Index Vakbarát Hírportál

Pénzt kapnak a rendkívüli helytállásért a migránsügyek bírái

2015. október 1., csütörtök 11:09

Rendkívüli helytállásért járó többletjuttatást kaphatnak csütörtöktől a bírák és az igazságügyi alkalmazottak. Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének erről szóló utasítása a szerdai Hivatalos Értesítőben jelent meg.

Az OBH gazdálkodási szabályzatának módosítása szerint "az általános munkavégzési körülményektől eltérő rendkívüli helyzetben történő szolgálatteljesítéséért" járó pluszpénz legfeljebb az adott ember illetményének ötven százaléka, időarányosan arra az időszakra vetítve, amíg a rendkívüli helyzet tartott. Az OBH elnöke határozatban állapítja meg, amikor fennállnak a rendkívüli helytállásért járó többletjuttatásra jogosító körülmények.

Az utasítás nem nevesíti, hogy az új típusú migránsügyek jelentette pluszmunkáról van szó, de benne van, hogy az új rendelkezéseket szeptember 15.-re visszamenőleg kell alkalmazni. Szeptember 15.-én lépett hatályba a Btk.-módosítás, amely bűncselekménnyé nyilvánította a határkerítésen való átmászást, és ezután zúdultak - első körben - a Szegedi Járásbíróság nyakába a gyorsított eljárásban tárgyalandó migránsügyek. Szegeden azóta már 276 ítéletet hoztak, a bírák hosszabbított munkanapokon, hétvégén is dolgoznak.

Amint lezárják a horvát határt, a zalaegerszegi és a pécsi bíróságra is hasonló idők jönnek. A Baranya, Zala és Somogy megye területén elkövetett határzársértési ügyekben ezek a bíróságok lesznek illetékesek. Handó szerdán Pécsett tartott sajtótájékoztatót, az MTI beszámolója szerint arról beszélt, hogy óriási kihívást jelentenek ezek az ügyek a bírósági szervezetre nézve. Zalaegerszegen és Pécsett a szegedi tapasztalatok alapján készülnek, azok szerint hosszabb távon tíz bíró folyamatos munkáját igénylik a migránsügyek.

Rovatok