Index Vakbarát Hírportál

A kormány saját szabályai szerint nem hirdethetett volna válsághelyzetet

2016. március 9., szerda 17:37

Migrációs válsághelyzetet hirdetett ki az egész országra a kormány. A szerdai kormányülés idején tett bejelentést azzal indokolták, hogy kiszámíthatatlan hatásai lehetnek a menekültek által eddig használt balkáni útvonal lezárásának.

Az ellenzék óvatosan reagált a katonai és rendőri mozgósítást lehetővé tevő döntésre. Szocialista politikusok szerint ugyan teljesen egyértelmű, hogy indokolatlan volt a válsághelyzet kihirdetése. Közvetlen veszély nincs, az utóbbi napokban néhány száz menekült kísérelte meg a kerítésen való átjutást.

Az óvatos hozzáállás oka az, hogy tartanak attól, hogy kormány visszatart olyan információkat, amelyekkel később ismét csőbe lehet húzni az ellenzéket.

A szocialisták szerint 2015 nyarán is ez történt. A szigorítások ellen indult akkori ellenzéki és civil tiltakozásokra a Fidesz és a kormány keményen keményen visszavágott.

A migránsozás belpolitikai felhasználása nem is maradt el: a Fidesz már szerdán délután azzal jött, hogy a magyar baloldali pártok "még mindig szívesen látnának vendégül" bevándorlókat, akár korlátok nélkül, pedig lassan egész Európa álláspontja a Fidesz álláspontja felé fordul a bevándorlás ügyében.

A Magyar Helsinki Bizottság viszont nem taktikázott. Közleményben jelenették be, hogy szerintük nem csak értelmetlen, hanem jogellenesen is a migrációs válsághelyzetet kiterjesztése az ország egész területére,

ezért a döntés haladéktalan visszavonására szólította fel a kabinetet.

A civil szervezet úgy fogalmazott, hogy ha migrációs válsághelyzet alatt a kormány a 2015 szeptemberében elfogadott, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet bevezetését érti, akkor "a saját maga által néhány hónapja hozott szabályokat hágja át", a legalapvetőbb jogállami garanciákat is figyelmen kívül hagyva.

A menedékjogi törvény pontosan megszabja, hogy milyen feltételek mellett lehet bevezetni a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, és e feltételek egyike sem teljesül a hivatalos statisztikák alapján - írták, hozzátéve: a bejelentés "a menekülőkből bűnbakot képző kommunikációs hadjárat újabb állomása", amely kizárólag arra alkalmas, hogy elterelje a figyelmet az ország lakosságát valóban érintő problémákról.

Hangsúlyozták, hogy a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet akkor hirdethetné ki a kormány, ha az előző hónapban napi átlagban legalább 500 menedékkérelmet nyújtottak volna be (vagy az előző két hétben napi 750 vagy egy hétben napi 800 menedékkérelmet regisztráltak volna átlagosan); vagy a tranzitzónákban az előző hónapban napi átlagban 1000 ember tartózkodott volna (vagy az előző két hétben napi 1500 vagy egy hétben napi 1600 ember átlagosan); vagy olyan, a migrációval összefüggő körülmény alakult volna ki, amely közvetlenül veszélyeztette volna valamely település közbiztonságát. Ezen feltételek közül azonban egyik sem teljesült - áll a közleményben.

A Helsinki Bizottság kitért arra: a kormány érve, mely szerint a balkáni útvonal lezárása beláthatatlan következményekkel jár, jogellenes, mivel "spekulatív várakozások nem indokolhatnak egy ilyen horderejű döntést". Ezenfelül a döntést gyakorlati szempontból is teljesen érthetetlennek nevezték, hiszen - írták - ha valóban lezárul a balkáni útvonal, akkor a mostaninál jóval kevesebb migráns érkezik majd Magyarországra.

Rovatok