Index Vakbarát Hírportál

Demszky: Bokros a 2018-as rendszerváltás miatt kell

2014. október 8., szerda 00:13

Nem akárkivel kampányolt kedd este Bokros Lajos: Demszky Gábor volt főpolgármester mondta el, miért örülne annak, ha Bokrosra szavazna vasárnap a budapestiek többsége. Szerinte Bokros győzelme az első lépés lehet Orbán rendszerének „kisöpréséhez”, a 2018-as rendszerváltáshoz. A kék sportcipős Demszky Gyurcsány Ferencet megszégyenítően szidta a Fideszt, és viccelődött Orbán termetén és Tarlós nyelvtudásán, de a szidalmakból a baloldali pártoknak is alaposan kijutott.

A budapesti választónak egyre nehezebb követni, hogy ki támogatja a főpolgármesterré válásban Bokros Lajost (ismétlésképp: az Együtt, a DK és az MSZP budapesti párttanácsa). Kedd este viszont Bokros mellett egy olyan támogató állt ki, akit a fővárosi szavazók biztosan meg fognak jegyezni: Demszky Gábor.

A Budapestet húsz évig főpolgármesterként irányító Demszky eddig sem titkolta, hogy Bokros a favoritja, már nyáron Bokros mögé állt. Most volt viszont az első alkalom, hogy kampányolt neki, méghozzá egy lakossági fórumnak is beillő VIII. kerületi beszélgetésen. Ráadásul a rendezvényen nem Demszky volt az egyetlen nagyágyú, aki beállt Bokros mögé. Eljött Atkári János is, akit két dologról ismerhetnek a budapestiek: évekig volt Demszky helyettese, majd 2010-től egy rövid ideig Tarlós István tanácsadójaként dolgozott.

Demszky Gábor diktátorozással kezdte...

Demszky Gábor formában volt. Tévedett, aki egy visszafogottan anekdotázó volt főpolgármestert várt, aki farmerben és kék Nike cipőjében lazán nosztalgiázik a kilencvenes évek Budapestje iránt. Demszky ehelyett a véresszájú ellenzéki politikust alakította, aki olyan hangnemben és olyan jelzőket használva beszélt Orbán Viktorról és kormányzásáról, hogy Gyurcsány Ferenc is tanulhatna tőle.

Orbán Viktor rendszere örökre itt kíván maradni. A diktátorok mindig kiszámítható jövőt akarnak, és örökre kívánnak berendezkedni, így volt a sztálinizmusnál is

– adta meg az alaphangot Demszky, majd rátért a lényegre, vagyis hogy Bokros Lajos megválasztásával megtörhető ez a „monolit, egypólusú berendezkedés”. Demszky szerint ha Bokros lenne a főpolgármester, az ellenzéknek végre lenne egy olyan közhatalmi pozíciója, amelyből könnyebben be lehetne mutatni, hogy Orbánék „hogyan teszik tönkre a fővárost, hogyan teszik tönkre a gazdaságot”. Demszky levezette, mi következhetne Bokros győzelméből:

2018-ban akár rendszerváltás is bekövetkezhet ekkor. Merthogy már nem elég a kormányváltás, ezt a rendszert kell kisöpörni úgy, ahogy van.

Demszkynek ugyanakkor nincs kétsége afelől, hogy a Fidesz Bokros győzelme esetén szűkítené a főpolgármester mozgásterét, de ettől nem kell szerinte megijedni.

Bokros ugyanis igazából nem főpolgármester, hanem szóvivő lesz. Igen, szóvivő. A szó ismét Demszky Gáboré:

A cél, hogy Budapest most válasszon egy szóvivőt, akinek van nemzetközi hitele, és aki elősegíti, hogy a repedésből törés legyen.

Bár a Demszky mellett ülő Bokros végig bólogatott a volt főpolgármester szavaira, amikor megkapta a szót, azért finomabban fogalmazott. Bokrosnak sincsenek illúziói, hogy a Fidesz igencsak gáncsolná a munkáját, de szerinte nem következhet be az, ami Esztergomban. (Itt ugye a független Tétényi Éva fideszes többséggel irányította a várost, amelynek a következménye a folyamatos háborúskodás mellett az is volt, hogy néha megszűnt a közvilágítás is.) Bokros szerint Budapest ennél fontosabb a Fidesznek is, vagyis

az illiberális demokrácia keretei között is lehet mit elérni.

...aztán nekiment a baloldalnak

Demszky rendesen belelovalta magát a beszédébe, és érzékelhetően kiszakadt belőle sok minden, amit az elmúlt években kénytelen volt magába fojtani. Ennek lehetett a következménye, hogy az éles kritikák folyamából a jelenlegi ellenzékre is fröccsent nem is egy-két csepp.

Például Atkári egyik hozzászólásánál szóba került a tavaszi parlamenti választás, amelyen ugye kétharmaddal nyert a Fidesz. Demszky közbekiabált:

Választási csalással!

Majd Demszky magához ragadta a szót, és kifejtette, hogy a Fidesz súlyosan torzította a választási rendszert, amelyet a választásokat szerte a világon felügyelő EBESZ azért nem tett szóvá élesebben, mert Orbán a baloldallal együtt akadályozta meg egy állandó EBESZ-megfigyelő küldését Magyarországra. Demszky szerint Mesterházy Attila volt MSZP-elnök és Szigetvári Viktor, az Együtt vezetője is (őt Demszky „a másik Viktorként” nevezte meg) jelezték az EBESZ-nek, hogy nem kell állandó megfigyelő. (UPDATE: Szigetvári Viktor a cikk megjelenése után azt mondta, hogy félreértésről lehet szó, mert ő mindvégig jelezte az EBESZ munkatársainak is a választási rendszer visszásságait, és folyamatosan a legszigorúbb ellenőrzés mellett volt.)

Az ellenzéki pártok integráns részei a rendszernek, segítik a rendszert.

Demszky ezt csak két dologgal tudja magyarázni: vagy zsarolják őket Orbánék, vagy pénzt kapnak az együttműködésért cserébe. De száz szónak is egy a vége, Demszky szerint ezért kell valaki kívülről, aki „borítja a rendszert”: mégpedig Bokros Lajos. Szerinte nem is véletlen, hogy az ellenzéknek nevezett valami nem állt ki először Bokros mellett, és most sem kampányol mindenki az érdekében.

Tarlós nyelvtudása, Orbán termete

A majdnem kétórás beszélgetésen Demszky Gábor kritikájából tényleg mindenkinek kijutott Bokroson kívül. Demszky rutinos szónoki fordulatokkal oldotta meg, hogy Bokros ajnározása mellett súlyos taslikat osszon ki mindenki másnak. Jellemző példa: amikor Demszky megemlítette, hogy Bokrost alkalmasnak tartja arra, hogy főpolgármesterként ismét kiépítse a város nemzetközi kapcsolatrendszerét, rögtön oda is szúrt Tarlósnak.

Bokros több nyelven beszél kiválóan, Tarlós István viszont egyetlen nyelven sem tud. Csak magyarul, rosszul. Egy külvárosi gyerek, aki mindenhová tolmáccsal jár.

A beszélgetés vége felé Demszky még a baloldali fórumok aduászát is kijátszotta: elkezdett viccelődni Orbán alacsony termetén. Elmesélte, hogy Orbán az első kormányzása idején a Sándor-palotába akart költözni, így a saját ízlése szerint újíttatta fel. Amikor Demszky a tervező meghívására körbenézhetett a palotában, meglepődve észlelte, hogy nem látja magát a tükrökben – és kezével mutatta, hogy a tükör teteje az álláig élt. A közönség vette a lapot, hatalmas sikert aratott a sztori.

A beszélgetésen Atkári János is egyértelművé tette, hogy Bokrost támogatja, de a fórumot egyértelműen Demszky uralta. A volt főpolgármester lelkesedését elnézve nem lepődnénk meg, ha egyszer csak reaktiválná magát, és visszatérne a politikába. Annyira elemében volt, hogy a beszélgetés végén kiosztott a közönségnek egy röpiratot, amelyet ő maga írt, és Tarlós egyik kényes pontjáról, a BKK-s busztenderről szól. Demszky másfél oldalban levezeti, hogy Tarlós és Vitézy Dávid több milliárddal károsítja meg a költségvetést. De ennek kifejtésére már nem maradt idő a fórumon. 

A beszélgetés után megkérdeztem Bokros Lajost, hogy mit szólt Demszky szavaihoz, különösen ahhoz, hogy az őt támogató baloldali pártokat is szidta. Bokros azt mondta, hogy nem érezte feladatának, hogy megvédje ezeket a pártokat, „ez nem kampányrendezvény”, sőt, még tudta volna fokozni. Például azzal, hogy az MSZP az elmúlt években annyira partnere volt a Fidesznek, hogy Mesterházy szerinte le akarta beszélni a saját EP-képviselőit, hogy megszavazzák a kormányt kritizáló Tavares-jelentést.

Bokros Lajos és a baloldal kampányából még négy nap van hátra.

Rovatok