Index Vakbarát Hírportál

Iványi Gábor minden állami kitüntetését visszaadja

2016. augusztus 26., péntek 19:05 | aznap frissítve

Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget vezető lelkész Facebookon egy hosszú levélben jelentette be döntését, hogy mindhárom állami kitüntetésétől megválik. 

Mint írta,

Azt írta, a segítő munkáját ismerték el ezekkel, de a mostani döntésével tiltakozik az ellen, hogy

a gyűlöletkeltés, rasszizmus és szidalmazás a napi politika eszközévé vált, és elismerést érdemel a mai Magyarországon.

A lelkész, bár nem írta le Bayer Zsolt nevét, nyilvánvalóan az ő lovagkeresztje ellen tiltakozik, csakúgy, mint eddig csaknem százan.

Iványi hozzátette, hogy döntésével a többi tiltakozó melletti szolidaritását is kifejezésre akarta juttatni.

Díjait nem akarja oda visszaküldeni, ahol Bayer is a kitüntetését kapta, vagyis a köztársasági elnöknek, úgyhogy Haraszti Miklóshoz hasonlóan aukcióra bocsátja, írta.

"A bevételt a kirekesztettek és megszomorítottak javára kínálom fel. A hatalom adományozta címek nélkül is lehet valaki „lovag”. Kierkegaard Ábrahámot a hit lovagjának nevezte. Ha kevésbé emelkedetten akarok fogalmazni, akkor a Koldus és Királyfi meséjéből az Álmok és Árnyak Birodalma káprázat-lovagjának címe is megtiszteltetés annak, aki egy kisgyerek rongyai mögött is kész ösztönösen felismerni a herceget." - zárul a közlemény.

Iványi egyébként egykor jóban volt Orbán Viktorral, Gáspár és Ráhel gyermekét is ő keresztelte. 2011-ben aztán egy új szabályozás megfosztotta egyházi státuszától az Iványi vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget. 2013-ban Iványi épp Bayer ellen tüntetett, és nevezte őt istenkáromlónak. 2014-ben hosszú jogi huzavona után újra kimaradtak az egyházzá minősítésből.

Rovatok