Index Vakbarát Hírportál

Megdöbbentő okból menekülnek a szavazók a dán szociáldemokratáktól

2016. január 29., péntek 18:46 | aznap frissítve

Történelmi mértékű népszerűségvesztést mértek a dán szociáldemokratáknál a héten, írja a The Local. Az okok világosak: a baloldali párt is megszavazta a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az állam elkobozza a menekültek vagyonát. 

A felmérések szerint a párt novemberi 26,3 százalékos támogatottsága a héten 19,3-ra csökkent. Ha a zuhanást parlamenti helyekben nézzük, akkor a párt a jelenlegi 47 helyett csak 34 képviselővel lenne jelen a parlamentben.

Az eredmény a felmérést végző Megafon számára is meglepő volt, ezért egy külön felmérést is indítottak csak az eredmény felülvizsgálatára. Ebből már világosan kiderült, hogy a szavazók a párt menekültellenes fordulata miatt büntettek.

Amikor a közvélemény-kutatók rákérdeztek az elfordulás okára, 80 százalékban azt a választ kapták, hogy a menekülthelyzet változtatta meg a véleményüket.

A hét elején a Szociáldemokrata párt volt az egyetlen baloldali párt, amely kiállt a menekültellenes törvény mellett. Ahogy arról írtunk, a menekültügyi módosítások bevallott célja az volt, hogy Dánia kevésbé legyen vonzó a menedékjogi kérelemért folyamodók számára. A törvény szerint:

Az eredeti kezdeményezés 3 ezer korona készpénzt feletti elvonást javasolt, de a nemzetközi reakció nyomán növelték meg az elkobzás alsó határát.

A baloldali párttól távozók a szociálliberálisok, és az Alternatíva nevű párt támogatóiként tűntek fel a friss felmérésben.

Rovatok