Index Vakbarát Hírportál

Jobbik-vezér lett a KDNP-vezetőből Szigetváron

2015. július 16., csütörtök 21:13

Miután tavaly már a Jobbikkal támogattak a Fidesz ellenében polgármester-jelöltet a kereszténydemokraták Szigetváron, most egykori vezetőjük nyargalt át a szélsőjobboldali párthoz.

Nincs vége a Fidesz-KDNP drámájának a baranyai Szigetváron. Tavaly augusztusban robbant  bomba, hogy a regnáló polgármester helyett, akit a Fidesz országos vezetése jelölt a közelgő választásokra, a szintén indulni kívánó akkori alpolgármester mellett tette le a voksát a Jobbik és a KDNP. A megbomlott jobboldal két szék közé esett a választásokon, ugyanis Kolovics János helyett a független Vass Péter nyerte el a városvezetését. 

A vereségnek, mint több másik településen, meg is lett a következménye, másfél hónap alatt 11 településen oszlatta fel magát a Fidesz helyi szervezete. Így történt ez Szigetváron is, ahol most a nagyobb kormánypárt után a kisebb kormányzó erő is bajba került. Ugyanis a hvg.hu szerint Szentesi Jánosné, aki a KDNP helyi szervezetének az elnöke és emblematikus figurája volt, pártot váltott és a Jobbik színeiben folytatja tovább a politizálást. 

Nagyon lefelé nem bukott, hiszen a szigetvári Jobbik elnöke lesz a továbbiakban.

Állítása szerint nem csak egyedül távozik, több kereszténydemokrata tag is követni fogja. Utóda a helyi KDNP élén Simon János lesz, akit ősszel támogattak a polgármester választáson. 

Rovatok