Index Vakbarát Hírportál

Sólyom László is kockás ingben tiltakozott

2016. március 30., szerda 14:36

Sólyom László volt köztársasági elnök is csatlakozott a szerda reggel az oktatási állapotok elleni egyórás, polgári engedetlenségi akcióhoz. A tanárok egy órán keresztül felfüggesztették a tanítást az ország számos iskolájában reggel 8 és 9 óra között, hogy így tiltakozzanak a jelenlegi oktatási rendszer ellen.  A tiltakozó akció konkrét formája változó volt: több helyen kimentek az iskola elé szemetet szedni, máshol fát ültettek vagy egyszerűen csak élőláncot alkotva körbeölelték az épületet. 

A volt államfő a XII. kerületi Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskolánál fejezte ki a jelenlétével, hogy nem ért egyet a közoktatásban zajló folyamatokkal.

Sólyom László ott volt egyébként a március 15-i, Kossuth téri tüntetésen is. Ott hirdették meg a mostani polgári engedetlenségi akciót is arra az esetre, ha a kormány nem kérne bocsánatot a tanároktól. Hát, nem kért.

Rovatok