A kivándorlásról rengeteget hallunk, az EU-ba és azon kívülre százezrek költöztek ki Magyarországról. De mi történik azokkal, akik hazajönnének? „Az okmányiroda dolgozói normálisak voltak, csak a szabályok furcsák” – írta levelében egy Belgiumból hazajövő olvasónk a múlt héten, de sokan jóval borúsabban látják a helyzetet. Horrorsztorik, megenyhülő ügyintézők, százezres csekkek, tippek, trükkök, praktikák az Index hazaköltöző olvasóitól.
Próbáltam vitatkozni, a köztisztviselők lehengerlő eleganciájával oktattak ki.
– ragadta meg olvasónk a Hazajönnék, ha engednék című, a hazaköltözés bürokratikus akadályait fejtegető cikkünkre érkezett olvasói levelek átható közhangulatát. „Sokkal több ügyintézéssel jár hazajönni, mint kiköltözni” – összegzett egy másik, Amerikából pár éve hazaköltözött magyar, aki a haját tépte, miközben külön procedúrában ellenőrizték a gyerekei állampolgárságát, fél évvel azután, hogy a New-York-i konzulátuson megkapták a magyar állampolgárságot és anyakönyvi kivonatot, „mert azóta a szülők le is mondhatták volna”. Az autója származását két hónapig ellenőrizték. Cikkünkben az olvasói tapasztalatokból szemezgetünk, úgy tűnik, az első levél írója nincs egyedül a problémáival.
Egy luxemburgi olvasónk karácsonyra szeretné hazahozni kisbabáját, de amikor előzetesen érdeklődött, a magyar okmányirodában azt mondták, csak mindkét szülő jelenlétében tudnak segíteni az anyakönyvezés ügyében. Végül Luxemburgban sikerült félmegoldást találni: ott ugyan nincs nagykövetség, de a brüsszeli követség tart fogadóórát; itt 48 euróért cserébe már azt ígérték, három hónap múlva meglesz az anyakönyv és az útlevél.
Sok olvasónk szerint sokkal felhasználóbarátabb a nyugat-európai bürokrácia: „A svéd procedúra a születési anyakönyvi kivonat megszerzésére nagyon egyszerű volt. A szüléskor még nem kellett megmondani a gyermek keresztnevét, csak személyi számot kapott, egy héten belül kellett egy hivatalban bediktálni a nevét, Ez egy tízperces procedúra, ahol közben adószámot is kiállítanak és bekerül az egységes közigazgatási rendszerbe, így a jövőben bármilyen hivatalos ügyben bármilyen kormányhivatalnál a személyi szám alapján elő tudják venni az összes adatot.″
Egy másik olvasónk arról panaszkodott, hogy a magyar állam 30 napos vízumot adott kisbabás svédországi magyar szülőknek, hogy azalatt elintézzék a gyerek papírjait itthon, mert svéd állampolgárságot nem kaphatott. „Kizárólag az ügyintézők emberségének köszönhető, hogy a gyermek az egyszer adható 30 napos vízum érvényessége alatt megkapta a szükséges papírokat” – írta.
Mi tart ennyi ideig? Érthetetlen.
– panaszolta olvasónk, aki addig is ideiglenes útlevelet igényelt további pénzért. „Ezzel a gyermek is haza tud utazni – de csak haza, visszafelé már nem jó, azt a hazaérkezés után otthon le kell adni. Elvileg. Talán az osztrák vagy német rendőrnek nem fog feltűnni a visszaúton, hogy merre áll az autó orra.”
Megnyugtató érzés, hogy Magyarország mennyire örül minden új állampolgárának.
Van, akinek pozitív élmény volt az anyakönyveztetés: eltekintettek attól, hogy mindkét szülőnek jelen kellene lennie, sőt, attól is, hogy a bejelentett lakhelyen kellene elintézni. „Az okmányirodában is hasonlóan segítőkészek voltak, megértették, hogy az esküvő után nekünk egyből vissza kell jönni és gyorsan kaptunk időpontot” – írta olvasónk.
Neki a rendőrséggel gyűlt meg a baja a kinti kocsi miatt: „Angol rendszámos autó, angol jogosítvány, 1,5 millió forintos, egy olcsóbb itthoni autó árát kitevő angol éves biztosítás, és még mindig bizonyítani kell, hogy nem otthon használom az angol rendszámos kocsit.” Végül az angolul nem tudó ügyintézőnek újabb angol nyelvű dokumentumokat mutatott be, hogy higgyenek neki.
Az autó honosítása sokaknak okozott fejfájást: „A Mozaik utcában mintha a hatvanas években megállt volna az idő: egy egész napot ott töltöttem, különböző ablakoknál, különböző Mancikáknál kell sorban állni, nem lehet kártyával fizetni. A belga forgalmi kiveri a biztosítékot, mert a papírokban nem jelölik sehol egy új autónál, hogy meddig jó a műszakija. Nekem szerencsém volt, mert az aznapi ügyeletes vezető azt mondta, hogy nem fog egy egyéves autót leműszakiztatni” – írta Belgiumból egy kollégájával egyszerre hazaköltözött olvasónk. Kollégájának újabb kocsija, de kevesebb szerencséje volt, vele kifizettették a 38 ezer forintot, sőt, az okmányirodában vagyonszerzési illetéket is, a NAV-val kellett egyeztetni, hogy visszakaphassa a jogalap nélkül elvett pénzt. „Velem is akartak fizettetni ok nélkül, az is plusz egy nap volt, mire a főnök kisilabizálta, hogy nem lehet” – tette hozzá.
A műszakin egy kedves irodavezető szaki egy közös cigaretta közben megdicsérte az autót és említette, hogy nem kell vizsgáztatni, ha nem akarom, mert érvényes meg a német vizsga, és ki ő, hogy ezt felülbírálja. Adtam neki borravalót persze.
– leplezte le bombabiztos praktikáját egy másik olvasónk, akitől a Németországban vett autójáról magyar nyelvű adásvételi szerződést követelt a NAV: „Közöltem velük, hogy a forgalmiban szerepelek mint tulajdonos, így nem értem, minek a szerződés, és különben is, kitöröltem vele a seggem. Tisztelettel kérem az adóhatóságot, hogy hadd fizessek 120 ezer forint illetéket a semmire. Az ügyintéző erre vállat vont, és azt mondta: rendben, fizessem be a csekket.”
A történet még itt sem ért véget: a szerződést még az okmányirodában is hiányolták, de a NAV-ra hivatkozva sikerült megenyhíteni az ügyintézőt.
Számtalan dokumentumot, ügyintézést csak azoktól a szerencsétlenektől kérnek, akik nem elég hangosan verik az asztalt. Ha nem álltam volna ki az igazamért, simán elküldtek volna az OFFI-ba hivatalos fordításért, pedig nincs rá szükség és elvileg nem is kérhetik.
– fejtette ki, hozzátéve, hogy például az Európai Központi Bankban bármilyen nyelven kiállított dokumentumot elfogadnak igazolásként (egy magyar házassági anyakönyvi kivonatot is), egy vicc, hogy Magyarországon csak az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda által fordított vagy hitelesített dokumentumokat fogadnak el. Olyan is volt, aki azon akadt ki, hogy 250 ezer forint piaci értékű autója után több mint félmillióért tudta honosítani.
„Ha kimész Franciaországba a magyar autóddal, a francia rendszám beszerzése vizsgástul, mindenestül 52 euróba kerül. Itthon a forgalmi, rendszám, törzskönyv, a kedvezményes regadó (éljenek a szlovák rendszámosok), a kezelési költség 400 euróhoz közelít. Ha kérdezik, miért jöttünk haza, mosolyogva azt mondom: mert szeretjük a kihívásokat″ – tudtuk meg egy Franciaországból hazatérő olvasónktól. De mielőtt azt hinnénk, csak Magyarországon fullasztó az adminisztráció, olyan is volt, aki arról panaszkodott, hogy hosszasan pingpongozott a járási, vajdasági és egyéb hivatalok közt, miután Lengyelországba tért vissza Brüsszelből.
Volt, akit az Oktatási Minisztériumban nyugtattak meg, hogy ha nemzetközi érettségit szereznek a gyerekei, biztosan elfogadják itthon is – mire hazajöttek, már más volt a helyzet. „Kétségbeesetten hívogattam és leveleztem az adott főosztállyal, írtam panaszt a miniszterelnökünknek is, de mindenütt lerázó, értelmetlen és jogszabályokkal ütköző válaszokat kaptam, ha kaptam” – ecsetelte: a devizahitel törlesztőrészleteire ment megkeresni a pénzt, fizetős felsőoktatásra nem futja a családi kasszából.
Egy olvasónk kertépítőként dolgozott Írországban, de csalódott, amikor azt hitte, itthon egyszerű lesz vállalkozást indítania: „Én naiv, azt hittem, idehaza majd megkapok mindenféle támogatást a vállalkozáshoz (nem anyagiakra gondolok elsősorban). Az illetékes irodák semmi tájékoztatást nem adtak, hogy mi a teendő, hogy kihez lehet fordulni, hogy miket kell befizetni, mire kell figyelni. Ha véletlen valami elmarad, akkor eleve olyan felszólításokat kapsz, ami úgy hangzik, mintha bűnöző lennél” – írta. Írországban ehhez képest már az adóhivatalban kapott egy brosúrát, amiben „lépésről lépésre le volt írva köznapi, egyszerű nyelvezettel, hogy mit kell tegyek”.
Idehaza egy egyszerű változásbejelentő lap is tele van mindenfele rövidítéssel, aminek külön egy másik lapon kell utánanézni.
„A hosszú ügyintézéshez mar hozzászoktam, mert odakint is volt hogy egy döntésre hat hónapot kellett várni, mondjuk azt az időt visszamenőleg kifizették” – tette hozzá.
Van, aki hazajönni nem tervez, de a magyar egészségügyben jobban megbízik, mint az angolban (amivel nincs egyedül). „A kórház nem egyszerű eset. Minden évben elmegyek egy »műszaki vizsgára«, amiért fizetek. Mivel a háziorvos nem tud mindent helyben megnézni, el kell mennem a kórházba is. Itt minden évben eljátsszák, hogy nem tudják, mit kell kezdeni ilyen esetben: ki fizet, hogy fizet″ – írta Angliából, hozzátéve:
Eszünk ágában sincs hazamenni Angliából, a lehetőséget azért fenntartjuk.
„Az elektronikus ügyintézés sehol nincs a külföldihez képest. Ha valamit el akarsz intézni, csak személyesen. Otthon még mindig nagyon sokan úgy vannak, mint a susogós mackók, nem tudják, hány forintos bélyeg kell az emailre. Sok online áruházban csak postai utánvéttel lehet fizetni, kártyával nem. Ha valaki szabadságon van a hivatalból, akkor meg kell várni meg visszajön, mert »ezt csak ő tudja«. A lista hosszú, az időm kevés″ – magyarázta.
„Útlevél-hosszabbítás címén kerestem őket, de a helyi és a járási hivatalok között küldözgettek a feltüntetett linkek, amikor időpontot próbáltam foglalni, teljesen sikertelenül. Próbáltam telefonon, nem vették fel munkaidőben, emailre nem válaszoltak. Amikor személyesen bejutottam az irodába, egy flegma hölgy közölte, hogy tudják, hogy rossz a honlap, de nem tudnak mit tenni.″
Belgiumban is van bürokrácia, nem is kevés, de mégis valahogyan más az egész! Mosolyognak a hivatalban és teszik a dolgukat.
– kontrázott egy másik olvasónk. Itthon ez nem mindig így megy: „A hivatali dolgozók hozzáállása az ügyfelekhez, akiknek nincs jártasságuk az ügyekben, egyszerűen szégyen. Már ott voltunk, hogy visszaköltözünk Afrikába” – írta egy olvasónk, aki végül a hivatalvezető élettársán keresztül szerzett protekciót, így hirtelen villámgyors ügyintézés lett az „arrogáns, kioktató, a jogszabályt többször nem is teljesen ismerő hangnemből, az addig ellenséges hivatalnokok szinte párttitkárhoz méltó figyelemmel akartak kiszolgálni”.
Közben egy másik trükköt is felfedezett: luxusszállodahajó-igazgatóként megfigyelte, hogy váll-lapos egyenruhájában rögtön komolyabban veszik – de afrikai származású feleségét és félvér gyerekét gyanús szemmel méregetik a hivatalnokok:
A közszolgálati arrogancia és a helyes, segítőkész kommunikáció teljes hiánya egy amúgy is negatív társadalomban kiábrándító.