„Nagyon sok mindent jól be tudunk gyakoroltatni az iskolában, amit aztán sehol máshol nem tudnak használni." A magyar iskolarendszer bajairól szóló tételmondat a Magyar Tudományos Akadémián hangzott el, azon a konferencián, amely a tragikus magyar PISA-eredményekkel való szembenézést ígérte. A legutóbbi mérésben eleve alacsony szintről sikerült akkorát zuhanni, hogy most már a legutolsók között vagyunk, és már nem nagyon van mögöttünk más a mért országok között, mint pár hírhedten gyenge oktatási rendszerű a görögöktől Mexikóig.

A rossz PISA-eredményekbe nem egy oktatási miniszter bukott már bele a világon, van, ahol nagy nemzeti nekibuzdulás előzi meg a háromévente zajló méréseket, mintha úgy fognák fel az egészet, mint egy foci-Eb-t. Nem meglepő, hogy nálunk is azt kommunikálja az oktatási kormányzat, hogy komolyan veszik a jelzést, és készek érdemi oktatási reformokat kidolgozni. Az előző, Hoffmann Rózsához kötött reformok egyelőre legalábbis nem hozták meg a várt eredményt, azóta csak romlottak a 2009 előtt még javuló magyar eredmények.

Magolország

Miközben Palkovics László oktatási államtitkár környezetéből többféle elképzelés szivárgott ki, az államtitkárság a borzalmas PISA-eredményeket némileg relativizálta azzal, hogy ezek mellé tette egy másik nagy nemzetközi oktatásmérés, a TIMSS eredményeit, amelyek jóval kedvezőbb képet mutatnak. Hogy lehet, hogy miközben a legnagyobb presztízsű PISA-ban bezuhantunk, ebben a másik felmérésben jól állunk?

Ez a paradoxon is előkerült az MTA székházában Palkovics államtitkár jelenlétében megrendezett konferencián. A válasz viszonylag egyszerű, a két mérés ugyanis mást mér: míg a TIMSS nagyjából a letanított tananyag ismeretét vizsgálja, azt, hogy amit a gyerekek megtanultak vagy bemagoltak az iskolában, azt vissza tudják-e mondani, a PISA alkalmazás-központú: nem közvetlenül az iskolai tudást nézi, hanem azt, hogy mennyire tudják azt a gyerekek alkalmazni: olvasáskultúra, matematikai műveltség, természettudományos műveltség – kreatívabban mérve annál, mint amire az átlag magyar tanulót idomították.

Erről Csapó Benő, a PISA legfőbb magyar szakértője beszélt. „A magyar gyerekek fő tanulási stratégiája a magolás és a memorizálás. De hogy a megtanultak mit is jelentenek, hogy lehet összefüggésbe hozni korábbi ismeretekkel, azt már nem tudják.” A kutató úgy látja, hogy a legtöbb európai országban már túlléptek ezen, már a feladatok megfogalmazása is sokszor eltér a nálunk megszokottól.

Meg kell tanulniuk az Ohm-törvényt és más formulákat, de később semmilyen más területen nem tudják azt alkalmazni.

Nem jön ki a matek

Eszerint a tudásalkalmazással és a tudástranszferrel vannak súlyos problémák a magyar gyerekeknél. Mindezért a pedagógiai módszerek is felelősek. Csapó Benő itt a matekórát és a mértékváltást hozta példának: miután abszolválták az anyagot, azt hamarosan elfelejtik, és ahogy azt jelenleg tanítják, az nem is hat a gyerekek arányossági gondolkodására – pedig lehetne úgy is.

Miközben a hetvenes években a magyar diákok még az első helyre kerültek matematikából a nemzetközi felmérésekben, ma már ebben is az OECD-átlag alatt vagyunk. Különösen a szöveges feladatokban teljesítenek rosszul; erre Csíkos Csaba előadásában egy korábbi PISA-feladatot mutatott.

Bár a megoldáshoz látszólag nem kell semmi, ami ne férne bele nagyjából az ötödikes-hatodikos anyagba, a 15 éves magyar gyerekeknek csak a 9 százaléka volt képes megoldani; a sanghajiaknak 55 százaléka. A gond, hogy nálunk nem nagyon tudják a feladott problémát matematikai modellben megfogalmazni. Ez több, mint egy adott feladattípussal kapcsolatos nehézség, azt jelzi, hogy a megtanult matematikai formulákat nem igazán tudják valós szituációkra alkalmazni.

Szövegértés egyes

A legfrissebb PISA-eredményekben szövegértésben is sokat romlott a magyar átlag, most már csak a görögöket és a szlovákokat előzzük ebben Európában.

Ekkora mértékű tragikus zuhanást nem láttunk még a mi esetünkben

– szögezte le Steklács János egyetemi tanár, olvasáskutató. Ő legijesztőbbnek azt tartja, hogy három év alatt a harmadával, 19-ről 27 százalékra nőtt az alapszint alatt teljesítők, vagyis a funkcionális analfabéták aránya.

A PISA szövegértési feladatokat ad, és az nem túl jó kifogás, hogy a magyar iskolákban ezekre kisebb hangsúlyt helyeznek, mert az életben sem lesz az. „A magyar oktatási rendszer inkább csak ellenőrzi, de nem fejleszti a szövegértést. A tanár kérdez a szövegről, de nem sokat segít benne, pedig itt van 15-20 olyan jól megtanítható lépés, amivel jelentősen lehetne fejleszteni ezeket a készségeket”

– mondta Steklács. A kutató szerint többek között az alábbi változtatások segíthetnének – szerinte igen jelentősen – a magyar gyerekek szövegértési képességein:

• Az olvasástanításban nem szabad sietni, „nem kell decemberig megtanítani olvasni”, hiszen ma két és fél évnyi különbség is van egy osztályon belül a gyerekek felkészültségében.
• Stratégiaorientált olvasás és a kritikai készségek fejlesztése az olvasásban: erről jelenleg szinte semmit nem tanulnak, „ne csodálkozzunk hát, hogy ilyenek az eredmények”.
• Ma a szépirodalom dominál a nyelv és irodalom órán, a mindennapi szövegekre sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni.
• Módszertani korszerűsítés, minél inkább személyre szabott fejlesztés, a lemaradók segítése.
• És végül, a tanulás tanítása: „Nem mondhatjuk, hogy mindenki tanuljon meg otthon magától tanulni – ez a mi feladatunk.”

Steklács János a finneket és a mostani PISA-ban nagyot előrelépő észteket állította példaként. Mint mondta, északon az iskolaügyet sikerült szakmai kérdésnek megtartani, az oktatást leválasztották a nagypolitikáról, így kormányváltás után is marad nagyjából a folytonosság. Hogy egy rendszer-átalakítás és szemléletváltás végigvitele azért mégsem annyira egyszerű, ahhoz egy állítólag Mark Twaintől származó idézetet hozott:

Egy oktatási reform hasonló egy temető áthelyezéséhez: nagyon költséges, rendkívül bonyolult, és nagyon kicsi a belső támogatottsága.

Ha az állam nem ad több pénzt, nem fog menni

Hogy egy rosszul megcsinált reform több bajjal járhat, mint amennyi hasznot hajt, arról a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is beszélt – itt a konferencián és az Indexnek adott interjújában is.

„A társadalom várja tőlünk a választ, hogy mit és hogyan tanítsanak a tanárok. Érdemi válaszok tudományos vizsgálatok nélkül azonban elképzelhetetlenek” – mondta most Lovász László arról, hogy miért hoztak létre 19 kutatócsoportot az MTA-n az iskolai szakmódszertanok átvizsgálására.

Ez ugyan, legkorábban csak négy év múlva hoz majd eredményeket, de közben már készül az új Nemzeti alaptanterv, és bevetésre kész az eDia nevű rendszer, mely nemzetközileg is új módon, egyéni online diagnosztikát lenne képes adni minden egyes magyar tanuló fejlődéséről, időben jelezve azt is, ha korrekcióra van szükség – már ha országosan bevezetnék. Erre is pénz kellene azonban, ahogy az oktatás egészére is.

Mint azt Csapó Benő is kiemelte, Magyarországon az elmúlt évekhez képest jelentősen csökkent a költségvetésből a közoktatásra fordított összeg aránya. Pedig a PISA-eredmények nemzetközi összehasonlítása is azt mutatja, hogy egy bizonyos szintig elég szorosan összefügg egy ország átlagpontszáma és az oktatásfinanszírozás. Csapó számításai szerint, ha egy ország nem költ legalább 50 ezer dollárt fejenként egy gyerek oktatására 15 éves koráig, akkor a mért kompetenciái is rosszabbak lesznek. Mi ez alatt az összeg alatt vagyunk, szemben például a lengyelekkel, akik rendesen megtolták a közoktatásukat az elmúlt években.

Különösen a hátrányos helyzetű iskoláknak kellene kiegészítő támogatást adni. Nem is csak azért, mert ott van rá a legnagyobb szükség; a közgazdasági adatok is azt mutatják, hogy legalul lehet a leghatékonyabban elkölteni a pénzt; ez alapján javul leggyorsabban az országos átlag is. Magyarország azonban a legrosszabb hátránykompenzáló országok közé tartozik, az iskolarendszer jelenleg képtelen megadni az esélyt az alulról jövő gyerekeknek. Pedig, mint Csapó Benő hangsúlyozta: „nem szükségszerű, hogy a szegényebb családokba született gyerekek rossz tanulók legyenek”, sok országban ez nincs, vagy sokkal kevésbé van így.

(Borítókép: Bődey János/Index)