Index Vakbarát Hírportál

Hiába szavaztunk ellene, jön a kvótarendszer

2015. szeptember 23., szerda 00:06

Működik a kiutasításgyár, de hatan is fellebbeztek a szakmányban folyó kiutasítási perdömpingben. A parlament határozatban vádolta meg Brüsszelt, hogy az EU miatt halnak meg menekültek. Szijjártó folytatta a szájkaratét a horvátokkal, az MSZP szavazói között megnőtt a befogadáspártiak aránya, a Jobbik ás az LMP szavazói elutasítóbbak lettek: ez történt kedden.

Péntek óta folyamatosan érkeznek menekültek Horvátországból a magyar határhoz. Az ide érkező menekülteket buszokkal, vonatokkal szállítják el az osztrák határhoz, ahová csak szombaton 12-13 ezer menekült ment át. Szombaton Ásotthalomnál, vasárnap Röszkénél nyitották meg a magyar-szerb határátkelőt. Vasárnapra menekültek több ezres tömege gyűlt össze Hegyeshalomnál, délután az osztrákok átmenetileg le is zárták Nickelsdorfnál az autópályát.

Hétfőn a rendőrök szerint 5530 menekült lépte át a magyar határt, ebből 178 fő a magyar-szerb határszakaszon, 5338 fő a magyar-horvát határszakaszon jött át. Hétfőn döntött arról is a parlament, bevetik a hadsereget a határnál a mostani menekültügyi válsághelyzetben. Hétfői összefoglalónkat itt, a vasárnapit itt olvashatja, most lássuk, kedden mi történt.

Kilométeres sorokban özönlöttek a menekültek Horvátországba kedden is. A menekültek új útvonalon mennek Horvátországba: a szerb hatóságok hétfő óta a tovarniki határátkelő helyett a tőle néhány kilométerrel északabbra lévő Babska körzetébe szállítják a menekülteket, valószínűleg a horvát oldalon felállított opatovaci fogadótábor közelsége miatt. Szerbia visszautasította a „rosszindulatú” horvát állításokat, amelyek szerint Szerbia Horvátország felé irányítja az országba érkező migránsokat.

Magyarország zágrábi nagykövete tiltakozó jegyzéket adott át a horvát külügyminisztériumban. A külügyminisztérium közleménye szerint a tiltakozó jegyzék átadásának oka, hogy a horvát belügyminisztérium ahhoz a feltételhez kötötte a legfontosabb szerb-horvát határátkelő megnyitását, hogy a szerbek Magyarország felé terelik a bevándorlókat. Ivica Dacic szerb külügyminiszter a történtekről telefonon egyeztetett Szijjártó Péterrel, és egyetértettek abban, hogy a horvátok kérése az európai normák szerint elfogadhatatlan. Magyarország a jegyzékben arra szólítja fel Horvátországot, hogy térjen vissza az európai viselkedési normákhoz, regisztrálja és lássa el a bevándorlókat.

Szijjártó veretes hazugságokat kért számon

Szijjártó Péter személyesen is folytatta a szájkaratét Milanoviccsal: a horvát miniszterelnök még hétfő este azt mondta, hogy Magyarország egy éven át engedte átmenni a migránsokat az országon, és nem regisztrálta őket azért, hogy ne hozzájuk jöjjenek vissza. „Ha egy év alatt jön valakihez 65 ezer ember, az semmi, de ha két nap alatt 20 ezer ember jön, az sok, ezt nem lehet összeírni” – fogalmazott. Szijjártó Péter erre úgy reagált, hogy Horvátország miniszterelnöke „csúnyán megbukott első igazi európai tesztjén, és ezt veretes hazugságaival sem tudja elfedni”.

Belgrád szerda éjfélig adott ultimátumot Zágrábnak a határnyitásra: Horvátország kedd délután feloldotta a határzárat a horvát-szerb határon található Bajakovo-Batrovci autópálya-átkelőn a romlandó árut szállító kamionok előtt. A két ország közti hét másik átkelőhelyen továbbra is életben van a határzár. Kedd este a sofőrök kezdtek tiltakozni a horvát-szerb határon, a részleges nyitáson háborodtak fel. A sofőrök a két határ közötti részt állták el, így akadályozzák a forgalmat mindkét irányban. Az átkelőhely szerbiai oldalán 700-800 teherautó vár arra órák, sőt napok óta, hogy áthaladjon.

Opatovacnál már nincs káosz, de a tábor megtelt: az Eszéktől mintegy 30 kilométerre, a szerb határ közelében lévő menekülttáborból délután kitörtek a menekültek, és összecsaptak a rendőrökkel. A helyzet estére normalizálódott, de az M1 helyszíni bejelentkezése szerint a tábor megtelt, és tömegek várnak most is arra, hogy bejuthassanak. 35 ezer menekült érkezett egy hét alatt Horvátországba a horvát kormány adatai szerint. Hatezer-kétszázan hagyták el az opatovaci menekülttábort, és indultak el Magyarország felé.

Letenyén is jön a határzár

Zákányba, a somogyi határtelepülésre kedd estig négy nap alatt 12 ezer ember érkezett az MTI szerint, a migránsok vonattal jönnek ide a horvátországi Felsőtárnokról (Tovarnik). Kedd délelőtt Innen tudnak továbbmenni a regisztrációs pontokra.

Közben a letenyei határátkelőkön is előkészítették az ideiglenes műszaki határzár telepítését. Kedd délelőtt érkezett Hegyeshalomba az a vonat, amelyik hétfő este indult Barcsról, 1700-2000 emberrel, 16 kocsival. Napközben újabb vonatok érkeztek. Újra épülnek Hegyeshalomnál a katonai sátrak, a határon a múlt hét második felében elbontott katonai sátrakat elkezdték ismét felállítani. A hegyeshalmi táborban most nagyjából ezer menekült van, és az M1 helyszíni beszámolója szerint az osztrákok sokkal szervezettebben intézik a befogadásukat, mint a hétvégén.

Sorban állnak a menekültek a német-osztrák határon: az osztrák oldalon este nagyjából 1500-an vártak arra, hogy átmehessenek Németországba. Az előrejelzések szerint holnaptól elromlik az idő, így a salzburgi önkormányzat felkészül arra, hogy a migránsokat az államhatártól a városban lévő táborokba szállítsa.

A németek

leállították a nemzetközi vonatokat a München-Salzburg-Budapest vonalon a menekültek nagy száma miatt, október 4-ig a 90-es számú, Budapest-Bécs-Salzburg-München között közlekedő railjet csak Budapest és Salzburg között jár majd. Berlin már az összes háborús menekültet sem tudja befogadni, a legújabb tervek szerint aki nem fér be, azt visszaküldenék biztonságos, de távoli országokba. Az ország közben ismerkedik a menekültekkel.

Angela Merkel arról beszélt, a menekültválság okait kell megszüntetni: küzdeni kell a válságot kiváltó okok megszüntetéséért, a menekültek hazájában és a környező országokban működő menekülttáborokban is. A menekültek beáramlása Európába „nagyon rendezetlenül” zajlik, ezért szükség van a „rend jeleire”, így az uniós külső határok biztosítására, hangsúlyozta a német kancellár. Európa már nem akar újabb menekülthullámot, legfeljebb ausztrál mintára a területén kívül eső táborokból szemezgetne, írtuk elemzésünkben.

Közben itthon:

És a nagyvilágban:

Rovatok