Index Vakbarát Hírportál

A kopaszokon kívül nekik köszönheti Erdősiné az óriási sikert

2016. február 29., hétfő 21:35

Hűha! Index?

- így reagálta Nemzeti Választási Bizottság azon tagjának egyike, aki szembement a testület elnökének véleményével és arra szavazott, hogy ne az MSZP-s Nyakó István, hanem a kopaszok által védett Erdősi Lászlóné kérdését hitelesítse a vasárnapi zárvatartásról. Az NVB tagja meglepődött, mikor felhívtuk, aztán sűrű bocsánatkérések közepette jelezte, hogy sajnos ő nem nyilatkozhat, csak Patyi András elnök, merthogy az ügyrend már csak ilyen. Így hát hiába is szerettük volna megtudni, hogy mégis miért szavazott úgy, ahogy, erről ő bizony nem nyilatkozhat, "nagyon sajnálja", de tényleg. 

Patyi András  azt javasolta, hogy Erdősiné kérdését ne hitelesítse a bizottság. Az Index hétfő délelőtt már beharangozta, hogy az NVB elnöke nem Erdősi Lászlóné kezdeményezésének hitelesítését javasolja annak ellenére, hogy a beadványt néhány másodperccel korábban pecsételték le az érkeztető időpecséttel. Így elvileg automatikusan ezt kellett volna elfogadni. Ám a felvételek bizonyítják, hogy a sorrendről döntő időbélyegzőnél nem személyesen Erdősiné pecsételt. Márpedig a törvény szerint csak személyesen (vagy postai úton) lehet leadni egy kérdést. A kísérő pecsételése tehát hivatalosan nem számít. Erdősiné beadványa esetében az a hivatalos időpont, amikor az emeleti irodában személyes átnyújtotta a kérdését, vagyis Nyakó István mégis megelőzte. Ezt az álláspontot képviselte tehát Patyi András és az előzetesen beterjesztett indítványa. Ezt azonban az NVB leszavazta, és 7:5 arányban hitelesítette a bizottság Erdősiné kérdését. 

A bizottság többsége végül tehát Patyi Andrással szembement.

Vajon kikből is áll ez a bizottság?

Többségében olyan emberekből, akiket a Fidesz ültetett oda.

Nézzük csak sorban!

Az NBV-nek - a póttagokkal együtt összesen - 14 tagja van. Ebből 7 tagot Áder János államfő javaslatára a fideszes többségű parlament kétharmados többséggel választott meg, továbbá van két póttag. Rajtuk kívül 5 tagot a parlamenti pártok választanak, de ebben benne van a két kormánypárt, azaz a Fidesz és a KDNP jelöltje. Ami azt jelenti, hogy a 14 tagból mindössze 3 tagot küldtek az ellenzéki pártok, tehát az MSZP, a Jobbik és az LMP.

Amikor az NVB szavaz, akkor az egyszerű többség dönt, ezért igazából

az lett volna meglepő, ha nem Erdősiné, hanem Nyakó kérdésének adnak zöld utat.

És akkor most vegyük sorra, kik segítették győzelemre Erdősinét és sportos testalkatú segítőit!

Erdősiné kérdésére szavazott Bozsóki Éva elnökhelyettes. Ő 2010-től a testület tagja.

A testületi munka folyamatosságát és a nagy tapasztalaton nyugvó kiváló jogászi felkészültség értékeit egyszerre képviseli

- így méltatta Áder János 2013-ban, amikor azt javasolta, hogy Bozsóki újrázzon a testületben.  Bozsóki egyébként az ELTE jogi karán végzett, ügyvéd. Talán nem mellékes az sem, hogy 

2010-ben a Fidesz jogi koordinátora volt,

az első Orbán-kormány ideje alatt pedig a Pest Megyei Önkormányzat pénzügyi bizottságában volt benne.

Erdősiné kérdésére szavazott Sasvári Róbert ügyvéd is, aki 2010-től három éven át volt az Országos Választási Bizottság tagja. Abba a pozícióba a KDNP delegálta. 

Patyival szemben szavazott a szolnoki Tóta Áronné, a "párton kívüli független szakember" is. Ezt a jelzőt nem mi aggattuk rá, hanem saját magáról nyilatkozott így, amikor 2013-ban a Fidesz a testületbe szavazta be: "Ez a feladat azonban óriási felelősséggel is jár, de nyugodt vagyok, mert ezúttal is csak azt kell tegyem, amit egész életemben tettem:

párton kívüli független szakemberként tisztességgel fogok dolgozni

- mondta akkorKorábban több évig polgári ügyszakos bíróként tevékenykedett, majd 8 éven át, 1995-től nyugdíjazásáig a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal hivatalvezetőjeként dolgozott. 

2006-tól pedig négy éven át a törökszentmiklósi fideszes polgármester tanácsadója volt. 

Tótáné férje fideszes önkormányzati képviselő Szolnokon.

Rajtuk kívül még Boda Pál, Rádi Péter és Fábián Adrián azok, akiket Áder János javasolt a testületbe. Közülük egyedül Fábián volt az, aki Nyakó István kérdését szavazta meg, Rádi és Boda Erdősiné pártjára állt. 

Rádi szintén ügyvéd, 2002-től négy éven át a veresegyházi önkormányzat közrendi-és jogi bizottságában volt külsős bizottsági tag, 2010 októberében pedig a IX. kerületi képviselőtestület delegálta a helyi választási bizottságba. 

Boda Pál is ügyvéd, emellett szenvedélyes vadász, 2009-től Országos Magyar Vadászkamara somogyi elnöke, az ezredforduló óta pedig a Somogysárdi Nyíres Vadásztársaság elnöke. Sok díjat bezsebelt már, önéletrajzában büszkén sorolta is ezeket, 1973-ban Aranykoszorús KISZ jelvényt kapott, de talán ennél nagyobb megtiszteltetés volt, amikor 2003-ban Somogy Polgáraiért Díjat vehetett át. 

Rovatok