Index Vakbarát Hírportál

Brüsszelig tartó békemenettel fenyegeti a CÖF Junckert

2015. október 22., csütörtök 13:23

Nyílt levelet írt a kormányhoz közel álló Civil Összefogás Fórum vezetősége Jean-Claude Junckernek, amiben azzal fenyegetik az Európai Bizottság elnökét, hogy amennyiben nem fogadják meg a tanácsaikat, készek arra, hogy nemzetközi autós békemenetet szervezzenek Brüsszelig.

És hogy mik a tanácsaik Junckernek a vasárnapi menekültválság miatt összehívott rendkívüli csúcsra? Nézzük sorjában:

Ha ismerős ez a lista valahonnan, akkor olvassa vissza Orbán Viktor brüsszeli felvetéseit.

A CÖF szerint Junckert

súlyos felelősség terheli, a vasárnap meghozandó döntések hatékonyságával előbb-utóbb el kell számolni.

A CÖF nem először dobja be egyébként az európai békemenet ötletét, szeptember végén Bencsik András alapító azt írta a Demokratában, hogy March for Europe néven európai szintű békemenetet szervezne, melynek célja a klasszikus európai értékek - ezen belül is a női egyenjogúság -  védelme és az iszlám térhódítása ellen.

A vasárnapi rendkívüli csúcsra egyébként a menekültválságban érintett uniós országok kormányfőin kívül Juncker meghívta a nem uniós országok vezetőit is. A találkozóra Magyarország, Szerbia, Horvátország, Szlovénia kormányfőin kívül hivatalos még Ausztria, Bulgária, Macedónia, Németország, Görögország és Románia miniszterelnöke is. De ott lesz az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk, továbbá az ENSZ menekültügyi főbiztosa és az unió határőrizeti ügynöksége, a Frontex vezetője is.

Rovatok