Index Vakbarát Hírportál

Április végén bezár a Syma-csarnok

2016. április 12., kedd 07:57

A nemzeti vagyonkezelő még 2014-ben indította el a kisajátítás folyamatát a Syma-csarnokkal kapcsolatban, időközben azonban egyszerű vásárlás lett belőle. Így mostanra az államé lett a csarnok, ami mint rendezvényközpont április végére meg is szűnik, írja a Népszabadság.

Az MNV az olimpiarendezéssel indokolta a kisajátítást 2014-ben, bár a lap hozzáteszi, hogy a budapesti olimpiai pályázatról csak hónapokkal később született meg a döntés. A vagyonkezelő a döntést megelőzve, a Puskás Ferenc Stadion átépítéséhez kapcsolódva kezdeményezte az állami telken álló rendezvény és konferencia központ kisajátítását.

A csarnokot felépítő Syma+SD Kft. két dolgot is elért: az egyik, hogy az eredetileg 2015-ös átadást kitolták 2016 április végéig, megtartva így egy sor rendezvényt még, de ami ennél is fontosabb, adásvételi szerződés lett a kisajátításból. A cikk szerint a vagyonkezelő és a cég is nemzetközi értékbecslőket alkalmazott, hogy felmérjék az épület értékét, illetve a 2005-ben harminc évre kötött szerződés egyoldalú felmondásából származó károkat.

A Syma+SD Kft. havi bérleti díjat fizetett a Budapesti Olimpiai Központnak, és a Syma üzemeltetői előnyben részesítették a sportrendezvényeket. 

A vételárat nem árulták el a felek, de annyi tudható, hogy abban az eredeti bérleti szerződés fennmaradó húsz évére vonatkozó bevétellel is kalkuláltak.

A lap megkérdezte az MNV-t, hogy mi a tervük a csarnokkal, de egyelőre nem válaszoltak. A lap szerint a három épületből egyet biztosan elbontanak.

Rovatok