Index Vakbarát Hírportál

Az MSZP megtámadta Erdősiné kérdését a Kúrián

2016. március 11., péntek 14:01

Felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához az MSZP a Nemzeti Választási Bizottság két, a vasárnapi boltzárral összefüggő döntése miatt.

Az MSZP azt kéri a Kúriától, hogy

A beadványokat az NVI továbbítja a Kúriának, amelynek kilencven napja van dönteni. Vagyis mostantól ketyeg az óra, és három hónapon belül megtudjuk, várhatóan június elejé, hogy melyik kérdéséről lehet népszavazás. Az a döntés jogerős lesz.

A Kúria vagy Erdősi Lászlóné vagy Nyakó István kérdését hitelesíti, de hozhat olyan döntést is, hogy mind a kettőt elutasítja.

Ebben az esetben megszűnik a témakör védettsége, és újra indulhat az időbélyegzőnél a sorban állás és a balhé. Már ha addig nem módosítja a parlament a törvényt.

Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke azt mondta, a Kúriának kiemelten nagy felelőssége van, nemcsak jogszabályt kell értelmeznie. "A döntése látleletet ad arról, hogy Magyarországon milyen állapotban van a jogállam, lehet-e még jogállamról beszélni." Szerinte február 23-án törvénytelenség történt az NVI épületének előterében.

Az MSZP-s Nyakó István a sajtótájékoztatón azt mondta, a fő kérdés továbbra is az, lesz-e népszavazás arról, hogyan akarják nagykorú állampolgárok eltölteni a hétvégéjüket. Közölte, azért tartanak ki, hogy biztosítsák minden magyar állampolgárnak a népszavazás jogát.

Rovatok