Index Vakbarát Hírportál

Ha nincs a fideszes segítség, Tarsoly sem gurít ekkorát

2015. április 1., szerda 10:54

Kapott parlamenti belépőt, diplomata-útlevelet, jó kormányzati kapcsolatainak köszönhette, hogy a cége főszerepet játszott a keleti nyitásban. Összeszedtük azokat a tényeket és kapcsolatokat, amelyek bizonyítják, hogy a brókerbotrányban érintett Quaestor-vezér igenis kivételezett helyzetben volt a kormányzatnál. Még akkor is, ha ennek az ellenkezőjét igyekszik kommunikálni a Fidesz.

Nyalakodnak, dörgölőznek – így jellemezte Tarsoly Csaba Quaestor-vezért és a hozzá hasonló üzletembereket az Indexnek Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter csak azt felejtette el, hogy ha Tarsoly nyalakodott is, azt sikerrel tette, jórészt éppen a kormányzati kapcsolatainak köszönhetően.

Fideszes kapcsolatok

Bár a Quaestor-botrány kirobbanásakor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy lökte el magától Tarsoly Csabát, mint egy leprást, kettejük kapcsolata letagadhatatlan. Szijjártó és Tarsoly kifejezetten jó viszonyban volt egymással, a Quaestor pedig nem is tudott volna állami segítséggel üzletelni, ha nincs Szijjártó. A miniszter még államtitkár volt, amikor már gyakran szerepelt együtt Tarsoly Csabával. Szijjártó 2012-ben például szuperlatívuszokban beszélt a Tarsolyhoz tartozó ETO Parkról, amikor részt vett a park mellé épített négycsillagos szálloda átadásán: dicsérte, milyen jó helyre került a stadionfejlesztési támogatás és az Új Széchenyi Terv 250 millió forintja. Pedig a komplexum azóta is teljesen kihasználatlan, kong az ürességtől, szállóvendégek, vásárlók, sőt boltok is alig vannak.

Amikor Tarsoly még nem volt bajban, egyáltalán nem tűnt úgy, hogy Szijjártót zavarja a társasága. Pedig már akkor ismert volt, hogy a Quaestor az MSZP-kormány idején 17 milliárdos hitelt kapott a Magyar Fejlesztési Banktól, de a Fideszt eddig ez sem zavarta. Sőt, Szijjártó tavaly nyáron a kisfiát is elvitte, hogy ő végezze el az ETO-meccs kezdőrúgását. Ezek a gesztusok pedig kölcsönösek voltak, Tarsoly Csaba szintén ellátogatott Dunakeszire, hogy megnézze Szijjártó futsalcsapatát a szezonnyitó mérkőzésen.

És mint nemrég kiderült, Szijjártó volt az, aki parlamenti belépőt és diplomata-útlevelet intézett Tarsolynak 2013 áprilisában, amikor államtitkárként a Lázár János vezette Miniszterelnökségen dolgozott. Tarsoly pont abban a hónapban Szijjártó Péterrel és az idén januárban letartóztatott Kiss Szilárd egykori agrárattasével és volt miniszterelnöki megbízottal együtt nyitotta meg a Moszkvai Magyar Kereskedőházat, de a Quaestor nyithatott kereskedőházat Törökországban is, kormányzati segítséggel.  

A második Orbán-kormány idején döntött úgy a Magyar Nemzeti Kereskedőház, hogy jelentős összegeket tartson a Quaestornál: 3,8 milliárdot állampapírban, illetve az Exim tőkeemeléséhez szükséges részvényeket. Ezt a döntést a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium egyik háttérintézményében döntötték el. 

Tarsoly Kiss Szilárd révén is kötődött a kormányzathoz, ugyanis Kiss éppen a második Orbán-kormány idején került fontos állami pozícióba, igaz, az agrárattasé karrierjét nem Szijjártó, hanem Fazekas Sándor miniszter egyengette. Tarsoly a moszkvai kereskedőház után tavaly november végén Szijjártóval közösen már a moszkvai magyar vízumközpontot is megnyitotta. A vízumközpontot üzemeltető cégben pedig Tarsoly tulajdonostársa volt Kiss Szilárd orosz élettársa. 

Tarsoly korábban Orbán Viktorral is jó viszonyban volt, a foci szeretete is összekötötte őket: a Quaestor vezére nemcsak a győri ETO tulajdonosa, de a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségi tagja is volt. 

Nem akarták észrevenni, mi folyik itt

Az pedig, hogy sem a felügyelő szerveknek, sem a titkosszolgálat nem tudta előre jelezni a Quaestor bedőlését, nem menti a kormányzati döntéshozókat, inkább arra világít rá, hogy ezek a szervek nem végezték jól a munkájukat, vagy ha igen, akkor a politikai tojt a fejükre. Bárhogy is volt, ez szintén a kormányzat felelőssége. Az viszont életszerűtlen, hogy Orbán Viktor megérzésre alapozva döntött volna úgy, hogy kiveteti az állam pénzét a bedőlés előtt álló Quaestorból.

Különösen azért életszerűtlen, mert a piacon már egy ideje pletykáltak a Quaestor bedőléséről. Piaci forrásainktól úgy tudjuk, hogy az elmúlt évben érkezett olyan egyértelmű jelzés piaci körökből a felügyelethez, illetve a felügyelet egyes alkalmazottaihoz, hogy a Quaestor környékén komoly bajok vannak. Egyik forrásunk azt mondta, az egyik ilyen alkalommal előfordult, hogy azt mondták neki, ismerik a cég helyzetét, de 

a Quaestor-ügy nem a felügyelet szintjén, hanem annál jóval följebb dől el.

Ez pedig azt az állítást teszi életszerűtlenné, hogy a titkosszolgálatoknak vagy a felügyeleti szerveknek ne lettek volna információi ugyanerről.

Polt szeme láttára bizniszelt az alvilággal

De a Quaestort más is a Fideszhez kötötte: a cég kommunikációs vezetője, Bende Gyöngyi korábban, 2002-től a Fidesz elnöki tanácsadója volt. Tarsoly Csaba egyik bizalmasa és titkára, Mikuska Zoltán pedig a Miniszterelnökség osztályvezetői pozícióját hagyta ott a Quaestorért, és nem mellesleg ő Polt Péter legfőbb ügyész lányának a barátja. Ami igazán árulkodó, hogy amikor Mikuska és a Polt lány közötti kapcsolat után kutakodott a sajtó, akkor az érintettek igyekeztek eltüntetni az internetről minden olyan nyomot, ami bizonyítja, hogy Mikuska és Polt Péter lánya együtt vannak.  

Tarsoly letartóztatásának körülményei csak erősítik a gyanút, hogy a brókerbotrányban érintett cégvezetők közül Tarsoly Csaba kivételezett helyzetben volt. A Quaestor bedőlése után a rendőrök két hétig vártak arra, hogy őrizetbe vegyék, miközben a bíróság éppen azzal az indokkal helyezett előzetes letartóztatásba, hogy fennáll a veszélye, hogy összebeszél a bűntársaival, esetleg megszökik, elrejtőzik.

Ennél talán csak az abszurdabb, ahogy Polt Péter próbálta megmagyarázni, miért nem vették a rendőrök időben őrizetbe Tarsolyt. A legfőbb ügyész szerint azért nem, mert

aki potenciális gyanúsított, az nem hallgatható ki előzőleg tanúként, ez minden emberi jognak ellentmond.

Így történhetett meg, hogy Tarsolynak még arra is volt lehetősége, hogy a céget egy időre átpasszolja egy alvilági figurának, a börtönmúlttal rendelkező, többször elítélt Orgován Bélának – mindezt a hatóságok és a nyilvánosság szeme láttára. 

Rovatok