Index Vakbarát Hírportál

Vona Gábor merészet lépett: lemondott a frakció vezetéséről

2016. május 29., vasárnap 12:25

A változás szükségességéről beszélt Vona Gábor, a Jobbik újraválasztásra készülő elnöke a párt tisztújításán. Be is jelentett egy fontos strukturális változást: átadja a frakcióvezetői posztot Volner János alelnöknek, hogy ő a pártépítésre koncentrálhasson. Vona azt üzente, hogy a Jobbik célja nem változott az elmúlt években: kormányra kell kerülni, ehhez sok mindenen kell változtatni. Aki pedig ezzel nem ért egyet, távozhat a pártból.

Hatalmas hírt jelentett be Vona Gábor pártelnök a Jobbik vasárnapi tisztújításán: lemond a parlamenti frakcióvezetői posztról, és a tisztséget átadja Volner János alelnöknek.

A tisztújítás zárt ajtók mögött zajlik, az újabb megválasztására készülő Vona Gábor beszéde sem nyilvános, a párthoz közel álló Alfahír.hu azonban egyedüliként percről percre közvetítheti a történéseket. Innen tudhattuk meg, hogy Vona alapvetően meg akarja változtatni a párt vezetési struktúráját.

79 százalékkal lett újra elnök

A beszéd után, délután megszámolták a szavazatokat: Vona Gábor 79 százalékos támogatottsággal lett újra a Jobbik elnöke. 479-en szavaztak igennel és 116-an nemmel.

A pártelnök azt mondta, hogy "a Jobbik olykor egy teremtő káosz, ahol mindenki felel mindenért, de sokszor nem vállalja a felelősséget senki sem". Szerinte a választási győzelemre készülő párt elnökségnek sokkal gyorsabban és hatékonyabban kell működnie a jövőben. Ezért ő az elnöki feladataira kíván koncentrálni, a frakció vezetéséről emiatt mond le. Volner Jánosra esett a választása, aki a felmérések szerint a legnépszerűbb alelnöke a pártnak, nem kérdés, hogy vasárnap újra megválasztják erre a posztra.

Vona azt is mondta, hogy a szervezési feladatok jelentős részét pedig Szabó Gábor pártigazgatónak és a regionális vezetőknek adja át.

Vona szerint a munka eddig frakcióközpontú volt, de "most új pillérekre is szükség van". Az elnök szeretné megerősíteni és becsatornázni a pártba akár be sem lépő, de a tudását rendelkezésre bocsájtó szakembereket.

Az pár órával ezelőtt eldőlt, hogy Vona győzelmét nem veszélyezteti semmi, immár Novák Előd sem, aki nem lesz alelnök, a szavazólapokon sem szerepel.

A Jobbiknak változnia kell, nem kérdés

Vona az Alfahíren keresztül nyilvánosságra hozott beszédében nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy meggyőzze a a társait: változás kell, meg kell változtatni a pártot. "Az, hogy változásra van szükség, az nekem nem kérdés. A kérdés az, hogy hogyan" - mondta Vona, aki azért a régiek tagokat azzal nyugtatgatta, hogy  szerinte is úgy kell változnia a Jobbiknak, hogy ne veszítse el a lényegét, önmaga maradjon.

Az elnök szerint a Jobbik eddig is folyamatosan változott, de a  céljai nem változtak meg 2003 óta. Egy látványos hasonlattal kívánta érzékeltetni, mire gondol: "egy cseresznyemag és egy cseresznyefa se hasonlít egymásra". 2003-as Jobbiknak is ugyanaz volt a célja, mint most, azaz kormányra kerülni, mondta, és hozzátette: "elég jól ismerem az alapító nyilatkozatot, mert én írtam."

A pártelnök szerint azért fontos a változás, mert nagy a felelősség:

vagy mi váltjuk le a Fideszt, vagy senki!

Szerinte a Jobbiknak nem azért kell kormányra kerülnie, hogy a jobbikosokat, hanem azért, hogy mindenkit képviseljen.

Hogyan akar egy párt megváltoztatni egy országot, ha magát sem képes, hogyan akar rendbe tenni egy országot, ha magát sem tudja?

Vona a Jobbikot "egy modern konzervatív pártként" határozta meg, amely "meg akarja őrizni az őseink hagyatékát, de nem retteg az idő kihívásaitól, hanem megpróbál megbirkózni vele".

Aki nem ért egyet Vonával, mehet

Vona Gábor üzent a kétkedőknek is. "átgondoltam ezerszer, virrasztottam, lamentáltam, de aki most kétségek között van, aggódik, annak azt tudom üzenni: nyugi". Vona szerint ugyanakkor nem az a célja, hogy mindenki jól érezze magát:

a Jobbik nem egy rekreációs központ, nem egy wellness szálló, hogy elmeneküljünk a világ bajai elől.

Vona szerint az elkövetkező két év munkájában a legfontosabb: a fegyelmezettséget, a csapategységet betartani és betartatni. Egy hadsereg ereje Vona szerint a fegyelmezettségben rejlik,

de bokros lovakkal, hetvenkedő katonákkal, sértődékeny parancsnokkal mást nem lehet elérni.

"Ha valaki nem tartja a sort, akkor mehet!" - üzente keményen Vona azoknak, akik nem értenek vele egyet. Egyben új testületek létrehozását is bejelentette: Vona szeretné, ha lenne a pártban "egy választást előkészítő bizottság, egy képzési osztály, egy értéktár, egy innovációs központ, egy erősebb külhoni nemzetpolitikai képviselet".

Rovatok