Index Vakbarát Hírportál

Lázár János: A menekülthelyzet tarthatatlan

2015. augusztus 27., csütörtök 14:25

Főleg a menekülthelyzetről beszélt a szokásos csütörtöki Kormányinfón Lázár János és Giró-Szász András. A miniszter azt is bejelentette, hogy elkezdik értékesíteni az állami földvagyont, és döntöttek a Liget-projektről.

Tarthatatlan a menekülthelyzet

A menekültekkel kapcsolatos helyzet rendkívüli mértékben romlott az elmúlt hetekben, és a következő napokban hetekben ez csak fokozódik - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Lázár azzal a friss hírrel kezdte a tájékoztatót, hogy az osztrák rendőrség több tucat holttestet talált egy magyar rendszámú furgonban. 

Lázár azt mondta, hogy minimálisan 20 holttestet találtak, a holttestek azonosítása jelenleg is zajlik, és feltehetően "illegális bevándorlók estek áldozatul egy embercsempész akciónak". Itt olvashatnak további részleteket erről.

Lázár azt is mondta, hogy ezek után szigorúbban ellenőrzik majd a nagy rakterű járműveket a határon, sőt, mélységi ellenőrzésekre is szükség lesz.

A helyzet tarthatatlan - jelentette ki Lázár, aki keményen nekiment az Európai Uniónak ezután.

Az EU nem garantálja a biztonságot

A miniszter szerint Magyarország sérelmezi, hogy EU nem nyújt segítséget a schengeni határ védelméhez 

Az EU képtelen megvédeni Európa határait, képtelen az EU biztonságát garantálni.

Ezért a magyar kormányra hárul a felelősség, hogy megvédje a határokat. "Ha valakinek feltűnik valamilyen brüsszeli segítség, nyugodtan szóljon" - mondta a miniszter.

Lázár szerint a miniszterelnök arra utasította a külügyminisztert, hogy tájékoztassa soron kívül az Európai Bizottságot és a német kormányt az elmúlt napokban kialakult helyzetről. A miniszter azt is mondta, hogy szégyenletes eljárás, hogy az Európai Bizottság kihagyja Magyarországot a más országoknak járó támogatásokból.

Hány bevándorló van most Magyarországon?

A fenti kérdésre Lázár ezt válaszolta:

Minél többen jönnek, annál többen vannak.

Majd maga is jót derült a válaszon.

Szigorít a parlament

Jövő héten rendkívüli ülést tart a parlament, és összeül a honvédelmi és a nemzetbiztonsági bizottság a helyzet megvitatására. Lázár szerint szigorítják az embercsempészet büntetését, és több tartalmi és technikai módosítást is megszavazhatnak jövő héten. Kiegészítik például a kisajátítás szabályait és módosítják a vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezéseket az embercsempészekre vonatkozóan. Törvényben szabályoznák a tranzitzónákra vonatkozó rendelkezéseket is.

Minden szükséges jogszabályt módosítanak azért, hogy a Magyar Honvédség bevethető legyen a határ védelmében. Lázár szerint alkotmánymódosításra nem lesz szükség, viszont politikai támogatásra szükség lesz. Ezért a miniszter szívesen látna a parlamentben egy politikai vitát is a mostani "népvándorlási krízishelyzetről". Minden politikai erőt arra kért Lázár, hogy támogassa a jogszabályváltozásokat.

A börtönök képesek fogadni a menekülteket

Több évig terjedő szabadságvesztéssel fogják sújtani azokat, akik megrongálják a határzárat. Meghallgatták a BVOP vezetőjét, aki jelezte, hogy  képesek fogadni a leendő elítélteket. De a kormány arra számít, hogy nem kerülnek sokan börtönbe, a többség jogkövető magatartást folytat. 

Három kerítés védi majd a határt

A határzár első vonala, a NATO-drót felállítása jövő héten készen lesz. A teljes 175 kilométernyi, háromméteres kerítésnek legkésőbb október végéig kell elkészülnie. Lázár azt is mondta, hogy a kormány egy nemzetközi ügynökségen keresztül fogja tájékoztatni a menekülteket, hogy nem érdemes Magyarországra jönni.

Lázárnak volt később egy érdekes megjegyzése: a kerítés és a NATO-drót, vagyis a GYODA közé még egy biztonsági létesítményt terveznek. Hogy pontosan mit, azt nem részletezte, de szerinte ezzel a hármas határvédelemmel és az odavezényelt határvadászokkal elegendő lesz a védelem. 

Talán a köztes területre is drótakadályt húznak,

mondta Giró-Szász András. De nincs még döntés erről.

Vízágyú és gumibot alkalmazható

Tűzparancsot nem kapnak a rendőrök a határon, de alkalmazhatnak vízágyút és gumibotot is - mondta Lázár. A hadsereg Lázár szerint azért kell a határra, mert ma ugyan 3 ezer ember érkezik naponta, de nincs garancia arra, hogy nem jön 30 ezer. A határ megvédéséről azt mondta, hogy jelenleg a rendőrség nem áll sorfalat, nem konfrontálódik, "de ez az idő is le fog jönni".

A miniszter újságíró kérdésre elárulta, hogy a határhoz vezényelt katonákat és rendőröket több helyen is el tudják majd szállásolni. A hódmezővásárhelyi laktanya a miniszter szerint jó állapotban van, több ezren férnek itt el, Szegeden pedig rendészeti kirendeltségek állnak rendelkezésre.

Kedden a nemzetbiztonsági bizottság tárgyal arról is, hogy a terroristák mennyire tudnak beszivárogni a menekültekkel. A kérdés kezeléséhez a Terrorelhárítási Központ tapasztalatára van szükség, de szerepvállalásra most nem.

Eladják az állami földeket

A kormány tárgyalt a  magyar állam tulajdonában lévő termőföldek értékesítéséről, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek kell tervet készítenie erről. Ez szántóterületeket, gyümölcsösöket, legelőket érint, a természetvédelmi területeket, erdőket nem értékesíthetik.

300-380 ezer hektárnyi földet adhatnak el kizárólag magyar állampolgárok számára. Csak olyanoknak, akik életvitelszerűen földművesek, és életvitelszerűen helyben laknak.

A föld azé legyen, aki megműveli.

A földvásárlásból kizárják a külföldieket, "a spekulánsokat és a nem helyben lakókat". Minden értékesítés nyilvános lesz, 3 hektár fölött árverésen lehet hozzájutni a földekhez. A befolyt összegeket, amely több százmilliárd forint lehet, működési kiadásra nem lehet majd fordítani. Az értékesítés még az idén elindul.

A miniszter egy újságírói kérdésre azt is mondta, hogy az állami földek értékesítésénél olyan földek is lesznek, amelyek most is bérbe vannak adva, de a mostani bérlő joga nem sérül a tulajdon átadásával. Lázár szerint a kormány lépésének célja a birtokstruktúra átrendezése, hogy a százezer földműves jusson földhöz, a többi 7,9 millió állampolgár pedig ne. 

Döntöttek a Városligetről

Egy újságírói kérdésre bökte ki Lázár, hogy a kormány döntött a Liget-projektről, vagyis a Városliget átalakításáról. Annyit tudtunk meg, hogy 25 milliárd forintot kap fejlesztésre az Állatkert, visszaépítik a Közlekedési Múzeumot, a Fővárosi Nagycirkusz épületét pedig felújítják.

Orbán nem osztott bizonyítványt

A keddi rendkívüli kormányzati konferenciáról Lázár azt mondta, hogy személyi döntések nem születtek, a miniszterelnök nem osztott bizonyítványt. A konferenciát viszont sikeresnek ítélte, jövőre is megismétlik.

Arról, hogy Zombor Gábor egészségügyi államtitkár benyújtotta a lemondását, a miniszter azt mondta, hogy az államtitkár iránti bizalom töretlen volt. "Kiváló munkát végzett", Orbán elégedett volt vele. Lázár szerint személyes, családi okok indokolták a távozását, amit nem kívánt részletezni. Azt a sajtóértesülést, hogy Sonkodi Balázs államtitkár kerülhetne a posztjára, Lázár cáfolta, kizárta a dolgot. Szerinte hetek múlva dőlhet el, ki lesz az új egészségügyi államtitkár, annyi biztos, hogy önálló minisztérium létrehozását nem tervezi a kormány.

Tárgyalnak a zsírosbödönről

Október elején az EU tisztségviselői Magyarországra utaznak, hogy megvitassák a kormánnyal az uniós támogatási források, felhasználásának tapasztalatait - mondta Lázár. Úgy fogalmazott, arról lesz szó, "mi van a zsírosbödön körül". Szerinte az uniós támogatások területén mindössze 2 százaléknyi összeg esetén merült fel a korrupció gyanúja, ami ekkora összegnél nem sok.

Legkésőbb 2017. június 30-ig ki kell írni a 2020-ig tartó uniós finanszírozási ciklus pályázatait - jelentette ki. Lázár János a 2007 és 2010 közötti források kifizetésének tanulságaként beszélt arról: nem fordulhat elő többször, hogy a fejlesztési ciklus utolsó heteiben ezzel kell "bíbelődni". Fontosnak nevezte, hogy az uniós források mielőbb hozzáférhetők legyenek.

Segítség az autóhiteleseknek

Lázár kitért arra is, hogy döntöttek az autóhitelesek megsegítéséről. A miniszter szerint Varga Mihály, Matolcsy György és Trócsányi László munkájának köszönhetően "meghátráltak a bankárok".

Önálló minisztériumot kap a NAV?

Ezt kérdezte egy újságíró, és Lázár szerint semmi nem dőlt még el az adóhivatallal kapcsolatban. Varga Mihály szeptember 20-ig tesz jelentést a helyzetről a miniszterelnöknek. A kérdésre, hogy van-e már esélyes Tállai András nemzetgazdasági államtitkáron kívül, Lázár azt mondta, hogy Tállai kiváló adószakértő, ért ehhez a területhez, lehet szerepe a terület felügyelésében. De Lázár többször hangsúlyozta, hogy semmi nem dőlt el.

Rovatok