Index Vakbarát Hírportál

68 perc után ért ki a mentő, egy embert kirúgtak

2014. december 9., kedd 00:46

Súlyos mulasztást követett el a mentésirányítás több dolgozója abban az ügyben, amelyben 68 percig tartott, amíg a mentők kiértek egy beteghez – közölte az Országos Mentőszolgálat hétfőn az MTI-vel.

Egy hete az RTL Klub híradója számolt be arról, hogy a fővárosban egy feltehetően agyvérzést szenvedett nőhöz hívták a mentőket újra és újra, mert sokáig hiába vártak a segítségre. A szomszédok szerint az asszony összeesett és a hideg kövön feküdt a lépcsőházban, a segítségére siető lakók meleg vizes palackokkal és takarókkal óvták testét a kihűléstől, és felváltva hívogatták a mentőszolgálatot. Mire a mentők kiérkeztek, az asszony meghalt.

Az Országos Mentőszolgálat közleménye szerint kiterjedt vizsgálatot indítottak az ügyben, és az eredmény ismeretében egy ember munkaviszonyát megszüntetik, egy másikét felfüggesztik. A többi érintettel szemben is „szigorú munkajogi szankciókat” alkalmaznak.

A mentőszolgálat főigazgatója további intézkedésekről is döntött, egyebek között a Közép-magyarországi régión belüli mentőkapacitások átcsoportosításáról. Ennek eredményeként Budapesten indokolt esetben több mentőautó teljesít szolgálatot. A Népszabadság szerint vidéki rohamkocsikat vezényelnek át napközben a fővárosba, mivel kevés az autó és a képzett személyzet.

Rovatok