Index Vakbarát Hírportál

Nyomába eredtünk az Orbán-kormány 1200 fagyhalottjának

2015. március 6., péntek 06:05

Ismét kiváló stratégiai ütemérzékről tett tanúbizonyságot az MSZP: a rekordenyhe telet követő tavasz első napján kezdeményezte a Fagyhalál Elleni Alap felállítását. Ezt elsősorban az állami tulajdonú energiacégek éves adózott eredményének 50 százalékának elvonásából finanszíroznák, és az olyan családokat támogatnák belőle, ahol az egy főre jutó jövedelem nem volt több a nettó minimálbérnél.

Egy túlfűtött szerkesztőségből visszatetsző lenne elvitatni a kérdés fontosságát, de már a kezdeményezésnek megágyazó állítás felkeltette a figyelmemet, miszerint

több mint 1200, vagyis egy falunyi ember fagyott meg, amióta a Fidesz kormányoz.

Lustaság vs. titkos állami szivárogtatók

Ezzel az adattal ugyanis más forrásból nem találkoztam eddig, és azért falunyi halottal csak akkor illene dobálózni, ha ezekről betonbiztos információkkal rendelkezik a párt. Erről Lukács Zoltán nem tudott meggyőzni: az MSZP alelnöke ugyanis kérdésemre elárulta, hogy a számot a Magyar Szociális Fórum (MSZF) összesítéséből vették.

Az alig ismert antikapitalista szervezet a téli hónapokban az Indexnek is rendszeresen küldözgeti összesítéseit a kihűléses áldozatok számáról, de a közölt adatok nélkülözik a módszertan és a forrás megjelölését, adataik pedig sem tudományos, sem a szociális, sem az állami szférából nem köszönnek vissza.

Persze lehet, hogy ők tudnak valamit, amit mások nem, de amikor a MSZF-nél  érdeklődtem, akkor csak azt a választ kaptam, hogy „hiteles állami forrásból” merítik a kihűléses halálesetek számát, de ezt a hiteles forrást ők bizony nem árulják el.

Amikor Lukács Zoltánt szembesítettem azzal, milyen agyaglábakon áll az MSZP bombasztikus bejelentése, azzal védekezett, hogy

ha egy ember halna csak meg, az is skandalum lenne,

és ő inkább tartja felháborítónak, hogy kezdeményezésüket hatszor terjesztették be a parlamentben, és ott hatszor utasították el napirendre vételét. Lukács azért ezt az érvet maga is kevésnek érezhette, mert a fagyhalálok számával kapcsolatos bizonyítási kényszert igyekezett áttolni a kormányra, mondván, a szocialisták az állami szervektől képtelenek voltak pontos adatokat szerezni.

Ha nem lenne ilyen súlyos a helyzet, biztos nem hallgatnának.

És ő annak is örülne, hogy ha felállna egy kormányzati tisztségviselő, és azt mondaná

Tisztelt képviselő úr, ön hülyeségeket beszél, itt vannak a pontos számok.

Tisztelt képviselő úr, akkor itt vannak a pontos számok

Az igaz, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma megkérdezésemre azt mondta, hogy ők nem csinálnak a hideg miatt bekövetkező halálesetekről saját összesítést, a hajléktalanellátással foglalkozó Menhely Alapítványnál pedig azt tanácsolták, forduljak inkább a kórházakhoz (egyébként utólag kiderült, hogy teljesen rossz helyen tapogatóztam, mivel a kihűléses-fagyásos halál leginkább a fűtetlen lakásokban élőket fenyegeti)

Viszont a rendőrségnek a fagyhalálról mint „rendkívüli esemény”-ről van egy saját nyilvántartása, és adatkérésemre alig másfél nap alatt meg is küldték saját összesítésüket:

2010. november 1. és 2015. március 2. között 671 kihűlés miatt bekövetkezett haláleset jutott a rendőrség tudomására.

Ez a szocialisták által emlegetett „falunyi" megfagyott embernek nagyjából a fele. Ami persze szintén borzasztóan sok, csak épp nem kirívó, miként azt a szocialisták szeretnék beállítani.

A rendőrségi statisztikát lehet tovább is árnyalni. Főleg, hogy mind Lukács, mind az általam megkérdezett szociális munkások felhívták a figyelmet arra, hogy a „kihűlés”, „fagyás” nem olyan egyértelmű kategóriák, illetve a hideg nem csak közvetlenül jelentheti a halálokot – elég, ha csak az olyan ismert szövődményekre gondolunk, mint például a tüdőgyulladás. Azt, hogy a kihűlés-megfagyás kérdésében milyen nehéz egyszerre reális, egyszerre átfogó adatokhoz jutni,  a Város Mindenki szervezet ecseteli egy kiváló blogbejegyzésében.

Innen is kiderül, hogy szocialisták talán a Központi Statisztikai Hivatalnál (KSH) is érdeklődhettek volna pontosabb adatokért. Igaz, az ottani adatfeldolgozás nem olyan friss, ráadásul a KSH más, tágabb kategóriában számol, mint a rendőrség: ők az „igen nagy hideg miatti haláleseteket” tartják számon.

Viszont ezek az évtizedekre visszamenő KSH-trendek azt is mutatják, hogy a nyolcvanas évek óta szinte minden télen meghaladta a 200-at a nagy hideggel összefüggő halálesetek száma. Igen, a szocialista kormányok alatt is. A válság idején volt egy felívelő szakasz, de a Habitat for Humanity témával foglalkozó 2013-as tanulmánya ( PDF) megállapítja, hogy a rossz anyagi helyzet mellett az egyedüllét és az időskor fizikai korlátai is eredményezhetik azt, hogy valaki a hideg miatt veszti életét.

Azt viszont egyelőre nem tudni pontosan, hogy az Orbán-kormány alatt növekedett-e a kihűlt és megfagyott emberek száma.

De ennek az egésznek van valami tanulsága?

Annyi biztos, hogy nincs sok értelme egy ilyen hevenyészett számháborúnak. Ha magát a témát nézzük, akkor a szocialisták joggal háborognak, hogy a parlamentben hatodjára söpörték le javaslatukat az asztalról. De ha kicsit megkapirgáljuk, akkor az egész alatt nincs más, csak egy kiadós orbánozás, ami nem is túl eredeti, hiszen Tarlós István a hajléktalanpolitikai viták idején a Demszky-érára próbálta hasonló módon rásütni a gyilkos felelőtlenség billogját.

Rovatok