Vona Gábor hétfőn teljesen kiszámíthatóan és logikusan kicsinálta Novák Elődöt, akit ezúttal a frakció bizalmi szavazásával rákényszerített a mandátuma visszaadására. Amikor áprilisban Vona bejelentette, hogy megvétózza Novák alelnöki indulását, a párt radikális alelnöke már akkor célozgatott rá: valószínűleg teljesen ki akarják nyírni.
Novák Előd most azt mondja, csak azért is marad párttag és „egyszerű aktivista”, de mi azért
Vona ugyanis akkor éri el politikai célját, ha Novákot nemcsak formális, hanem informális hatalmától is megfosztja: az exalelnök-exképviselő továbbra is népszerű és befolyásos a tagság meghatározó részében, érzékeny információi lehetnek jobbikos politikusokról, és a Jobbik tagjaként rengeteg bosszúságot okozhatna a pártelnöknek, ahogy egyébként korábban is okozott már eleget. Az elmúlt hetek történései után Vona ráadásul végképp nem tudott már megbízni benne. A pártelnök láthatóan úgy gondolja, Novák Előd szimbolikus feláldozása lehet az a lépés, amivel a magyar és nemzetközi közvélemény előtt szalonképessé teheti pártját.
A korábbi személyi és hatalmi ellentétek, a teljes bizalomvesztés, a Jobbik irányváltásából adódó érdekek és a Fideszt másoló hatalomkoncentráció megvalósítása mostanra értek mind össze.
A most megvalósuló forgatókönyvet már tavaly őszi elemzésünkben megjósoltuk:
„Nagy kérdés ugyanis, mi lesz a 2016-os tisztújítás után abban az esetben, ha Vona abból megerősödve kerül ki, és mondjuk sikerül a szinte a teljes pártelnökséget saját – és a néppártosodási politika – híveivel feltölteni, hogy utána mennyire bátran fog élni ezzel a felhatalmazással. Az ugyanis két különböző dolog, hogy Vona meg tudja-e győzni a Jobbikon belül a radikálisokat a mérséklődésről, és hogy meg tudja-e győzni a közvéleményt, a potenciális szavazókat arról, hogy a Jobbik közismert radikálisokkal a soraiban, ráadásul a vezetésében valóban mérsékeltebbé vált.
Ha az első sikerül is, az utóbbiról hamar ki fog derülni – a Fidesz és a baloldali pártok pedig minden lehetőséget megragadnak majd, hogy ezt szóvá is tegyék –, hogy fontos szimbolikus gesztusok és személycserék nélkül a Jobbik új, visszafogottabb politizálása hiteltelen. Ha pedig az ezzel kapcsolatos viták felerősödnek, Vona már csak a saját személyes hitelességi deficitje miatt is vezéráldozatokra kényszerülhet" – írtuk akkor.
Vona pontosan ezt tette. Feltöltötte a pártelnökséget saját híveivel, majd meghozta azt a vezéráldozatot, ami hatalmi szempontból is jól jött neki, és kifelé is hivatkozhat rá, mint a mérséklődés bizonyítékára.
Novák kiszorítására tehát két elég jó oka is van Vonának. Egyrészt ő volt az a figura, aki nemcsak hogy a kezdetektől támadta a néppárti fordulatot belső fórumokon, hadjáratokat folytatott a mérsékeltebb képviselők ellen, de renitenskedésével, a pártelnök utasításának nyíltan ellentmondó magánakcióival kifelé is megkérdőjelezte Vona tekintélyét és hatalmát, plusz folyamatosan rombolta a néppártosodó Jobbik imidzsét.
Novák volt az, aki felhánytorgatta Vonának, hogy az általa forszírozott mérséklődés például az Európai Unióhoz való hozzáállásban teljesen szembemegy a párt alapértékeivel (EU-ellenesség) és alapdokumentumaival (alapító nyilatkozat). Novák a Jobbik eredeti értékeinek őrzőjeként, legalábbis ezt a szerepet felvéve a legérzékenyebb ponton kezdte ki Vonát – elárulta a nemzeti radikalizmust, behódolt a tudjukkik nyomásának –, az „aknamunkája" pedig így nem is csak Vona pártelnöki hatalmát kezdte ki, hanem ami súlyosabb, a szimpatizánsok, a tagság előtti hitelességét.
Másrészt olyan magánakciókat, nyilvános performanszokat vállalt be Vona tiltása ellenére, amik a pártnak azt az üzenetet küldték, hogy az elnök hatalma igenis megkérdőjelezhető, kifelé pedig adott esetben fél óra alatt tönkrevágták a párt féléves munkáját abban, hogy kicsit kevésbé tűnjenek egy hőzöngő, balhézó, szélsőséges társaságnak. Az utolsó csepp a pohárban az lehetett, amikor Novák Előd tavaly ősszel le akarta feszegetni a Szabadság téri szovjet emlékműről a címert. Ez volt az az eset, ami után Vona a Hír tévén keresztül elhatárolódott alelnökétől, üzent neki és a pártnak is: „jelzem, hogy tanuljanak az alelnökük hibájából”, „elmondtam itt most a véleményemet, nagyon remélem, hogy a párt is ezt tekinti irányadónak", mondta baljóslóan.
Novák akciózása azonban részben a kétségbeesés jele is volt: saját fontosságát próbálta a nyilvánosságon keresztül felnagyítani, másrészt tudatosan keresztbe akart tenni a mérséklődésnek, hiszen logikusan végiggondolva már akkor lehetett látni, hogy az a radikálisok és így saját maga kiszorításához vezet. Vona viszont tisztában volt vele: ahhoz, hogy nemzetközi színtéren is szalonképesnek ismerjék el pártját – itt a német és az amerikai diplomáciai kapcsolatok megteremtése a fő célja –, szimbolikus, úgymond vezéráldozatokat kell hoznia amúgy is. Persze a párt deradikalizálódása csak a látszat, hiszen ahogy már korábban megírtuk, a pártelnök továbbra is számít olyan, mérsékeltnek kevésbé nevezhető figurákra, mint például Toroczkai László vagy éppen az érpataki polgármester. A különbség, hogy utóbbiak nem mennének szembe a pártvezetővel, nem kérdőjeleznék meg az irányt – legalábbis egyelőre.
Novák kiválasztása a radikális vezéráldozat szerepre mindenesetre tökéletesnek tűnik – de a viszony teljes elfajulásához az is kellett, hogy a távozó alelnök túltolja a fenyegetőzést.
A 2016. májusi tisztújításra már amúgy is sok volt Novák rovásán, sőt,
Bár Novák tagadja, a párton belül nyílt titok, hogy köze lehet a Kuruc.infóhoz. A Jobbik és a szélsőséges hangvételű lap viszonya mindig is különös volt: egyrészt a pártnak jól jött, hogy van egy viszonylag nagy olvasótáborral rendelkező portál, amelyik Jobbik-párti, másrészt sokakat zavart, hogy nincs kontrolljuk a lap felett. Pontosabban a képviselők úgy tartották, egyvalakinek van, ez pedig Novák Előd, aki emiatt is lehetett a párt egyik befolyásos figurája. Sokáig Novák is valamiféle identitásválságban volt: inkább tartotta magát amolyan „tényfeltáró újságírónak", mint honatyának, ez az identitásválság 2011-ben volt leginkább érezhető rajta – mesélték az Indexnek a párt vezetői köreiből.
A Kuruc.infóhoz a hosszú évek alatt számtalan információ jutott el jobbikos politikusokról, így a Jobbiknak okozhat némi kellemetlenséget, ha a portál – Novák Előd eltávolítása miatt – nekimegy a pártnak. Másrészt Novákról eleve az a kép él párton belül, hogy szereti gyűjtögetni a másokra vagy akár a szervezetre nézve terhelő információkat, amelyeket frakcióülésen, elnökségi ülésen, itt-ott hall. Ezek nem nagy horderejű ügyek, de kellemetlenek lehetnek a Jobbiknak, ha nyilvánosságra kerülnek.
A 2010–14-es ciklusban Nováknak központi szerepe volt azokban a belső leszámolásokban, amivel az akkoriban még „liberálisnak” vagy „szakpolitikusnak” nevezett figurákat a radikálisok kiszorították. A Kuruc.infó pedig ezekben a belső harcokban gyakran használt felület volt terhelő információk kiszivárogtatására vagy csupán hangulatkeltő, karaktergyilkos cikkek közlésére. A célpontok többnyire korábbi politikai tapasztalattal, nyelv- és szaktudással rendelkező, Nováknál jóval pragmatikusabb képviselők voltak, akiknek a hozzáértésére Vona támaszkodni tudott volna. Vagy éppen azok a radikálisok – például a Szegedi Csanáddal konfliktusba kerülő Kisgergely András –, akik szembementek a párttal. Azok, akikkel egykoron a pártvezetés leszámolt, most mosolyogva nézik, hogy a „fagyi visszanyal”, és Novák is hasonló sorsra jut.
Az előző ciklus radikális hulláma a 2014-es tisztújításra olyannyira fenyegető lett, hogy a pártelnökségből kisöpörte Vona olyan stabilnak tartott embereit, mint Gyüre Csaba vagy Balczó Zoltán.
Novák újabb információgyűjtögetéséről és készülődő ellencsapásáról mindenesetre ismét ízelítőt kaphatott a párt, amikor a nemkívánatossá vált politikus a májusi tisztújítás előtt alelnökjelölti szándéknyilatkozatában erősen utalt arra, hogy a Jobbik nem igazán patyolattiszta, majd a dokumentum valahogyan gyorsan kiszivárgott. Úgy tudjuk, ez volt az utolsó csepp a pohárban,
A párt a kommunikációs stratégiáját arra építette fel, hogy a Jobbik nagyjából mindenben ugyanolyan, mint a Fidesz, csak éppen tiszta: ha nem is mentes teljesen a korrupciós ügyektől, de Vona megfogalmazásával azok nem rendszerszintűek, csupán anomáliák. Novák alig burkolt fenyegetése ezt ássa alá, és ezzel – Vonáék értelmezése szerint – a párt sikerét alapvetően veszélyezteti.
Az áprilisi vétó után – amikor Vona bejelentette, hogy nem akarja alelnökként látni Novákot és két társát – még sokáig úgy tűnt, Novák nem hajlandó kitérni Vona útjából, és nyílt összecsapás lesz a kongresszuson. A legutolsó pillanatban azonban a távozó alelnök mégiscsak alávetette magát Vona akaratának, belenyugodott a félreállításba, és nem csapott botrányt a kongresszusi küldöttek előtt. Úgy tudjuk, a kongresszusig Novák abban bízott, hogy mivel sokan támogatják a pártban, ezért Vona meghátrál. Néhány nappal a kongresszus előtt azonban felismerte, hogy a pártelnök hajthatatlan, így végül ő húzta be a kéziféket.
Ez pedig Vonának, a pártvezetésnek és a tagságnak is egyértelművé tette, hogy a meccs eldőlt.
Azonban Novák eltávolítását a pártelnök már korábban alaposan megtervezte ,és ebben részben az Orbán–Simicska-háborút másolta. Forrásaink szerint Vona úgy gondolta, akkor árt a legkevesebbet a pártnak, ha még a választások előtt két évvel felvállalja ezt a konfliktust. Így a legrosszabb, ami történhet, hogy Novák előjön a kínos ügyekkel, de még jóval a választások előtt, ami lehetőséget ad a tűzoltásra is. Ráadásul
Jobbikos forrásaink szerint Novákot nagyon meglepték az elmúlt időszak történései. Többek közt azért, mert a pártelnök korábban egy habozó, nehezen döntő, konfliktuskerülő politikus képét mutatta, a pártnak a migrációs válsággal is összefüggő népszerűségvesztése pedig úgy tűnhetett, hogy meggyengítette Vona pozícióit. Novák eleve arra sem számított, hogy Vona az elnökségből kitúrja, a pártelnök sajtónak tett nyilatkozatai ugyanis nem erről árulkodtak. Mindenesetre ez is jól mutatja, hogy az igazán fontos döntésekre Nováknak nem volt rálátása, azt Vona legfeljebb csak Szabó Gáborral osztja meg.
De azt is csalódásként élte meg, hogy gyerekkori barátja, Szabó Gábor pártigazgató nem állt ki mellette, nem mentette meg. Sőt, forrásaink szerint Novák úgy érzi, Szabó elárulta őt. Bár Szabó azt állította, hogy csak Vona bejelentésekor tudta meg ő maga is, hogy Vona nem akarja Novákot az elnökségben látni, jobbikos forrásaink szerint ez nem igaz: a pártigazgatót a pártelnök a tervébe még azelőtt beavatta, hogy az nyilvánosságra került volna. Szabó jóváhagyta Vona döntését, ami nem meglepő, hiszen a pártigazgató forrásaink szerint „kegyetlen hidegvérrel″ mindig is a szervezet politikai érdekeit tartja szem előtt. Ha a pártelnök évekkel korábban döntött volna így, akkor is zöld utat adott volna neki.
A frakcióból való kizárásának tervét pedig Vona már napokkal korábban legalább két-három elnökségi taggal megosztotta.
Novák tehát először úgy érezte, hogy hátba támadják, majd elárulják, most pedig úgy, hogy ki is végezték. Rosszul viseli a fejleményeket felesége, Dúró Dóra is. Facebookjára hétfő délután ezt írta ki: „Ha az embert bántják, fáj. Ha azt bántják, akire mindenkinél jobban felnézek, elviselhetetlen.” A Jobbik vezetése tőle is szeretne megszabadulni, és úgy tudjuk, Vonáék abban bíznak, hogy a képviselőnő önszántából, érzelmi alapon követi majd a férjét, és ő is lemond a mandátumáról.
A Vona–Novák-háborúnak a kimenetele alapvetően kétféle lehet. Az egyik, hogy Novák lehiggad, beismeri a vereségét. Ebben az esetben a Kuruc.infó sem megy neki a Jobbiknak, cserébe viszont a portálhoz továbbra is áramolnak a pénzek a Jobbik holdudvara felől. De ennek ára lesz, méghozzá az, hogy a szélsőjobboldali portálnak némiképpen pacifikálódnia kell. A másik lehetséges forgatókönyv, hogy Novák felveszi a kesztyűt, és ebben az egyik eszköze a lejárató információk megjelenése lehet.
(Borítókép: Novák Elõd a Jobbik alelnöke érkezik pártja tisztújító kongresszusára a Budapest Kongresszusi Központba 2016. május 29-én. Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)