Emlékszik még arra a két, zavarba ejtő látványtervre, amelyeket a Liget-projekt apropóján készített két művész? Mindkettő ugyanazt az épületet ábrázolta, a Pecsa helyére tervezett Nemzeti Galériát. A Liget-projekt hivatalos látványtervén a múzeum kedves kis épületnek látszott a fák közt. A másik kép ugyanazt a tömböt ábrázolta, csak éppen már nem látszott sem kedvesnek, sem kicsinek: messze a lombok fölé tornyosult.
A látványterveket megvizsgálva kiderült, hogy a szó legszorosabb értelmében egyik kép sem hazudott. Ha az ember történetesen sasként lebeg a Városliget felett, akkor tényleg eltűnik a magasságbeli különbség a fák és az épület teteje közt. Márpedig hol van az megírva, hogy az ember nem vizsgálhat megaberuházásokat a magánhelikopteréről?
De nem a Liget-projekt az egyetlen példa a látványtervek trükkjeire. A közelmúltban jelentek meg a Millenáris bővítésének látványtervei. A Mammut oldalába tervezett kis dzsungel érthetően nyűgöz le minden városlakót. Szörnyű alaknak kell lenni ahhoz, hogy az ember megnézze a lombok közt megbújó épületek arányait, és megállapítsa, hogy azok a valóságban jóval nagyobbak lesznek. Vagy hogy rájöjjön, a zöld sziget nem is lesz olyan nyugodt zóna, hiszen körülötte zakatol majd a képen nem ábrázolt Margit körút kétszer kétsávos forgalma.
Mindezekből világos, hogy milyen erejük van a látványterveknek. A néző akaratlanul is valóságosnak tekinti a tervet és a valós elemeket keverő, élethű képet. Miközben a látványterv összességében mégsem azt ábrázolja, amit a jövőben látni fogunk, hanem inkább azt, amit a tervező láttatni szeretne.
A téma azért érdemel figyelmet, mert a parasztvakító hatást korlátlanul használják ingatlanbefektetők, és ami még fontosabb, a politikusok, amikor elképesztő közpénzt bedaráló projektjeikhez akarnak szimpátiát csiholni belőlünk.
Meglátogattuk az ország egyik sikeres látványterves stúdióját, hogy a szakemberektől tudjuk meg: hogyan kell olvasni a látványterveket ahhoz, hogy ne verjenek át minket.
“A látványterv végül is olyan, mint a reklám.” - mutatott rá Hámori Máté, a Zoa stúdió egyik vezetője a műfaj lényegére. Azaz hogyha nem tudjuk értelmezni a látványtervet, ugyanúgy meg leszünk vezetve, mintha a kólareklámból arra a következtetésre jutnánk, hogy a cukros italtól csodás lesz az életünk.
A reklám és a látványterv hasonlósága valóban erős. Ha több ezer ilyen képet vetítenénk egymásra, akkor éppen a reklámok ideális világát kapnánk meg.
Mégsem arról van szó, hogy a látványterv hazudik. „A képeknél megkeressük a legjobb nézőpontot. Ugyanúgy dolgozunk, mint egy fotós, aki a képei közül a legizgalmasabbakat választja ki.” – mutatott rá a Zoa másik vezetője, Onodi András.
A látványtervezők csak két olyan esetre emlékeztek, amikor a megrendelő a valóság meghamisítását kérte. Egy építészeti irodában a megrendelő arra kérte a tervezőt, hogy tolja szét a képen egy lakópark épületeit, hogy szellősebbnek hasson a környezet. Egy másik alkalommal pedig egy egész ház elmozdítására szólt a megrendelés.
A látványtervek azonban nem ilyen brutális módszerekkel dolgoznak.
„Ezek a képek nem az épületről szólnak, hanem a miliőről, aminek az épület a része” – foglalta össze a műfaj lényegét Onodi. Társa, Hámori Máté a fotós párhuzammal folytatta: „A kép elkészítésénél mi is ugyanúgy választunk objektívet, mint egy fotós. Tulajdonképpen ez az egyik legfontosabb elem, ami a végeredményt alakítja.”
Az objektív megválasztása után a környezet megalkotása a következő fontos lépés.
A látványterveken a nap mindig a legjobb irányból süt. Néha az is előfordul, hogy a nap északon kel fel.
– mesélte a szakember. Hámori anekdotikusan tette hozzá, hogy emlékszik egy olyan iroda képére, amely felett - a vetett árnyákok alapján- két Nap is keringett. „Így nézett ki jól a szoba” – magyarázták.
Mindez brutálisan hangzik, de vajon mit szól az olvasó, amikor végül megpillantja a fenti, barátságos iroda képét?
A valóság átalakítását egyébként a látványterv funkciója is segíti. „A látványterv lényege, hogy ne takarja ki az épületet semmi. Ezért irtjuk ki a közlekedési táblákat, a járókelőket, a forgalmat, a fákat.” – indultunk az alapoktól.
Ez persze ahhoz a kényelmes megoldáshoz vezet, hogy a látványtervek legtöbbjét nem csúfítja el a forgalom. A lakópark előtt nem okád füstöt a közlekedési dugó, az eget nem hálózzák be a vezetékek. Már persze, ha nem pont az ellenkezőjét rendelik meg.
„Egy plázaépíttető azt kérte, hogy a parkolóba rengeteg autót rakjunk, így jelezve, milyen sokan látogatják majd az áruházat. Ez növelte a pláza értékét.” – említette Onodi. Egy irodaépület presztízsét pedig jó megközelíthetősége jelentette, úgyhogy a képeken hangsúlyozni kellett a közelben futó autópályát. „Az üvegen tükröződő fénycsíkokkal még ott is érzékeltettük az utat, ahol a valóságban nem látszott.”
A világ átírásához vezet az is, ha a kép készítője egyszerűen csak hangsúlyosabbá teszi a szóban forgó épületet. „Egy belvárosi projekt tervezésekor például el kellett blőröznünk a szomszédos bolt idétlen cégérét.” – hoztak példát a szakemberek. A cél érthető, de a kép nézője végül mégis egy olyan utcán látta az épületet, amely csak a virtuális térben létezik.
A legjobban a koraesti, vagy naplementés képek mutatnak – árulta el az egyik jellemző trükköt Hámori Máté. – Az ég ebben az időszakban még nem teljesen sötét, de az épületben már égnek a lámpák, és szépek a fények. Ezt a világítást akkor szokták alkalmazni, ha például nem pontosan tudni, milyen lesz az épület burkolata, vagy egyéb részletek bizonytalanok. A néző észre sem veszi ezeket, mert a fények miatt olyan harmonikus az összhatás.”
„Fontos, hogy a képen legyen élet” – hozott jellemző példát az elvont építészet és a befogadói megközelítés viszonyára Hámori Máté. Ahhoz viszont már sem látványterves szakembernek, sem építésznek nem kell lenni, hogy kitaláljuk: ezeken a képeken az élet legfontosabb jelei a dús, zöld növények.
Nem csak arról van szó, hogy kevesebb autó, és ember takarja ki a fákat, amelyek így jobban dominálnak, hanem hogy a látványtervek univerzumában nem létezik kopár pusztaság.
„Fákat mindenhova terveznek, mi pedig ezeket helyezzük el a képen. De 10 évnél fiatalabb fát nem ábrázolunk, még akkor sem, ha a beköltözésnél frissen ültették azokat. Nem lesz ráírva a látványtervre, hogy ön az első tíz évben egy prérin fog lakni” – nevetett Hámori.
De nem a látványtervező hibája, ha a táj végül nem úgy néz ki, mint a valóság. „Az épület tervei a legtöbbször előbb készülnek el, mint környezeté. Ilyenkor improvizálnunk kell.”
Az elképzelt világok legjobbikában, a látványterveken kevés ember él. Az utcákon nem mozognak tömegek, hiszen kitakarnák a lényeget. Az a néhány lakos, aki mégis kimerészkedik látványlakásaiból, vidám fiatal. A képeken csak indokolt esetben jelennek meg idősek, például, ha egy nyugdíjasotthon a téma.
A megrendelő sok esetben meghatározza, hogy milyen emberek szerepeljenek a képeken.
„Olyan embereket kell választanunk, akik reprezentálják a célcsoportot.” – adtak magyarázatot a Zoa szakemberei arra, hogy a látványterveken miért nincsenek soha hajléktalanok, kéregetők, vagy részeg punkok. De az sem megoldás, ha az utcákon csak Paris Hiltonok és Justin Bieberek grasszálnak.
„Egy belga lakópark építtetői azt kérték, hogy átlagos belga emberek legyenek az utcán. A terveinket pedig azért dobták vissza egyszer, mert az emberek nem tűntek elég belgának.”
A látványtervezők emlékeztek olyan esetre is, amikor nem a virtuális lakosok kinézete, hanem azok egymáshoz való viszonya kavart viharokat. Egy nemzetközi egyetem tantermében azért kellett utólag átrendezni a diákokat, mert egy ülő lány mellett két fiú állt, az egyik ráadásul csípőre tette a kezét, és ha ez nem szexizmus, akkor semmi.
Egy arab befektető számára készült képről pedig a nőket és az alkoholt kellett száműzni. „A szobákból el kellett tüntetnünk a nőket, az asztalról pedig a borospoharakat.” – mutatott rá a kulturális különbségek másik végletére Onodi.
A virtuális világ lényege, hogy igazából ott akarjunk élni, így érthető, ha a házakat soha nem lengi körül nyúlós köd, vagy szomorú, novemberi eső. Ehelyett mindig süt a nap, és amikor nem nyár van, akkor tavasz, ami új lakásába költözve sajnos nem mindig lesz így.
„Egy esetre emlékszem, amikor egy belga megrendelő karácsonyi hangulatot akart” – villantott fel egy havas képet Hámori Máté. A képben csak annyi a trükk, hogy Belgiumban nagyjából Brueghel korában esett utoljára hó karácsonykor.
Sok helyen már rájöttek, hogy a látványterv több, mint az épület tetszetős bemutatása, hiszen a végeredmény jelentősen befolyásolja a laikusok véleményét.
Lengyelországban már jogszabály van arról, hogy a látványterven pontosan kell ábrázolni a területet
– hozott példát Hámori. „Legutóbb egy lakóépület köré kellett raknunk a csúnya raktárépületeket, hogy azok úgy takarják ki a házat, ahogy a valóságban.”
De sok megrendelő ragaszkodik a pontossághoz: egyesek fajlistát küldtek a terület fáiról, mások a nap járását adták meg a korrekt végeredményhez.
A technológia fejlődése egyébként a reálisabb látványtervek felé mutat. A cégek már a hétköznapi okostelefonokkal működő VR-sisakokkal kísérleteznek. Ebben a néző a feje forgatásával nézelődhet, és ha a fejlesztések sikerülnek, akkor majd körbe is sétálhatja a parkba épített múzeumot, hogy maga mérhesse fel, mekkora valójában az épület.