Index Vakbarát Hírportál

Bezárhatják a János kórházat

2015. április 2., csütörtök 10:09 | aznap frissítve

Mióta Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető február elején azt jelentette be, szükség van egy új, nagy fővárosi kórházra, megindultak a találgatások, hol lesz a szuperkórház. És hogy alakul át a budapesti egészségügy.

Több verzió is felmerült, a Figyelő most azt írta, hogy a budapesti szuperkórház Kelenföldön lesz. A lap szerint - és erről korábban mi is beszámoltunk - több helyszín is felmerült, a 2007-ben bezárt OPNI, a Déli pályaudvar területe, de ezeket elvetették.

A Figyelő szerint még ebben a hónapban a kormány elé kerül az egészségügy átalakításáról szóló javaslat. Ebben a kórházak adósságának 60 milliárdos konszolidációja mellett az szerepel majd, hogy kialakítják a központi kórházakat.

A megyék központi intézményei a megyei kórházak lesznek, a fővárosban pedig - az épülő szuperkórház mellett - négy központi intézmény lesz: a Szent Imre kórház, a Honvédkórház, a Péterfy és a Bajcsy-Zsilinszky kórház együttese,illetve az Egyesített Szent István és Szent László kórház.

Fontos változás lesz, hogy a Szent János kórházat a lap szerint bezárhatják, a  gyógyító kapacitásait és az ott dolgozókat más intézményekbe irányítanák.

A lap szerint a régi épületekben nem lehet garantálni már az ellátás színvonalát, és a pavilonszerű elhelyezkedés fenntartása költséges. Arról még nincs döntés, hogyan hasznosítják majd a területet.

Nyulasi Tibor, a János-kórház orvosigazgatója az Indexnek azt mondta: az intézményt nem tud ezekről a koncepciókról, őket ezzel nem keresték meg. Nyulasi Tibor szakmai véleménye szerint a János-kórházat nem kellene bezárni. Sokkal egyszerűbb lenne az új kórházat a János-kórház területére vagy amellé építeni. Ehhez nem kellene területet kisajátítani vagy pályaudvart bezárni. Az orvosigazgató szerint tévedés, hogy egy pavilon rendszerű kórház nem lehet modern, erre kiváló példa a modernizált heidelbergi klinika, és a János-kórházra vonatkozóan is készültek már ilyen tervek.

Rovatok