Egy idős férfi rosszul lett Budapesten, bevitték a kórházba, majd titokzatos körülmények között pár óra múlva zárt osztályra került. A beteg nem élte túl a pszichiátriát, egy órája volt ott, amikor megölte egy vele egy szobában lévő szintén idős férfi, aki valószínűleg nem vette be a gyógyszerét éjszakára. Ha ez a kórház nem rohadna szét évek óta, ez a tragédia sem történt volna meg. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint még mindig Gyurcsány szelleme kísért.
Szerda délután egy féllábú férfi sétál a kórház romos épületei között. Megáll, nekitámasztja mankóit egy a földből gyökerestül kifacsarodott fatörzshöz, és pisilni kezd. Eközben egykedvűen, a férfira fittyet sem hányva elcsoszog mellette rojtosra szakadt papucsában egy ötven körüli nő, akinek foltokban lóg némi haj a fejéről. Bizarr pillanat az őszi napfényben, itt mégis természetes. A kívülálló számára úgy festhet, mint egy kortárs színdarab meghökkentő, abszurd jelenete, a Merényi kórház pszichiátriai centrumának környékén viszont tényleg ezek a hétköznapok. A betegek egy része szerint is itt már csak meghalni lehet.
De még itt is meglepőnek és rémisztőnek számít az, ami egy 86 éves budapesti férfival történt 2015. október 26-án hajnalban. A prosztatagyógyszerei hatására összeesett otthon, és félre kezdett beszélni. Háziorvost hívtak hozzá, aki beutalta a Szent Imre Kórház Neurológiai Osztályára. A lányai bekísérték, kevéssel éjfél előtt mentek haza, a férfi maradt, de már nem sokáig.
Eddig tisztázatlan körülmények között hajnali háromkor a család tájékoztatása, beleegyezése nélkül a férfit átszállították a Merényi Kórház Pszichiátriai és Addiktológiai Centrumának Zárt Osztályára. Egy órát töltött ott, majd hajnali négy és öt között az egyik, hatvanas éveiben járó újdonsült szobatársa váratlanul halálra verte az ágyából kiszerelt ráccsal. Őt azóta előzetes letartóztatásba helyezték.
Konfliktusok mindig vannak a pszichiátriákon, ilyen súlyos következményekig azonban ritkán jutnak el. Több klinikai pszichiátert megkérdeztünk, egyikük sem emlékezett halállal végződő bántalmazásra. Így bár a mostani történetet akár meglepőnek is tűnhet, de valójában egyenes következménye annak, amilyen állapotok vannak a Merényiben.
Bár a kórház nem árulja el, hány embert kezelnek a zárt osztályon, úgy tudjuk, körülbelül 30-40 férfi lehet az egyik szinten, és körülbelül ugyanennyi a másikon. A tragédia egy olyan kórteremben történt, ahol összesen nyolc, durván begyógyszerezett, és valószínűleg súlyos mentális problémákkal élő férfi volt összezárva. A bántalmazás kezdetekor egyikük szólt az ügyeletes nővérnek, de akkor már késő volt.
Úgy tudjuk, a zárt osztályon aznap éjszaka egyetlen nővér dolgozott. A zárt osztályokon nem szokott lenni biztonsági szolgálat, viszont a klinikákon mindig van több, arra felkészített férfi ápoló, akik képesek erővel is megakadályozni, ha valaki kárt akar tenni magában vagy másokban.
A zárt osztály kórtermeiben nincsenek se kamerák, se riasztórendszer.
Az éjszakára harminc férfire jutó egy nővér kevés, de alapvetően elég szokott lenni. Leszedált emberekről van szó, akiket erősen benyugtatóznak, nem kell őket ágyhoz kötni, általában ott maradnak ők maguktól is. A mostani gyilkosság elkövetője állítólag korábban nem bántott másokat, így feltételezhető, hogy nem nyelte le éjszakára a gyógyszerét.
Az viszont már kirívó, hogy a Merényi teljes területén nincs semmilyen biztonsági szolgálat. Összesen két portás dolgozik ott, az egyik a gyalogos, a másik a gazdasági bejáratnál ül egy bódéban, rá se néznek az átmenő forgalomra, a kórház területére az és úgy jön be, aki és ahogy akar. Egy nappal a kórház területén elkövetett gyilkosság után nyugodtan besétálhattunk volna néhány gépfegyverrel a kezünkben.
Az őrzés hiánya több okból nagyon problémás. A betegek ki vannak szolgáltatva a tolvajoknak, IX. kerületi Gyáli út pedig egyébként sem a legjobb környék. Az ott dolgozók szerint többször volt már lopás várókban, kórtermekben, ágyban fekvő öregek ágya mellől. A biztonsági szolgálat önmagában nem lenne megoldás, több kórházban állítólag úgy működik a rendszer, hogy a biztonságiak leadják a fülest, hogy kik a legmagatehetetlenebbek, a társaik pedig könnyűszerrel kifosztják őket.
A leginkább magukra hagyottak pedig a pszichiátriai betegséggel élők, akik semmilyen szinten sincsenek védve a behatolóktól. Az egy dolog, hogy a begyógyszerezett, kábult, magukban motyogó emberek felügyelet nélkül sétálnak az udvaron, ahol bárki el tudja venni például a mobiltelefonjukat.
A zárt osztály ajtaját minden ki-bemenésnél kulccsal zárják, onnan nem könnyű kijutni, viszont a nyílt osztályon és addiktológián kezelt emberek sincsenek túl jó állapotban, folyamatos gyógyszeres kezelés alatt állnak, finoman szólva is erősen le vannak szedálva. De nem vigyáznak rájuk, a kórház melletti kocsmában fel-fel szoktak bukkanni páran, bedobnak egy felest, ami erős ideggyógyszerekkel kombinálva kiszámíthatatlan hatásokat is előidézhet. Pár éve az egyik beteg megharapott járókelőt.
A kórház bármely részére úgy lehet besétálni, hogy sehol senki nem kérdezi meg a jövevénytől, hogy segíthet-e, mit keres ott. Ez alól a zárt osztály sem kivétel. A pszicihiátriai és addiktológiai centrum épületének második emeletére ugyanolyan könnyű felsétálni, mint bármelyik átlagos irodaház második emeletére. Az üvegajtóhoz érve azonban jön a második dózis súlyos döbbenet, elfogynak a gondolatok és csak az ujjak ropogtatása marad.
Zavarba ejtőek a hangok, a szagok és a látvány. Az vastagfalú üvegajtóval elzárt folyosó előtti tér mocskos, a falat két négyzetméteres, többféle színben pompázó penész és néhány gondozott mandalaszerű rajzai borítják. Az ablaküveg masszívan meg van repedve, pár helyen be is tört. Nem tegnap. De még mindig nem sikerült helyrehozni.
Különös magány fogja el azt, aki arra téved. Az üvegajtó másik oldalán megtört, valószínűleg éppen egy teljesen másik világot élő emberek csoszognak, vonszolják magukat papucsokban, köntösökben, senkin sincsen utcai ruha. A gyógyszeres kezelés, a díszletek, és a jelmezül szolgáló köntösök által teljesen ki vannak szakítva a többiek Magyarországáról.
A huszonéves Pétert idén nyáron bevitték egy hétre a szülei. Péter évekig küzdött a leukémiával, közben mániás depressziója alakult ki. Tavasszal gyógyult, az öröm egy masszív mániás szakaszba csapott át, ezért a szülei szándékosan vitték oda, "kicsit lenyugodni". Péter összefoglalója:
Az egyhetes nyaralásom egy hosszú altatással kezdődött. Kellett egy-két nap, mire magamhoz tértem. Ahogy feleszméltem, félni kezdtem. Az egyik este egy hozzám hasonló korú srác éjszaka felgyújtotta a takaróját. Mikor megkérdezték, hogy mit csinál, azt felelte, hogy ő csak ki akarja nyitni a csokoládéját.
Másodpercek alatt el tud uralkodni a káosz. Egyik nap azt hallottam, hogy a női részlegen páran összekenték egymást szarral, de egyszer, amikor be akartam menni a mosdóba, kizavartak, mert valaki az arcába nyomta a fekáliát. De alapvetően rend van, próbálnak mindent elvenni, amivel kárt tud tenni magában az ember, az öngyújtó például a falra van celluxozva, rögtön látszik, ha nincs a helyén.
Nem nézhetsz tévét, nem hallgathatsz zenét, nincsenek újságok, hírek, könyvet olvashatsz, amit behoznak neked, meg keresztrejtvényt lehet fejteni. Az ápolók szobájában van tévé meg minden más, napi két percet lehet onnan telefonálni, közben nézheted kicsit a képernyőt. Meg beszélgethetsz a többiekkel. De mivel mindenki beteg és még be is van gyógyszerezve, nem annyira egymással vannak elfoglalva.
Beszélgetés híján nem marad más, csak a percek végtelen számolása.
Pétert a szülei vitték be, és ők is hozták ki. A köztes időt a folyosón, a kórtermében és a konyhában töltötte. Szökni nem lett volna esélye, szerinte szerencséje volt, hogy nem ragadt bent, mert onnan általában "nem a saját lábukon jönnek ki az emberek, hanem hullazsákban". Péter úgy összegezte a tapasztalatait, hogy "ez nem emberi".
Pszichiáterek szerint a zárt osztályra kerülő emberek általában olyan súlyos mentális problémákkal küzdenek, hogy onnan már nem nagyon van kiút. (Akit mélyebben érdekel ez a világ, érdemes elolvasnia Szilágyi Gyula Nincs kilincs című könyvét. Röviden összefoglalva arról szól, hogy az üvegajtó kívülről még nyílik, belülről már nem.)
A pszichiátrián történt gyilkosságot súlyosbítja, hogy ez az a hely, amit az ombudsman szerint be kellett volna zárni. Az ombudsmani hivatal munkatársai idén februárban előzetes bejelentés nélkül ellenőriztek a Merényi zárt osztályán, és megdöbbentő körülményeket tapasztaltak:
Az ombudsman arra kérte az Emmit, hogy zárassa be a zárt osztályt, és gondoskodjon az ápoltak megfelelő áthelyezéséről, ellátásáról, valamint arról, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelő létszámban legyenek ott ápolók, orvosok. A jelentés nyáron látott napvilágot, de a dolgozók szerint azóta semmi sem történt.
Még kedden megkérdeztük az Emmitől, hogy miért nem, illetve hogy a minisztérium tette-e valamit azért, hogy megváltozzanak az embertelen körülmények a kórházban.
Az Emmi Egészségügyért Felelős Államtitkársága szerint a kormány fontos célja a pszichiátriai betegek ellátásának fejlesztése. Főleg azért, mert Gyurcsányért 2007-ben bezárták az OPNI-t.
"Ennek a rossz döntésnek a következményei sajnos a mai napig érezhetőek", írták az Indexnek.
Az Emmi szeptemberben válaszolt az ombudsmannak, és azonnali lépésként döntést hoztak 40 millió forint felújítási/beruházási célokra. Tehát még nem tudni, hogy egyáltalán átutalták-e már a pénzt. Azt írják, hogy
az infrastrukturális és a személyi feltételek tekintetében feltárt hiányosságok rendezése folyamatban van.
Az ombudsmani jelentés június végén került nyilvánosságra. Azóta lassan három egész hónap telt el, és nem sikerült rendbe tenni egy olyan intézményt, ahol dolgozókkal és ápoltakkal együtt összes nincs szó száz emberről.
A Merényi korábban katonai kórház volt, a környéken lakók szerint akkoriban még minden rendben volt. A mostani helikopter-leszállópálya tövében sertéstelep és baromfi udvar működött, önfenntartó volt a kórház, nem voltak anyagi gondok. Sok-sok éve már viszont mélyrepülésben van az intézmény, röviden összegezve: szétrohad az egész.
Talán az mutatja a legjobban a kórház pénztelenségét, hogy még egy valamikori vihar által okozott károkat sem sikerült eltakarítani. Épületekre zuhant fák, kicsavart fatörzsek mindenfelé, de már a lezárt területeket jelző papírkordonok is leestek, egy hónapja már biztos van annak, hogy senki sem foglalkozott ezzel.
A Merényi kórház, és a mellette található hajléktalanszálló (pár éve ezt látogatta meg "titokban" Orbán Viktor) kontrasztját a légvonalban egy kilométerre lévő új Fradi-stadion mutatja legélesebben. A stadiont 12 milliárd forintból húzták fel, ez a kórház kétéves üzemelési költsége.