Index Vakbarát Hírportál

A földön is rugdostak, de a sípot nem tudták elvenni

2016. október 23., vasárnap 20:03 | aznap frissítve

Ádám és három barátja kifejezetten azért ment ki a Kossuth térre, hogy kifütyüljék Orbán Viktort. Ádám nagyon készült az eseményre. Egy olyan profi játékvezetői sípot vett, aminek a hangja egy százezres stadionban is messzire hallatszik. Ezenkívül van még egy másik fontos tulajdonsága, ami később nagyon jól jött.

Meg fognak verni minket

Amikor a Kossuth téren elhelyezkedtek, egy babakocsis fiatal pár állt a közelükben.

Odaszóltunk nekik, hogy mi itt sípolni fogunk, és hamarosan meg fognak verni minket, úgyhogy jobb, ha kicsit odébb mennek.

A fiatal pár megköszönte a jó tanácsot, és elment onnan. Ahogy Orbán Viktor elkezdett beszélni, Ádám és haverjai elkezdték fújni a sípjaikat a Kossuth téren álló tömeg közepén. Nem ők voltak az egyedüli tiltakozók. A közelükben három lány is vadul fújni kezdte a sípját.

Húszan próbálták kikapni a sípot a számból, aztán nagyon hamar megkaptam az első ütést, aztán még vagy tízen vertek fejbe nagyon rövid idő alatt, végül valaki földhöz vágott. Amikor a földön feküdtem, még akkor is kaptam a fejemre, és belém is rúgtak.

A többiek szájából sikerült is kiverni a sípot, Ádáméból azonban nem. Az ő profi sípján ugyanis egy puha anyag van, amire rá tudott harapni. Ez egyfajta fogvédőként is szolgált, bár a fogából így is letört három kisebb darab. A pofonokat és az esést kisebb zúzódásokkal megúszta, bedagadt az orra és fölszakadt a füle. Ádám végig a kezében tartotta kameráját, így az ütlegelést videóra vette.

Így látta a verekedést Ádám, akit vertek

Volt, aki a sétapálcájával ütött

Ádám úgy emlékszik, hogy a verésükben, illetve a sípolásuk megakadályozásában nagyon kreatív módon vettek részt a körülöttük állók: volt, aki a táskájával, más a sétapálcájával ütött. Volt, aki úgy próbálta megakadályozni a sípolást, hogy közvetlen közelről fújt pipafüstöt az arcukba. Az igazsághoz tartozik az is, hogy olyan kormánypárti ember is volt a téren, aki csitítani próbálta a verekedőket, sőt Ádámnak egyikük azt mondta, ő is sípolna szívesen, de nem mer. 

Az ütlegelés közben azt kiabálták nekik, hogy meggyalázzák a forradalom emlékét, és ők is ÁVH-sok, illetve fizetett ügynökök és Soros-bérencek.

A legmeglepőbb az volt, amikor azt kiabálták, ki fizetett nekünk ezért. El sem tudták képzelni, hogy mi saját meggyőződésünkből jöttünk ide tüntetni az Orbán-rendszer ellen.   

A közelben álló biztonsági őrök hamar ott voltak és szétválasztották a verekedő feleket. Ádám szájából végül egy biztonsági őr vette ki a drága sípot, de miután rákérdezett, hogy milyen jogon veszi el azt tőle, a biztonsági őr visszaadta neki. Utána a biztonsági őrök védelmében tovább fújta a sípot, de még ekkor is többen próbálták kijátszani az őröket, és megakadályozni az ő ellentüntetésüket. 

Rendőrök a közelben egyáltalán nem voltak, mindent a biztonsági őrökre bíztak. Ádám nem akar feljelentést tenni. Azt mondja, nem ezekkel a megtévesztett nénikkel vagy a biztonsági őrökkel van baja, hanem a rendszerrel és ezzel a diktatúra felé haladó országgal.

Lökdösődés a Néprajzi Múzeum előtt

Nem Ádám volt az egyetlen, akit megvertek az idei október 23-án. Miután Orbán Viktort az MTK-stadionjának avatóján alaposan kifütyülték, az ellenzék egy része új taktikával próbálkozott az idei ünnepen. Juhász Péter, az Együtt alelnöke előre bejelentette, hogy ki akarják fütyülni Orbán Viktort. 

A konfliktusok bele voltak kódolva a szituációba. A  Kossuth téri állami ünnepség szervezői így éberen figyelték, kik érkeznek. Kordonokkal vették körül a teret, ahová érthető okokból csak biztonsági ellenőrzés után lehetett bejutni.

Lökdösődés volt a Néprajzi Múzeum előtt

A Néprajzi Múzeumnál biztonsági őrök ellenőrizték szúrópróbaszerűen főleg a táskával, csomaggal érkezőket. Juhász Pétert itt rögtön nem engedték be. Az Együtt alelnöke rendőrt hívott. Itt az a magyarázat hangzott el, hogy az állami rendezvényt egy magáncég, a Valton Security biztosítja, és ők dönthetik el, kit engednek be. Juhászt nem akarták beengedni.

Juhász és néhány társa így fönnakadt, eközben azonban egy nagyobb ellenzéki csoport gond nélkül besétált a Kossuth térre. Amikor ők elkezdtek sípolni, a körülöttük állók elkezdtek beszólogatni nekik, kisebb csoportokban vita és lökdösődés alakult ki. Volt, akit a kabátjánál, mást a hajánál rángattak meg. A biztonsági őrök közbeléptek, egy embert ki is vezettek a tömegből.

A vérző fejű történész

„A demokráciában elmondhatom a véleményemet az utcán, az nem vita, hogy engem megvernek a véleményemért” – ezt mondta vérző fejjel az Orbán beszéde alatt szintén síppal tüntető, ismert történész, Ungváry Krisztián. Ungváry az Indexnek azt mondta: miközben sípolva tiltakozott a Kossuth téren, valaki oldalról ököllel teljes erővel megütötte, majd elfutott. A sérülése nem komoly, de azt tervezi, hogy a napokban feljelentést tesz az ügyben. A támadóról kép is készült.

Ungváry Krisztián vérző fejjel sípolt a tömegben

Ungváry később egy Facebook-posztban azt írta: sajnálja azokat, akiket a mai tüntetésen a fütyülés megzavart, de szerinte közterületen egy demokráciában az alkotmányos keretek között maradó szabad vélemény nyilvánítása nem korlátozható. Mint írta: nincs semmi baja, annyi történt, hogy egy gyáva ember oldalról ököllel megütötte. Köszönetet mondott azoknak, akik a téren megvédték, szerinte veréssel nem fogja soha senki sem elrettenteni.

Kapott a 24.hu videósa is 

A 24.hu videósa épp az egyik  összetűzést rögzítette kamerájával, amikor valaki hátulról, ököllel a nyaka alá ütött. A 24.hu egyik újságírónője pedig éppen a telefonjával videózott, amikor egy férfi váratlanul rácsapott a kezére. Amikor felvette a telefonját a földről, egy másik férfi újra kiütötte a kezéből.

A Hvg.hu is azt írja, hogy az ő videósukat is megrángatták

Négy embert állított elő a rendőrség

Négy embert állított elő a rendőrség az 1956-os forradalom 60. évfordulóján tartott központi ünnepség helyszínéről, a fővárosi Kossuth térről vasárnap délután – írta a Police.hu. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kora esti közleményében azt írta: az V. kerületi Kossuth téren, az állami rendezvény helyszínén négy férfival szemben intézkedtek, garázdaság vétsége miatt előállították őket.

Rovatok