Index Vakbarát Hírportál

Nem jött be az augusztusi gőzhenger a kormánynak

2016. szeptember 12., hétfő 10:33

Hiába a rengeteg plakát és olimpiai egyperces híradó, csökkent augusztusban a kvótanépszavazás kérdésére nemmel válaszolni akarók aránya, és nőtt a bizonytalanoké. Főleg a jobbikos szavazók gondolták meg magukat egy hónap alatt. A részvételi arány továbbra is a határon billeg, így egyelőre megjósolhatatlan, hogy érvényes lesz-e végül az október 2-i népszavazás.

Július végén és augusztus végén is az emberek 53 százaléka mondta, hogy elmenne szavazni, de ennél jóval kevesebben, mindössze 41 százaléknyian vannak, akik már most biztosan tudják azt is, hogy igent vagy nemet ikszelnek.

Ez derül ki azokból az országos reprezentatív felmérésekből, amiket az Index kérésére a Závecz Research kutatóintézet készített július végén és augusztus végén a magyarok szavazási hajlandóságával kapcsolatban. 

A kérdés október 2-án ez lesz:

Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?

Felmérésünk a kampány szempontjából viszonylag csendes augusztus végi időszakban készült: nem futott még a Kétfarkú Kutya Pártnak az érvénytelen szavazatokra buzdító plakátkampánya, és az ellenzéki pártoknak a távolmaradásra biztató felhívásai sem igazán indultak be. A másik oldalon pedig az olimpiai közvetítések közben burjánzó és a menekültválságot folyamatosan taglaló egyperces hírösszefoglalók – mivel vége lett a játékoknak – a felmérés időpontjában éppen nem túl sok emberhez jutottak el.

A közvélemény-kutatások az aktivitás szintjét nehezen képesek mérni, így jelen pillanatban megjósolhatatlan, hogy érvényes lesz-e a népszavazás. Závecz Tibor, a Závecz Research vezetője viszont azt mondja, ő valószínűbbnek tartja, hogy nem megy el a választásra jogosultak fele. „Kétséges, de nem teljesen kizárt az érvényesség. Ha a Fidesz kampánya a mostaninál nem lesz erőteljesebb, és ha az ellenzék kampánya láthatóvá válik, akkor annak

Mit tudunk, honnan és mennyire?

A felmérés 1000 fős reprezentatív mintán, telefonos megkérdezéssel készült, a maximális hibanagyság +/-3 százalékos. Az Indexen a jövőben rendszeresen várhatók saját közvélemény-kutatások a Závecz Research jóvoltából.

nagyobb a valószínűsége, hogy nem lesz érvényes a népszavazás”

 – mondta Závecz.

Alig láthatóak az érvénytelenül szavazók

 

Egy hónapja még azt írtuk, hogy a pártszimpátiák egyértelműen megjelennek a népszavazási kedvben és irányban, de nem minden párt tudja a pártelit szándékainak megfelelően irányítani a szavazóit. Ez az állítás most is igaz: a Fidesz és a DK tábora lelkesen megy a párt által kommunikált irányba, az MSZP- és Jobbik-szavazók viszont eléggé megosztottak.

   Fidesz-szavazók júliusban Fidesz-szavazók augusztusban MSZP-sek júliusban MSZP-sek augusztusban Jobbik-szavazók júliusban Jobbik-szavazók augusztusban DK-szavazók júliusban DK-szavazók augusztusban
elmegy és igennel fog szavazni   5,5%   8,1%   5,8%   6%   3,8%   8,5%   5,1% 10,8%  
elmegy és nemmel fog szavazni   63,1%   64,3% 10,5%     14,3% 61,8%   47%     5,1%   5,4%
elmegy, de még nem tudja, hogy fog szavazni   6,3% 4,9%     17,4% 20,2%     6,1%   5,1%   2,6%   2,7%
még nem döntötte el, hogy elmegy-e   15,1% 14,5%   34,9%    21,4%    16,8%   20,5%   12,8%   8,1%
nem megy el szavazni   8,5% 7,4%     29,1%   31%   10,7%   17,9%   69,2%   73%
elmegy és érvénytelen szavazatot ad -     0%   -   0%   -   0,9%   -   0%
nem tudja, nincs válasz   1,5%   0,7%   2,3% 7,1%   0,8%   0%   5,1%   0%  
                          

  

Egy hónappal ezelőtt még nem tettük fel ezt a kérdést (egyszerűen mert elfelejtettük), de most arra is rákérdeztünk, hogy mennyien vannak azok, akik dupla iksszel, pornográf rajzokkal vagy bármilyen egyéb módszerrel, de szándékosan érvénytelenül szavaznak. Augusztus végén ők még elenyészően kevesen voltak: az összes megkérdezett mindössze egy százaléka szavazna érvénytelenül.

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc a DK elnöke beszél pártja kampányindító rendezvényén a Zsófia főhercegné hajón Budapesten 2016. szeptember 2-án. Fotó: Kovács Attila/MTI)

Rovatok