Index Vakbarát Hírportál

Kétezernél több menedékkérő érkezett az idén Békéscsabára

2014. december 30., kedd 06:31

December közepéig 2282 menedékkérő került menekültügyi őrizetbe a békéscsabai Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban – közölte az MTI megkeresésére a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH).

A több mint kétezer menedékkérő közül idén mindössze négyen kaptak menekülti és hatan oltalmazotti státuszt. A többieket gazdasági menekültnek sorolták be (elvileg az számít gazdasági menekültnek, aki nem az üldöztetés, hanem a jobb élet reményében hagyta el otthonát). A rendszer visszásságairól itt írtunk korábban.

Békéscsabán jelenleg főként Koszovóból érkezett menedékkérők tartózkodnak. Oltalmazottak esetében nem áll fenn a személyes üldöztetés veszélye, mint a menekülteknél; ilyen státust a magyar állam akkor ad, ha a menedékkérőt az országában – például polgárháború miatt – mégis súlyos veszély fenyegeti. Ötévente a BÁH felülvizsgálja a helyzetet, és ha már nem áll fenn a származási országban a súlyos veszélyhelyzet, akkor megvonják az oltalmazott státust.

Menekültügyi őrizetet tavaly július óta lehet elrendelni akkor, ha fennáll a veszély, hogy a menedékkérő elhagyja az eljárás ideje alatt az országot. Kívülről zárt, belül nyitott őrzött befogadó központnak a békéscsabai és a nyírbátori menekülttábor minősül.

Végh Zsuzsanna, a BÁH főigazgatója korábban azt mondta: a hivatal fennállása óta nem érkezett annyi menedékkérelem Magyarországra, mint 2013-ban és 2014-ben. 

Összefoglaló cikkünket a menekültekről itt olvashatja. Szabadka mellett videónkat itt nézheti meg: Afgán menekültekkel vártuk az embercsempészeket.

Rovatok