Index Vakbarát Hírportál

Nem hallgatnak Vonára, újraindulnának az elküldött alelnökök

2016. április 20., szerda 20:21 | aznap frissítve

Hegedűs Lorántné, Szávay István és Apáti István is újraindulna Jobbik-alelnöknek – erről maguk az érintettek nyilatkoztak azelőtt vagy azt követően, hogy a párt szerdai elnökségi ülésén Vona Gábor bejelentette, megvétózza, hogy az esedékes tisztújításon a párt radikális szárnyához tartozónak elkönyvelt politikusok újrainduljanak.

Novák Előd terveiről egyelőre nem tudni.

A Jobbik alapszabálya szerint az alapszervezetek 10 százalékának támogatása szükséges az alelnökjelöltséghez, ám Vona az alapszabály egy eddig gyakorlatilag ismeretlen pontjára hivatkozva kijelentette:

pártelnökként joga van meghatározni, kikkel akar együtt dolgozni, ezért a kongresszus majd csak közülük választhat alelnököt.

Érdekesség, hogy míg reggel az ATV arról írt, Hegedűs Lorántné is a kiszorítandó alelnökök között van, délutánra az ő neve már kikerült a hírekből, és maradt a Novák-Szávay-Apáti hármas.

Rovatok