Index Vakbarát Hírportál

Az egész országra migrációs válsághelyzetet hirdet a kormány

2016. március 9., szerda 11:38 | aznap frissítve

Több ezer katonát és rendőrt vezényel a határokra a magyar kormány, amely szerdán arról döntött: az egész ország területére migrációs válsághelyzetet hirdet. A magyar-román kerítésről egyelőre nincs végleges döntés, Pintér Sándor szerint tíz nap alatt felhúzzák, ha szükséges.

Az egész országra kihirdetik a migrációs válsághelyzetet - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter budapesti sajtótájékoztatóján a kormányülés szünetében. A válsághelyzet kihirdetésére azért van szükség a kormány szerint, mert nem tudni pontosan, hogy milyen reakciókat vált ki a menekültekben a balkáni útvonal lezárása

Pintér szerint a most lezárt országokban körülbelül tízezer ember van, aki nem rendelkezik ott-tartózkodási engedéllyel. "Nem tudjuk, hogy melyik irányba indulnak el, ezért fel kell készülni, hogy meg tudjuk védeni" az országhatárokat. Pintér szerint a zöldhatáron a felállított kerítésnél már most "lényegesen nagyobb a mozgás", ezeket figyelemmel kísérik. Emellett azt tapasztalják, hogy a zöldhatárok mentén felállított, menedékkérelmet fogadó állomások megteltek. Miután megteltek, várható, hogy itt ismételten tumultus fog kialakulni.

A belügyminiszter szerint ez a döntés azt jelenti, hogy a határokra több rendőrt és katonát vezényelnek. A honvédségtől 1500 fő vesz részt az akcióban. Vagyis ha Magyarországon bárhol a határ mentén megjelennek migránsok, gyorsan el tudják fogni őket.

Miért hirdetik ki?

Válsághelyzetet a tömeges bevándorlás miatt eddig csak a határnál lévő megyékre hirdettek, a mostani döntés azt jelenti, hogy az ország egész területén bevethető például a katonaság. Itt olvashat arról, mit is jelent a válsághelyzet kihirdetése. (Ezt véletlenül sem szabad összekeverni a terrorveszélyhelyzettel, amelyről sok szó esett az elmúlt hetekben a médiában. Ehhez alkotmánymódosítás kell, a Fidesz azonban még be se nyújtotta a javaslatát.)

A válsághelyzetet a törvény szerint akkor hirdetheti ki a kormány, ha a menekültek száma egy bizonyos mértéket meghalad (erről most nincs szó), vagy ha "bármely olyan migrációs helyzettel összefüggő körülmény alakul ki, amely valamely település közbiztonságát, közrendjét vagy a közegészségügyet közvetlenül veszélyezteti". Arról nem beszélt Pintér, hogy milyen körülményről tudnak, amely veszélyeztet egy települést.

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetről a kormány dönt, az erről szóló rendelet legfeljebb hat hónapig marad hatályban, de amennyiben a feltételek továbbra is fennállnak, az intézkedés meghosszabbítható.

Egyelőre nem húzzák fel a magyar-román kerítést

A válsághelyzet természetesen a költségeket is növeli. Az emberek átvezénylése Pintér Sándor szerint benne van már a mostani költségvetésben, az utak építésére a határnál - amennyiben szükséges - 7,3 milliárd forintot különített el a kormány.

A magyar-román határon épül-e kerítés? - kérdezte egy újságíró Pintért, hiszen Bakondi György korábban arról beszélt, hogy szerdán születhet erről döntés. A belügyminiszter szerint egyelőre nem tapasztalják, hogy a román határ felől migránsok érkeznek, de ha szükséges, tíz napon belül felhúzzák a kerítést. Pintér tárgyalt a román kollégájával, aki ízt ígérte, hogy nem jutnak át illegális bevándorlók Románián. 

Az idén a legtöbb menekültet, március 4-én fogták el a rendőrök, akkor egy nap alatt 248-at tartóztattak fel. Másnap Bakondi György, a kormányfő belbiztonsági főtanácsadója, Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára  bejelentette , hogy a menekültek számának emelkedése miatt felkészültek a magyar-szerb, illetve a magyar-horvát határzár megerősítésére. Továbbá az új útvonalakra felkészülve már zajlik a magyar-román határzár előkészítése is.  Az elmúlt napokban  csak egyszer emelkedett 100 fölé az elfogott migránsok száma, kedden 127 embert tartóztattak fel a hatóságok a  Police.hu statisztikája  szerint. 

Lezárták a balkáni útvonalat

A balkáni útvonalat az elmúlt napokban folyamatosan lezárták a menekültek előtt. Szlovénia kedden közölte, hogy éjféltől ismét szigorít az illegális bevándorlók beengedésének szabályain, és csak azokat a migránsokat engedi be területére, akik érvényes útlevéllel és vízummal rendelkeznek vagy menedéket kérnének Szlovéniában.

Az intézkedésekre Szerbia és Horvátország is gyorsan reagált, és hasonló korlátozásokat léptetett életbe. Macedónia pedig azonnal, teljesen lezárta az Idomeninél található határát (itt olvashatja erről helyszíni riportunkat). 

A dologra az embercsempészek is reagáltak, egyes beszámolók szerint az embercsempészek Görögországban már Bulgárián, Románián és Magyarországon át vezető útvonalakat ajánlanak fel a bevándorlóknak, míg szintén lehetséges útvonalként emlegetik az Albánián és az Adriai-tengeren keresztül vezető utat. Ez utóbbit viszont a bevándorlók többsége - korábbi tengeri átkeléssel kapcsolatos tapasztalatai miatt - veszélyes útvonalnak tartja.

Így reagált az ellenzék

Molnár Zsolt, MSZP: a balkáni útvonalon, különösen a macedón határnál történtek egész Európát riadalommal töltik el. De mivel a magyar határon jelenleg nincs ilyen helyzet, szokatlannak tartja az eddig csak egyes megyékre elrendelt válsághelyzetet most az egész országra kiterjeszteni.

Mirkóczki Ádám, Jobbik: soha ekkora szükségét nem látták még a Jobbik által már régóta szorgalmazott önálló határőrség felállításának. A jobbikos képviselő szerint a Készenléti Rendőrség és a honvédség átcsoportosított erői csak "ideig-óráig" jelenthetnek megoldást, ezért egy 24 órában szolgálatot teljesítő önálló határőrségre van szükség.

Együtt: Orbán Viktor miniszterelnök ahelyett, hogy elősegítené a közös európai megoldás megteremtését, folytatja a félelemkeltést menekültügyben,  "a tavaly megkezdett gyűlöletkampányával kijelölt úton halad tovább".  A Fidesz gyűlöletkampánya a félelem és a csökkenő biztonság terve, ami kizárólag Vlagyimir Putyin orosz elnök érdekét szolgálja.

Gréczy Zsolt, DK: A kormány megkezdte a kvóta elleni népszavazást megelőző kampányát. "A kormány már most újabb 7 milliárd forintot különített el a válsághelyzet jegyében, ezért kijelenthető, hogy ez lesz minden idők legdrágább politikai kampánya".

Magyar Liberális Párt: Nem állnak fenn azok a törvényes körülmények, melyek alapján a kormány az egész országra kiterjedő válsághelyzetet hirdethetne ki, vagy ha mégis, akkor annak tényét eltitkolják.

Rovatok