Index Vakbarát Hírportál

Ózd nem adja olcsón a lakásrendeletét

2015. július 23., csütörtök 13:36 | aznap frissítve

Nem akar vaktában jelölgetni bérlőket az önkormányzati bérlakásokba, bűnözőkhöz pedig nem adja a nevét: ezzel indokolta Ózd jobbikos polgármestere, miért ragaszkodik a kormányhivatal kritikájával szemben az új lakásrendelethez. Janiczak Dávid meg akarja győzni a borsodi kormányhivatalt, hogy jogos erkölcsi bizonyítványt kérni a bérlőnek jelentkezőktől.

Az ózdi önkormányzat csütörtöki ülésén tájékoztatta a polgármester, Janiczak Dávid a képviselőket arról, mi a helyzet a lakásrendeletüket ért kritikával. A májusban megszavazott rendelet miatt a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) fordult törvényességi felülvizsgálatért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalhoz, mert szerintük több ponton is diszkriminatív, jogsértő.

A kormányhivatal végül maga is úgy találta, hogy van gond az ózdi lakásrendelettel, ezért törvényességi felhívást intézett az önkormányzathoz. A polgármesteri hivatal "Néhány igaz gondolat az ózdi lakásrendelethez" című közleményében pár hete azzal reagált, hogy megírták: az 57 paragrafusból, több mellékletből és függelékből álló rendeletnek mindössze 3 paragrafusára, azaz a rendelet 5 százalékára vonatkozik csak a kormányhivatal kritikája. "Az önkormányzati rendelet, amely egy teljesen új rendszert vezetett be, 95%-át semmilyen törvényességi észrevétel nem érintette" - állt a közleményben.

A csütörtöki ülésen Janiczak elmondta, pontosan melyik paragrafusokkal volt gondja a kormányhivatalnak. Az egyik az a rész, amelyik erkölcsi bizonyítványt követel meg azoktól, akik a polgármestertől kérik, hogy jelölje ki őket egy üres lakás bérlőjéül. A rendelet szerint a három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványnak igazolnia kell, hogy az illető büntetlen előéletű, és nem áll közügyektől eltiltás hatálya alatt.

A NEKI erről korábban azt írta:

Álláspontunk szerint a szociális rászorultság nem függhet össze azzal, ha valakit a Büntető törvénykönyv alapján bármilyen jellegű bűncselekmény elkövetése miatt korábban elítéltek

Hozzátették, hogy a szociális lakásigényléseknél tipikusan egész rászoruló családokról van szó, az egyik tag esetleges büntetett előélete szerintük nem eredményezheti azt, hogy a szociális ellátásnak ebből a fajtájából az egész család kiszoruljon.

A borsodi kormányhivatal arra jutott, hogy ezt a rendelkezést hatályon kívül kellene helyezni, azzal a másik paragrafussal együtt, amely arról szól, hogy a képviselőknek is joga van évente legfeljebb öt alkalommal bérlőnek kijelölni olyan embert, aki vállalja az erkölcsi bizonyítvány csatolását.

Janiczak viszont most arról beszélt, hogy ragaszkodik ehhez a szabályozáshoz. Szerinte nem arról van szó, hogy az erkölcsi bizonyítvány Ózdon általános feltétele lenne annak, hogy valaki lakáshoz juthasson. Az előírás csak azokra vonatkozik, akik hozzá mint polgármesterhez fordulnak. "Ez egy plusz szolgáltatás, amiért mi is kérhetünk valami pluszt" - mondta. Szerinte jogos igény a részéről, hogy nem akarja a nevét adni "bűnözőkhöz", és nem akar "vaktában" jelölgetni ki embereket arra, hogy önkormányzati lakásban éljenek.

A harmadik problémás paragrafussal kapcsolatban csak módosítást kért a kormányhivatal, Janiczak szerint pontosítaniuk kellene , mit is értenek a "bizonyíthatóan" kifejezés alatt, amikor azt mondják, hogy nem lehet bérlő az, aki önkormányzati tulajdonú bérlakást bizonyíthatóan megrongált vagy abban kárt okozott.

A kormányhivatal augusztus 31-ig adott határidőt Ózdnak, de Janiczak most közölte, kérik a határidőt szeptember 30-ig meghosszabbítani. A hátralevő időben azt tervezik, hogy konzultálnak a kormányhivatallal. Szeretnék elmondani az álláspontjukat, mondta a polgármester.

Csütörtök délután közmeghallgatást tartott az ózdi testület, itt is előkerült a téma. Sebestyén Nikoletta, a Párbeszéd Magyarországért ózdi csoportvezetője hozta szóba, a PM ugyanis korábban a NEKI-hez hasonlóan szintén megkereste a kormányhivatalt a lakásrendelet miatt. Sebestyén kérdőre vonta a polgármestert, hogyan terveznek eleget tenni a kormányhivatal felszólításának. Janiczak neki is azt válaszolta, mint amit az ülésen mondott: egyeztetni szeretnének a kormányhivatallal.

A NEKI Miskolcon is sikerrel járt

A jogvédő szervezet panasza alapján az Egyenlő Bánásmód hHatóság 500 ezer forint bírságot szabott ki a miskolci önkormányzatra, amiért a számozott utcákban élő embereket a telep-felszámolási programjában hátrányosan megkülönböztette. A hatóság arra is kötelezte az önkormányzatot, hogy az utcára került érintetteknek biztosítson megfelelő lakhatási körülményeket. A NEKI beadványai alapján a hatóságok már harmadszor marasztalták el a miskolci önkormányzatot a diszkriminatív eljárásai miatt.

Idén májusban az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szólította fel az önkormányzatot, hogy azonnal állítsák le a legszegényebb romákat sújtó hatósági razziákat. Július elején pedig az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának elnöke járt Miskolcon, aki azt mondta, hogy fenntartható,diszkriminációmentes lakhatási megoldást kell találni a romák számára.

Rovatok