Ahogy azt már megírtuk, mától újabb 350, a kormány bevándorlóellenes kampányára reagáló ellenplakát kerül ki az utcákra.
A Vastagbőr és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt által meghirdetett akcióra 33,3 millió forintot dobtak össze az emberek, az első körben kirakott 500 plakát nagyjából 22,3 millió forintba került, így a maradék pénzből újabb plakátokat tudtak legyártatni. (A két szervezet a kampány első fordulójának költségeivel már elszámolt.)
A Népszabadságnak az MKKP elnöke, Kovács Gergely elárulta, hogy az új plakátok egyikének az lesz az üzenete, hogy
Ha Magyarországra jössz, elveheted a magyarok közmunkáját!
Kovács szerint bár az ellenplakátokból szerettek volna Londonban és Szerbiában is kirakni egyet-egyet, de előbbi helyen a túl magas árak, utóbbiban a jogi-technikai nehézségek miatt ez nem valósult meg. Bécsben viszont kirakták a plakátot, amin megköszönték az osztrákoknak, hogy 1956-ban nem zárták le a határt.
A két meghiúsult plakát miatt maradt százezrekből a kormány 600 millió forintba kerülő, család- és adópolitikai reformjait bemutató kampányát figurázzák majd ki.