ferenc? Elnézést kifelejtettem Hiller Istvánt.

Freudi volt.

Szóval akkor előbb Hiller, utána Gyurcsány.

Én most azért állnék meg, mert eddig olyan emberekről mondtam véleményt, akik a már az általam említett tíz év előtt tették le névjegyüket. A többiek értékelését október 12. utánra tartogatnám.

Az MSZP a héten 25 éves. Nem tart attól, hogy a 30., de még a 26. évét sem éri meg ez a párt?

Nem tartok tőle.

Azért kérdezem, mert a politikai mellett a gazdasági helyzet sem biztató. Azt már tudjuk, hogy ott van a kétmilliárdos adósság, talált még csontvázat a szekrényben?

Ezt a rendszert az állami támogatásokból jól lehetne működtetni, de jelen pillanatban rossz az elosztás rendszere. Ez változni fog: a lényeg, hogy minden szervezeti és gazdasági átalakulás azt szolgálja majd, hogy közelebb kerüljünk a választókhoz. Jól fogunk gazdálkodni az erőforrásokkal.

De mit kezd a kétmilliárdos adóssággal?

Az MSZP tudja majd finanszírozni. De pont emiatt a tartozás miatt fel kell szabadítanunk további erőforrásokat, hogy mind a 106 választókerületben jelen tudjunk lenni, és be tudjuk mutatni az új politikánkat.

Némi pénz folyhat be majd abból, hogy eladják a Jókai utcai székházat, ez már kiderült. Viszont lesz ezután székháza az MSZP-nek?

Lesz, de nem egy irodaház, hanem egy közösségi tér. Ahol le lehet ülni, ahol lehet találkozni a vezetőkkel, ahol lehet beszélni a szocialista politikusokkal.

Azért az is kérdés, hogy önök mennyire beszélnek majd egymással október 12-e után. Nem fél attól, hogy a választások után elszabadulnak az indulatok, megindul egymás hibáztatása, kiszorítása?

Csak azokban a vitákban fogok részt venni, amelyek a változás mértékéről és irányáról szólnak. Egy biztos, csak azokra lesz szükség a pártban, akik hisznek abban, hogy lehet másképp, egy közösséggel politikát építeni. Akik az elit játékát akarják folytatni, azoknak nem leszünk a partnerei.

Kik folytatják az elit játékát és ez pontosan mit jelent?

Azok folytatják, akik azt hiszik, hogy az érdekviszonyok határozzák meg a politikát. De az értékeink fogják meghatározni.

De kire céloz? A budapesti pártelnökségre, akik ellentmondtak önnek? Vagy Mesterházy Attilára, akinek a visszatéréséről egyre többet hallani?

Erre csak annyit mondok: ha igaz, hogy sokaknak ekkora az ambíciója, hogy a párt élére álljanak, akkor ez a párt sokáig fog fennmaradni.

Az MSZP-nek a jövőben úgy kell meghatároznia a politikáját, hogy tudomásul veszi, más pártok is vannak a baloldalon. Attól nem tart, hogy a választások után elmérgesedik a viszony például Gyurcsányékkal?

Nem tartok tőle.

Nem tartja reálisnak, hogy Gyurcsány úgy próbálja növelni a szavazótáborát, hogy elveszi az MSZP-jét?

Lelke rajta.

Az biztos, hogy Gyurcsány Ferenc nem ül majd ölbe tett kézzel. Pár hete felvetette a baloldali uniópárt ötletét, mit szólt hozzá?

Látta, mit szóltam?

Semmit, ezért kérdezem most.

Ugyanez a válaszom.

Nem kommentálja?

Nem.

Azért mert a választások előtt rosszat nem akar mondani erről, jót pedig nem tud?

Mások leírták, amit gondolok erről.

Például kicsoda?

Szekeres Imre a Népszabadságban például. A DK vezetője sajnálatos módon ideje korán nyitotta meg a vitát, de legalább látszik, kinek, mi a fontos. Nekem a jelöltjeink jó szereplése, neki pedig más fontos.

Az elképzelhetetlen, hogy az új MSZP-s politika részeként frakcióhoz segítsék az Együttet vagy a DK-t a parlamentben?

Ez a kérdés nem aktuális, és nem látok rá igényt, hogy megjelenjen.

Annyiban aktuális, hogy Botka László szegedi újraválasztása esetén felszabadul egy mandátum, és Kiss Péter helyén is lesz egy időközi választás.

Újpesten van jelöltje az MSZP-nek. Ami pedig Botka mandátumát illeti, erről most nem érdemes elméleti síkon beszélgetni, október 12. után kell visszatérni, ha látjuk az eredményeket.

Hogy látja az MSZP-t két év múlva, amikor lejár az elnöki mandátuma? Egyáltalán MSZP-nek fogják hívni?

Nincs napirenden a névváltoztatás. A 2016-os pártról viszont azt tudom mondani, hogy nyitottabb, társadalmilag támogatottabb, értékválasztásában karakteresebb, kiszámíthatóbb, a partnerekkel együttműködő lesz.

És önnel mi lesz 2016-ban? Milyen hosszú távra tervez?

Az a cél, hogy az MSZP képes legyen programot adni Magyarországnak, alternatívát a jelenlegi berendezkedéssel szemben. Amíg ez nem teljesül, mindig lesz dolgom, és ez nem a pártelnökség kérdése. Arra vállalkoztam, hogy munkával, aprólékosan, nem nagy csinnadrattával elérjem ezt a célt.

Ha elérte ezt a célt, és megvan ez az alternatív program, szeretne miniszterelnök lenni?

Én sose szerettem volna lenni valami, mindig a feladat talált meg. Pártelnökként elvégzem a feladatomat, és amikor dönteni kell, olyan kormánya lesz az országnak, amellyel a magyarok többsége elégedett lesz.

De elvállalná a miniszterelnök-jelöltséget a következő választásokon?

Őszintén szólva nem gondolkozom ezen. Maga a kérdés sem jut eszembe.

Rovatok