Index Vakbarát Hírportál

Orosz dezinformációt terjeszt a magyar köztévé szakértője a terroristákról

2016. március 23., szerda 07:07

"Sógor Dániel a szíriai és tunéziai sajtót is olvasta, ott arról írtak, hogy az elkövetők fehérorosz állampolgárok voltak, akik áttértek az iszlám hitre" – írta a híradó.hu a "Fehérorosz állampolgárok a brüsszeli elkövetők?" című anyagban, a cikket a 444 szúrta ki.  

A Sógor Dániel arabista történész által idézett hír kamu. Egyébként pedig az orosz propaganda ékes példája,

eredetileg a Kreml által pénzelt Szputnyik írta meg. A Szputnyik a szintén az orosz rezsimhez közel álló Lifenews.ru március közepi cikkét hasznosította újra.

Ebben azt írták, hogy egy fehérorosz testvérpár, Iván és Alekszej Dovbas, valamint a dagesztáni Marat Junuszov terveznek elkövetni terrorista merényletet Brüsszelben.

Sógor azonban tovább ment, mint az oroszok, 

a Szputnyik ugyanis kedden már a hír cáfolatát is megírta, beszélt a tesvérpárt ismerő egykori barátokkal, még a KGB rövidítést máig őrző belarusz nemzetbiztonsági szolgálat nyilatkozatát is közölte, miszerint Alekszej Dovbas Belaruszban tartózkodott a belgiumi merénylet idején és erről időben értesítette a belga hatóságokat is, és miután híre ment érintettségének, kérte fivérét, Ivant, hogy lépjen kapcsolatba a belga hatóságokkal, amit meg is tett.

Dovbasék – bár az első orosz hírekből sem volt egyértlemű, hogy szervezéssel vagy az öngyilkos végrehajtással gyanúsítanák őket – a fehérorosz független médiának interjút is adtak.

Márpedig holtan erre nehezen lettek volna képesek. 

De miért az orosz propagandagyárak elég átlátszó kamuhíreit veszi készpénznek Sógor Dániel? 

Az egyik lehetséges válasz, hogy nem ismeri jól az orosz propagandagépezetet és még nem hallott soha azokról az aktív intézkedésekről sem, amelyek keretében ezeket a dezinformációkat terjeszti a moszkvai rezsim. Vagy ha hallott is erről, nem kezeli kritikusan a forrásokat. 

A másik lehetséges magyarázat, hogy tudatosan terjeszti a köztelevízióban azt, amit az orosz propaganda közöl, meg sem kérdőjelezve annak valóságtartalmát.

Ez utóbbi verziót erősítik Sógor Dániel eddigi szakmai megnyilvánulásai.

Ilyen mély intellektuális háttérrel nem kell csodálkozni azon sem, hogy Sógort rendre hívják jobbikos fórumokra szakérteni, de rendszeresen ír az Orientalista nevű weboldalra is. Amikor tavaly Putyin Magyarországra látogatott, éppen az az Orientalista szervezte az orosz elnök melletti szimpátiatüntetést. A Putyin melletti tüntetés társszervezője a Kiállunk Oroszországért nevű Facebook-csoport volt, aminek adminisztrátorai természetesen ismeretlenek. A szimpátiatüntetésre végül nem került sor, ebben szerepet játszott, hogy az Index leleplezte: a tüntetés egyik promótere egy olyan Facebook-oldal volt, amit az egykori hungarista vezér, a ma már Ausztráliában élő Szabó Albert üzemeltetett. 

Egyébként semmi meglepő nincs abban, hogy a köztelevízió az orosz propagandát terjesztő szakértőnek ad teret, hiszen a kormányzati kommunikáció is hasonló szellemi forrásokból táplálkozik, sőt, újabban már a diplomácia is. Március 15-én, amikor Orbán Viktor beszédet tartott a Nemzeti Múzeum előtt, a berlini magyar konzul elment Drezdába és Kossuth Lajos emléktábláját koszorúzta meg a bevándorlóellenes mozgalom, a Pegida egyik vezetőjével és szóvivőjével, Tatjana Festerlinggel. A Pegida nem más, mint az orosz titkosszolgálat egyik németországi kreálmánya és hídfőállása, és ezt nem mi mondjuk, hanem a német kémelhárítás

Sógor Dániel egyébként az ELTE-n tanított, a diákok egy része imádta, bár vannak, akik szerint elfogult volt. 

Rovatok