Index Vakbarát Hírportál

Heti Válasz: Lázár János szétfeszít, deprimál, közösségtelenít

2015. július 16., csütörtök 07:33

Az Orbán–Simicska-konfliktus elmérgesedése óta nem kell meglepődni azon, ha a Heti Válasz keményen odaszól egy-egy kormánytagnak. Volt már példa kemény kritikára. Borókai Gábor főszerkesztő mostani vezércikke azonban ebben a műfajban is újszerűt alkot. 

Borókai – aki, ne feledjük, a legelső Orbán-kormány szóvivője volt – most állást foglal a kiújult Lázár János–Tarlós István-féle vitában, és olyan jelzőkkel illeti Lázárt, illetve a miniszteri teljesítményét, hogy valószínűleg a Népszavában is elgondolkodnának egy ilyen írás megjelentetésén. 

A vezércikk azzal kezdődik, hogy Tarlós István ritka madár, mert megengedheti magának a szókimondás luxusát.

Nem úgy, mint azok a „hierarchiába zárt kormány- vagy párttagok”, akik

bár naponta szenvedik el Lázár sokszor öncélú és érdemtelen vegzatúráját, mégis lefojtják indulataikat.

Tarlósnak viszont nem kell semmit lefojtania. Hisz erős felhatalmazású politikus, 2019-ig elmozdíthatatlan. Nemcsak azért, mert addig szól a mandátuma, hanem mert leváltása „feltűnő gazdagodás hiányában korrupció, urizálás vagy dölyfösség vádjával kiváltképp lehetetlen". De ez még csak enyhe odabökés a gyerekre íratott luxuslakás, illetve a vadászat miatt magyarázkodni kényszerülő Rolex karórás Lázár János felé, a java csak ezután jön.

Borókai egyetért Tarlóssal, hogy „gond van a miniszterrel”. Íme a főszerkesztő indokai, idézetek következnek:

És a cikk vége felé Borókai még konkrétabbá teszi az üzenetet:

És a végén Borókai tömören is összefoglalja a véleményét:

Összetartás helyett szétfeszít, deprimál, energiát pusztít. Közösségtelenít. 

Kíváncsian várjuk, Lázár János mit reagál ezekre a csütörtöki Kormányinfón. (Frissítés! Ha ide kattint, kiderül, mit mondott erre Lázár János.)

Rovatok