Index Vakbarát Hírportál

Erdélyben is lekapcsolta a villanyt a dunaújvárosi kókler

2016. március 10., csütörtök 08:20

Dunaújváros közvilágításának elbaltázott korszerűsítésében benne volt egy olyan román cég is, ami korábban erős mutyigyanúba került egy hasonló székelyudvarhelyi munka során. A vállalkozás tulajdonosa az RMDSZ egyik milliárdos szenátorának a sógora, aki a MÁV-val is üzletel. Az erdélyi várost először K. Szabó Imre cége sötétítette el, majd pár évvel később egy másik hozzá köthető vállalkozás lecserélt minden lámpatestet a városban. Közben minden jel szerint kútba esett a magyar és a kínai kormány által kötött megállapodás: Magyarország nem lesz nagyhatalom az indukciós világítás terén, csak a LED maradt. A dunaújvárosi közvilágításról szóló sorozatunk III. része.

Itt tartunk most

Közeleg március utolsó vasárnapja, a nyári időszámítás kezdete. A nappalok már most is egyre hosszabbak, és ez minimális könnyebbséggel töltheti el Dunaújváros fideszes városvezetését: egy kicsit kevésbé zavarja az embereket, hogy esténként sötét van az utcákon, és az országos sajtó is leszállt a témáról. 

De ez csak a látszat, a város képviselő-testületében dolgozó forrásaink szerint Cserna Gábor polgármester és stábja „pánikol”, mióta a NAV Bűnügyi Igazgatósága különösen nagy vagyoni hátrányt okozva elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz a város mutyigyanús beruházása körül. A nyomozást a Fővárosi Főügyészség felügyeli, a hatóságoknak pedig március 14-én eredményekkel kell előállniuk. 

Az első ránézésre is gyanúsnak tűnő dunaújvárosi projekttel eddig két cikkben foglalkoztunk, de még bőven maradtak kérdőjelek a közvilágítás 255 millió forintos, javarészt uniós pénzből megvalósult korszerűsítésével kapcsolatban. Ebben a cikkben a balul elsült beruházás romániai szálait és a mutyi vakfoltjait mutatjuk be. 

Ott van pályázat a közbeszerzési értesítőben. Hol? Hát sehol! 

Előző cikkünkben részletesen bemutattuk, milyen nehézkesen ment a Rosettum Kft.-nek, hogy egyedüli indulóként megnyerje azt a tendert, aminek a kiírásában a cég tulajdonosa is részt vett. Akkor azt írtuk, hogy mivel közvilágítás terén a vállalkozásnak nem volt munkatapasztalata, csak egy másik cég erőforrásaira pályázva indulhatott: referenciaként egy romániai közvilágítás-korszerűsítést adhattak be. Ennyi derült ki az akkor rendelkezésünkre álló dokumentumokból. 

Azt feltételeztük, hogy a referenciamunkával szolgáló cég a DML Europa Kft. volt, amelyben korábban tulajdonos volt K. Szabó Imre. Az is a DML Europa szerepvállalása mellett szólt, hogy ez a vállalat végzett közvilágítás-korszerűsítést Romániában, és a korábbiakban bemutatottak alapján a magyar kormánynál jól fekszik. Csakúgy, mint K. Szabó energiahivatalos ismerősei. 

De tévedtünk, nem a DML Europa szolgáltatta a referenciamunkát, hanem egy másik, szintén K. Szabó Imréhez köthető cég. 

Megszereztük a Rosettum közbeszerzési pályázatát, amiből kiderül, hogy nem egy, hanem három cég erőforrásaira támaszkodtak a közbeszerzésen:

A háromból a legérdekesebb a DIML ROM, az ő székelyudvarhelyi referenciamunkájukkal pályázott a Rosettum.

A DIML 2014-ben az erdélyi város egész közvilágítását a dunaújvárosihoz hasonló indukciós lámpákkal korszerűsítette. Helyi szinten nagy port kavart a beruházás, a Magyar Polgári Párt (MPP) többször megszólalt az ügyben. Azt állították, hogy Székelyudvarhely RMDSZ-es vezetése nem tájékoztatta az ellenzéket, mielőtt szerződést kötött volna az 1333 lámpatest lecseréléséről. A polgármester azzal reagált a vádakra, hogy négyen pályáztak a felújításra, nyugodtan vissza lehet keresni a román közbeszerzési rendszerben.

Keresték is többen, csak épp senki sem találta nyomát ilyen pályázatnak. 

3 év, 2 közvilágítás-fejlesztés, 1 ember

Az ellenzék azzal is támadta a székelyföldi beruházást, hogy nem ez az első eset, hogy RMDSZ-es politikusok rokonai kapnak meg valamilyen zsíros üzletet. A DIML ROM ügyvezetője Ferenczy Károly, aki az RMDSZ egyik milliárdos szenátorának, Verestóy Attilának a sógora.

Ferenczy nemcsak magyar vállalkozókkal üzletel, hanem magyar állami céggel is. Tulajdonos a Mav-Rec Palet Srl nevű vállalatban, aminek a tulajdonosa a MÁV-REC Hulladékkezelési, Környezetvédelmi, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft is.

A 2014-es teljes székelyudvarhelyi közvilágítás-csere másik furcsasága, hogy néhány évvel korábban már a város több pontján korszerűsítették a közvilágítást, ami a helyi sajtó és kommentek szerint nem aratott osztatlan sikert az ott élők körében. 

Érdekes, hogy mindkét esetben indukciós technológiát használtak. Dunaújvárosi szempontból pedig tovább fokozza az izgalmakat, hogy az első székelyudvarhelyi korszerűsítést végző cég a DML Europa volt, amiben korábban K. Szabónak is volt tulajdonrésze. 

Tehát:

K. Szabó egyik korábbi cége 2011-ben lecserélte Székelyudvarhely több pontján a közvilágítást, majd 2014-ben egy másik hozzá köthető cég teljes lámpacserét hajtott végre a városban.

Nem világos, hogy miért volt erre szükség, és bár az MPP támadta a beruházást, az ügylet következmények nélkül maradt. 

A K. Szabóhoz köthető beruházások nemcsak Székelyudvarhelyen, hanem Dunaújvárosban is bőven hagytak maguk után kérdéseket. Ezek megválaszolásában a város fideszes vezetése sincs segítségünkre. Cserna Gábor hetekkel ezelőtt azt mondta, hogy amíg nyomoz az ügyészség, nem mondanak semmit. A kabinet tartja magát, lassan két hete küldtünk nekik számos kérdést, de nem kaptunk reakciót. 

Dunaújváros áldozat vagy hűtlen kezelő? 

Megválaszolatlan kérdések a dunaújvárosi mutyival kapcsolatban: 

A Rosettum Kft. öt év cseregaranciát vállalt a Dunaújvárosban felszerelt lámpatestekre. Pár hónappal az üzembe helyezésük után Cserna bejelentette, hogy „önerőből” fogják korrigálni a fényeket a gyalogátkelőhelyek környékén. Ez azt jelenti, hogy már nem bíznak a Rosettumban? Nem érik el őket? Perben állnak? Jó lenne tudni, de a városvezetés megnémult.

Miért gondolták, hogy jó ötlet lesz az indukciós lámpákkal korszerűsíteni a közvilágítást? Több cég is megkeresett minket, akik azt mondták, hogy a lámpákról már ránézésre is látszik, hogy gagyik, ráadásul szerintük indukciós lámpákat "nem véletlenül nem alkalmaznak közvilágításra, ugyanis nem erre valóak".

Akinek az elmúlt három-négy évben eladtak ilyet közvilágításhoz, azt vagy nagyon átverték, vagy eleve ki akarták szivattyúzni a pénzt

– mondta egy cégvezető, aki ragaszkodott a névtelenséghez, mert szerinte a közvilágítás kicsi piac Magyarországon, könnyen megütheti a bokáját, ha névvel beszél.

A dunaújvárosi közbeszerzési bizottságban tényleg nem vették észre, hogy a Rosettum a pályázatában egy olyan honlapcímet adott meg (dmlrom.ro), amihez a cégnek semmi köze, másrészt a pályázat beadásakor már hónapok óta fel is függesztették az elérését?

A Rosettum pályázatát nem K. Szabó Imre, hanem Fenyvesi György adta be, az ő aláírása szerepel minden hivatalos dokumentumon. A közbeszerzésen történő induláskor Fenyvesi lakcíme szerepelt a Rosettum székhelyeként, a nyertes tender után néhány héttel eladta a céget K. Szabónak. 

Megkerestük Fenyvesit, aki nem akart nyilatkozni. Azt állította,

neki semmi köze az egészhez, ő egyébként is el akarta adni a cégét, K. Szabónak pedig kellett egy, nem is kérdezte tőle, hogy mire kell. 

De akkor mégis miért adott be saját aláírásával ellátva egy közbeszerzési pályázatot közvilágítás témában, amikor sosem foglalkozott ilyesmivel korábban? Ezekre a kérdésekre Fenyvesi nem akart válaszolni. 

Dunaújváros után már senki sem fog indukciós lámpákkal közvilágítást korszerűsíteni?

Egy másik a dunaújvárosi projekttől nem független kérdés, hogy mi lett a DML Europa Kft. (K. Szabó Imre korábbi cége) és a Canyi New Lightning európai termelési bázisának kialakításával. A két cég 2012-ben a Parlamentben a kínai és a magyar kormány képviselői előtt kötött hosszú távú megállapodást „az energiatakarékos világításért”. A megállapodás szerint a Canyi a DML Europán keresztül Magyarországon alakította volna ki az indukciós lámpatesteket gyártó európai bázisát.

A DML Europa honlapja szerint a megállapodás után gyakorlatilag megállt náluk az élet, nem bővültek a referenciáik, a cég is elérhetetlen. 

A DML Europa és a Canyi termelési bázisa nem épült fel, a Canyi semmilyen szinten nem érkezett meg Magyarországra, mint ahogy indukciós lámpatesteket sem használnak itthon közvilágítás céljából. Nem is nagyon lehet, az uniós forrásból vidéki közvilágítás tendereken 2013–14-ben mindenhol kikötötték, hogy nem használhatnak indukciós technológiát, csak LED-et. 

Egyetlen közbeszerzésnél nem volt ilyen kikötés: Dunaújvárosban. A Közbeszerzési Hatóságot megkérdeztük, hogy ott miért engedélyezték az indukciós technológiát, ha máshol tiltották, egyelőre nem válaszoltak. Az viszont biztos, hogy Dunaújvárosban mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy indukciós lámpatestekkel nem lehet közvilágítást korszerűsíteni, ez pedig hosszú távon a LED-es lámpákkal dolgozó vállalkozásoknak kedvez.

Rovatok