Index Vakbarát Hírportál

15 sebész mondana fel a győri kórházban

2016. február 15., hétfő 12:14 | aznap frissítve

Ügyvédi letétbe helyezi felmondását a győri  Petz Aladár Megyei Oktató Kórház 15 sebésze. Azért folyamodnak ehhez a drasztikus lépéshez, mert a béreik emeléséről indított tárgyalások elakadtak. Az orvosok az írják, ha március 31-ig a felek tárgyalóasztalhoz ülnek és kompromisszumos megoldás születik, visszavonják felmondási szándékukat.

Az orvosok közleménye szerint béreik emelése miatt  januárjában fordultak a kórház vezetéséhez. A menedzsmenttől azt a választ kapták, hogy tárgyalásokra nincs lehetőség, a felsorolt igényeket a kórháznak nem áll módjában teljesíteni.

A sebészek közleménye szerint a bérigényüket a kórház vezetése sem tekinti eltúlzottnak. A megemelt bérek is jóval alacsonyabbak lennének az Európai Unió, vagy a környező országok szintjénél, de a régió megyei és városi kórházainál is.

A kórházban ugyanakkor az elmúlt években nem egy alkalommal került sor arra, hogy a felmondások elkerülése és a működőképesség fenntartása érdekében egyes osztályok bérigényeit önállóan kezelve, béremeléssel járó kompromisszumos megállapodásokat kötöttek.

Az orvosok a menedzsment részére beadott kérelmükben azt írták: nem akarják veszélyeztetni a betegellátást  mindaddig, amíg a kórház vezetősége részéről valós szándék áll fenn, hogy közösen mindenki számára megfelelő megoldást találjanak. 

Az orvosok felmondásáról már korábban is terjedtek el hírek, amiket cáfoltak. Most, hogy a tárgyalások végérvényesen megszakadtak, valóban ügyvédi letétbe helyezik felmondásukat. 

A kórház orvosigazgatója korábban azt mondta: a sebészek a regionális kórházi centrum más kiemelt osztályain járó emelt díjakat szeretnék megkapni, mert a terhelésük hasonló, mint kollégáiké. Ám ha az ő ügyeleti pénzüket emelik, minden ügyelő orvosét emelni kell, amire nincs pénz.  

Rovatok