Index Vakbarát Hírportál

Hiába ítélték börtönre, megválasztották újra polgármesternek

2016. augusztus 28., vasárnap 21:46

Méltatlanság miatt mondott le a posztjáról Gyenes Levente, ám most újra megválasztották Gyömrő polgármesterévé. A helyzet jogilag érdekes, hiszen a kormányhivatal és a Belügyminisztérium is jelezte: a jogerős ítélete miatt meg kell fosztani a mandátumától.

Gyenes Leventét választották meg újra polgármesternek Gyömrőn. A várost eddig is vezető, ám a bírósági ítélete miatt lemondó polgármesterben bíznak a gyömrőiek: a szavazók több, mint kétharmada, nagyjából 80 százaléka voksolt rá.

A helyi jegyző közlése szerint

szavazatot kapott.

A várost 2002 óta vezető Gyenes azért mondott le, mert a Szegedi Ítélőtábla április 20-án bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt. 9 hónap, 2 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, de a közügyektől nem tiltotta el a bíróság. Így indulhatott és indult is a mostani választáson.

A kormányhivatal szerint méltatlan

Mostani győzelme ellenére nem biztos azonban, hogy sokáig vezetheti a várost. A törvény szerint ugyanis méltatlanná válik a posztra az a polgármester, akit "szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek".

A gyömrői ügyben illetékes Pest Megyei Kormányhivatal már jelezte is az Indexnek: "a méltatlanság, mint a polgármester magatartásához kötődő jogintézmény mindaddig fennáll, amíg az érintett az alapul szolgáló büntetőjogi jogkövetkezményeket viseli."

Tarnai Richárd, a hivatal vezetője úgy fogalmazott: Gyenes Levente hiába indul a polgármesteri címért, ha ő nyeri a választásokat, tisztségétől meg kell, hogy fosszák. A Belügyminisztérium szintén hasonló állásponton van, "a törvény szerint a polgármesterre megfelelően alkalmazni kell a méltatlansági szabályokat", jelezte a szavazás előtt az Indexnek a tárca.

Gyenes viszont úgy látja, hogy "méltatlanságom az előző mandátumom visszaadásával megszűnt, mivel a törvényhozó jogértelmezése alapján a tisztség betöltése alatt hozott jogerős elmarasztaló ítélet után válik valaki méltatlanná. Ez megtörtént tavasszal, ezért lemondtam. Az új mandátum megszerzésével az előző joghátrány megszűnik." Vagyis Gyenes várhatóan megtámadja, ha a kormányhivatal a méltatlanságát mondja ki.

Indulhat tehát a hosszas jogi huzavona arról, hogy valóban méltatlan-e Gyenes a tisztségre. Kislétán egy hasonló esetben az elítélt, majd újraválasztott polgármestert nem találta méltatlannak a hivatal. Vagyis ő maradhatott a posztján. Gyenes esetében azonban a hivatal, mint láttuk, más véleményen van.

Rovatok