Index Vakbarát Hírportál

Megindult a küzdelem Bajnai örökségéért

2015. január 29., csütörtök 11:03

Február közepén tisztújítást tart az Együtt, és meglepő fordulat, hogy nemcsak Szigetvári Viktor indul az elnöki posztért. A most elnökségi tag Pápa Levente megerősítette az Indexnek, hogy elfogadta a jelölést. Nagy csata várható az alelnöki posztokért is. Bajnai Gordon viszont végleg eltűnik a magyar politikából.

A komolyabb párttá válás egyik fontos lépcsőfokához érkezik az Együtt-A korszakváltók pártja február 14-én. Ekkor tartják ugyanis az első olyan tisztújítást, ahol elnököt választ a párt.

Eddig nem volt hivatalosan elnöke a pártnak, társelnöki rendszer működött, bár 2014 közepéig egyértelmű volt, hogy Bajnai Gordon volt miniszterelnök vezeti az Együttet. Ő azonban tavaly nyáron kiszállt, a parlamenti mandátumáról is lemondott, így Szigetvári Viktorra hárult ügyvezető társelnökként a pártvezetés feladata. 

Már nyáron eldöntötte az Együtt (már több mint 500 tagja van), hogy ez csak ideiglenes megoldás, és az idén teljes tisztújítást tartanak, minden választókerületben új vezetőt választanak. A folyamat elindult, és szépen érkeznek a jelölések a most létrehozott posztokra: egy elnököt, két alelnököt is választ a párt február 14-én.

Szigetvárinak lesz kihívója

A legmeglepőbb fordulat, hogy Szigetvári Viktornak vetélytársa akadt az elnöki posztért folyó küzdelemben. A korábban az OTP-ben dolgozó közgazdász, a most elnökségi tag Pápa Levente is ringbe száll.

Pápa az Indexnek megerősítette, hogy elfogadta az elnöki jelölést, az elnöki programját, terveit a pártfórumokon is ismerteti a következő hetekben.

Az elnöki küzdelem nemcsak arról szól, hogy hívják majd az elnököt. Pápa Levente információnk szerint több stratégiai kérdésben is máshogy gondolkodott tavaly, mint Szigetvári. Falus Ferenc főpolgármesteri jelöléséért ő például nem lelkesedett annak idején, mint ahogy a baloldali összefogást is máshogy képzelte el. Pápa a terveiből már megszellőztetett nyilvánosan is néhány dolgot, amikor a blogján a baloldali előválasztásról írt néhány napja.

Az Együtt több politikusa is azt mondta az elmúlt napokban, hogy Szigetvárinak nagy a támogatottsága a pártban, az Együtt mostanában legtöbbet szereplő politikusa, Juhász Péter is mellette áll. Tehát Pápa indulása ellenére is ő számít esélyesnek. Pápa az elnöki kampányával viszont jó hátszelet kaphat egy alelnöki poszt megszerzéséhez. 

Ha a szolisok összefognak

Harc lesz a két alelnöki posztért is. Az Indexnek nyilatkozó politikusok Juhász Péter, Pápa Levente, Szelényi Zsuzsa nevét emlegették lehetséges befutóként, de a Szolidaritásból is befuthat valaki, ha a szolisok összefognak. 

Emellett lesz még hat elnökségi tag, és fontos újítás, hogy az Együtt bevezeti a női kvótát. Az elnökség egyharmadának nőnek kell lennie, vagyis a kilenc tagból (elnök, 2 alelnök, 6 elnökségi tag) hárman biztosan nők lesznek. Jelenleg amúgy nem teljesül a kvóta, Szelényi mellett Hajdu Nóra a tagja az elnökségnek.

A tisztújításon megválasztják az Országos politikai tanács vezetőjét és tagjait is. (Ez a párt parlamentje, ugyanazt a szerepet tölti be lényegében, mint a választmány a Fideszben vagy az MSZP-ben.) Ezt most Bajnai Gordon vezeti, ám

a volt miniszterelnök, úgy tudjuk, biztosan nem indul újra.

Vagyis formálisan is végleg eltűnik a politikából.

Rovatok