Index Vakbarát Hírportál

Tanácsadója cáfolta Orbán bevándorlókról tett megjegyzését

2015. január 13., kedd 15:05 | aznap frissítve

Úgy tűnik, hogy Orbán Viktorral még a saját tanácsadója sem ért egyet, Hegedűs Zsuzsa szociológus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában mondott ellent a miniszterelnöknek, hívta fel a figyelmet a jelenségre a HR Portal.

Mint ismeretes, nagy botrányt kavartak a miniszterelnök Párizsban elmondott szavai, miszerint "a gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre". (Mellesleg a párizsi terrortámadást nem bevándorlók követték el, hanem Franciaországban született emberek).

A miniszterelnököt szociális ügyekben tanácsokkal ellátó Hegedűs szerint nem a bevándorlás a terrorizmus gyökere Franciaországban, „ne foglalkozzunk azzal, hogy van a menekült és a gazdasági menekült”. Mint a rádiónak elmondta, a problémák azzal kezdődtek, hogy a 80-as évek elején, az ipari társadalom első nagy válságával megszűnt a gazdasági növekedés és kevesebb munkaerőre volt szükség. Szerinte a feszültségek a munkanélküliségekből vezethetőek le. Mint mondta, a terrortámadásokat nem nem vallási fanatikusok követték el, mint mondta, „nem nagy vallási fanatikusként csinálják ezt az egészet, hanem egyszerűen gyűlöletből.”

A 30 évig Franciaországban kutató Hegedűs Zsuzsa szerint Franciaország rengeteg sikert aratott a külvárosokban nehéz helyzetben élők társadalmi integrációjában. Ugyanis 25-30 éve folyamatosak a külvárosokban az olyan oktatási, szakképzési programokat, melyekben sok civil szervezet dolgozik állami segítséggel azon, hogy „ezek a srácok ne a banditizmus, hanem a továbbtanulás felé menjenek”.

A HR Portal szerint Hegedűs ugyanakkor nem reagált közvetlenül Orbán Viktor és Rogán Antal szavaira, és a köztük lévő ellentétre a rádió riportere sem hívta fel a figyelmet.

Rovatok