Index Vakbarát Hírportál

Mi lesz veled így, szenvedő, árva Hunnia?

2017. március 16., csütörtök 11:09

Hitler bunkerében lehetett ilyen bonyolult bejutni a Führer szobájába, villan át a riporteri feladat miatt szélsőjobbosra átállítódott agyamon a tiszaeszlári polgármesteri hivatal épületének zegzugos folyosóin kóborolva. A települést tíz éve irányító Nagy Tiborhoz igyekszünk, akit most választottak meg a MIÉP új elnökévé, és aki ennek apropóján írt egy bemutatkozó sajtóközleményt, mely szerint mostanában egyre több választó keresi meg őket, mint egyetlen radikálisnak megmaradt pártot. 

Fiatal vagyok,
mi az a MIÉP?

A rendszerváltozás után a két legnagyobb párt a népies-konzervatív MDF és az urbánus-liberális SZDSZ lett. Csurka István író MDF-alapítóként és alelnökként jobbra tolódott, saját pártját is kritizálta, mire 1993-ban kizárták. Ekkor alapította meg a nemzeti radikális MIÉP-et, amely 1998 és 2002 között parlamenti párt volt, 2006-ban a Jobbikkal kötött választási szövetséget. A lassú szétesés után többen a Jobbikban kötöttek ki. MIÉP-esként kezdte Novák Előd, ifj. Hegedűs Lóránt, Dörner György, Balczó Zoltán, Grespik László, Schuszter Lóránt, Nagy Feró is. 

A jobbikos beefet – elnézést, hogy a feketék zenéjét idekeverem! – olvasva egyből a magyar (szélső)jobboldal átrendeződéséről szóló sztorit szimatoltam, úgyhogy a középre tolódó Vona Gábor miatt tömegével csalódott jobbikosokat, a szekrényből hosszú pihenő után előkerült gárdamellényeket, leporolt székely zászlókat vizionálva lépek be a polgármester szobájába, és nem tudom megállni, hogy azonnal el ne kezdjem keresni a helyiségben a jó öreg MIÉP-es toposzokat.

Csodaszarvas nyaka köré fojtogatón tekeredő Dávid-csillagos kúszómászó?

Büszke kettős keresztet éppen dollárjellé faragó kampós orrú kufár?

A trianoni gyász fájdalmától üvöltő szőke, kék szemű kislány? Vagy legalább egy tízezrek előtt, a Hősök terén szónokoló Csurka István?

Hát, nem.

A helyiség visszafogottabb, mint egy átlagos fideszes vadászház-tulajdonos irodája, a nagyobbik térképen a jelenlegi Magyarország, felette szinte bocsánatkérőn bújik meg a Nagy-Magyarország, ezenkívül még egy MIÉP-es jelölt valamikori választási posztere virít szembetűnően. Még egy nyamvadt, akarom mondani büszke Árpád-sáv sem veri ki a szememet.

Sebaj, akkor majd szóban. Agyam felkészítve a zseniálisan kétfenekű, de annál nyomasztóbb, kódolt Csurka-nyelvre (nemzetközi nagytőke = zsidó, kozmopolita = zsidó, idegen érdek = zsidó, bankár = zsidó, kápóelit = zsidó stb) nekikezdünk a beszélgetésnek.

Aztán majdnem elalszom.

Az a helyzet, hogy a szolid, visszafogott, szerény Nagy Tibor programja nagyjából úgy foglalható össze, hogy elég a mostani hazug pártokból, jöjjön a MIÉP, amely eddig egyszer sem hagyta cserben a választóit. Vannak persze erős, szókimondó fordulatok, mint például, hogy a Fidesz egy Rákosi-rendszert épített fel, azaz önkényuralmat+személyi kultuszt, vagy hogy a MIÉP eddig mindig igazat mondott. De a régi szalonnácizmus már nyomokban sincs meg. Pattognak a kérdés-válaszok, egyikért sem hajítanák ki a politikust egy nyugat-európai tévéstúdióból.

  1. Van-e cigánybűnözés? A bűnelkövetők között nagy arányban vannak cigányok, de nem azért, mert cigányok, hanem mert előttük ez a minta, ez a sikk, a társadalmi helyzetük rossz. A bűnelkövetés szankcionálása pedig rendszerszinten nem elég szigorú, mivel jócskán feljebb tolták a szabálysértési határt.
  2. Mi a helyzet a multikkal, a bankokkal? Semmi különös, a lényeg, hogy normális fizetést adjanak, és ne csak összeszerelő üzem legyen Magyarország, hanem a gyártás végig itt legyen. A normális fizetést egyébként a többkulcsos adórendszerrel lehetne segíteni, az nem életszerű, hogy egy százezres fizetést és a sokmilliós állami juttatást is ugyanúgy adóztatnak. Kisebb béreknél 3-4 százalékos, a sokmilliósoknál 15-nél magasabb adókulcs kell.
  3. Az EU-ból kiléptetnék az országot? Mi azt mondtuk a csatlakozásra, hogy így nem jó. Az idő minket igazolt. Ugyanakkor a csatlakozás előnyeit tisztességesen, hasznosan kell felhasználni. Például Farkas Flórián egyik embere nálunk is próbálkozott kamuoktatást szervezni EU-s pénzből, de elzavartam őket. A felesleges áltanfolyamokhoz, amikből úgysem tanul senki semmit, és az arra épülő lopáshoz nem asszisztálunk, ezekben nem segítünk.
  4. És a NATO? Ha oda nem léptünk volna be, most kábé orosz köztársaság lennénk. Miért, így nem az leszünk mindjárt?
  5. De legalább kötelezővé tennék a keresztény hitoktatást az iskolában (próbálom kiugrasztani az antiszemita nyulat a bokorból)? Miért tennénk?

Miért erőszakolnánk rá bárkire is, amit nem akar?

Sakk-matt. Ja, és mindenkinek dolgoznia kellene, hogy például a cigány családokban úgy szocializálódjanak, hogy a szülőket látják dolgozni menni és este hazatérni.

„De hát ez a közmunka, amiről most beszélt. Maguk ugyanazt mondják, mint bármelyik másik párt, mi ebben a MIÉP, mi ebben a radikális?” –  kérdezem Nagy Tibortól.

Lehet, hogy mások is ezt mondják, csak ők nem csinálják. Átverik a választókat. Mi nem.

Na jó, hagyjuk az ideológiát, mi a helyzet a Jobbikkal, tényleg tömegével érkeznek a radikálisok onnan? Nagy azt mondja, ha nem is tömegével, de sokan. Például egy nyíregyházi, feloszlatott Jobbik-alapszervezet gyakorlatilag átlépett hozzájuk. Pontosabban visszalépett. A Jobbikban ugyanis sokan vannak, akiket épp a MIÉP-ből szippantott át sok-sok éve Vona. „Még én léptettem be a MIÉP-be őket, most visszajönnek” – mondja a pártelnök. Számokat nem árul el, de azt mondja, országosan mindenütt van példa ilyen visszatalálásra.

Sőt, az új idők szelét kihasználva a pártelnök ötszáz régi ismerősnek küldött ki egy kapcsolatfelvevő levelet. Amikor erről beszél, hirtelen egy 2002-es Magyar Fórumot kap elő, amelyben oldalakon keresztül olvashatók az akkori helyi MIÉP-szervezők nevei, címei és telefonszámai. Őket kereste most meg, és azt mondja, csak néhányan nem írtak vissza, 99 százalékban örültek, nyitottak voltak, és azt mondták, „álljunk bele, csináljuk”.

Nagy azt állítja, már most 30 embertől van ígérete arra, hogy a 2018-as kampányban az illető főút melletti kertjében, földjén MIÉP-es plakátokat állíthat fel a párt. A cél a minimum 300. A kampányt egyébként vagyon, sajtó (a Magyar Fórumot már nem tekintik a párt lapjának), állami támogatás és ingatlan híján nagyjából közösségi munkaként tudja elképzelni. A támogatók összedobják a minimális költségvetést, és segítenek a szakkérdésekben. „Már most vannak orvosok, ügyvédek, oktatási szakértők, akik mellettünk állnak, velünk dolgoznak.”

Megkérdeztük a Jobbikot, mit szólnak a MIÉP-hez

„A Jobbik ezúton is gratulál Nagy Tibor MIÉP elnökké választásához és sok sikert kívánunk neki a magyar nemzetért végzett munkájához. Amennyire ismerjük Nagy Tibort, Tiszaeszlár lakossága alkalmas polgármesternek tartja a településük élére, hiszen többször is megválasztották erre a feladatra, és ez komoly bizalom az emberek részéről. A Jobbikból nincs kilépési hullám, így sem a MIÉP-hez, sem más párthoz nem csatlakoznak volt jobbikos tagok. Miépes politikusokkal nem volt módunk és közös témánk az elmúlt időszakban egyeztetni, ha lesz közös értelmes cél, mint például a Jobbik által kezdeményezett európai bérunió, vagy az antikorrupciós harcunk támogatása, akkor ügyek mentén nyitottak vagyunk minden olyan szervezettel való egyeztetésre, amely az adott ügyben hasonlóan gondolkodik, mint a Jobbik. A MIÉP már csak halvány árnyéka a régi önmagának, ennek tulajdonítjuk, hogy az eddigi elnöke Dr. Fenyvessy Zoltán feladta MIÉP elnökként a további küzdelmet látva azt, hogy nem tudott a MIÉP újra egy országosan szervezett párttá és a közvélemény kutatásokban pedig mérhető párttá válni.”

A pártelnök most országjárásra indul, megyeszékhelyeken próbálja majd összerántani a szimpatizánsokat.

2014-ben már gyakorlatilag nem kaptak szavazatot. Most miért lenne ez másképp? –  teszem fel a kérdést. A pártelnök erre azt mondja, akkor későn kezdték a kampányt, még nem szervezték meg a pártot Csurka 2012-es halála után. Másrészt az is segíti őket, hogy a nemzeti érzelmű szavazóknak már nincs pártjuk. „Akik csalódtak ebben az oldalban, azok nem fognak balra szavazni” – mondja. Csurka gondolatait aktualizálják majd a programjukban, de a híres-hírhedt Hősök terei nagygyűlések felélesztésére azért senki ne számítson, Nagy szerint már nem nagyon lehet megmozgatni a kiábrándult, elfásult embereket. A cél pedig 2018-ban, hogy minden körzetben legyen jelöltjük.

A Jobbik azzal szerzett tömegével szavazókat, hogy cigánytelepeken masíroztak, nem gondoltak valami hasonló radikális kampányra? – próbálkozom.

És? Megoldottak vele valamit?

– jön csípőből a válasz.

A polgármester búcsúzóul még megmutatja, mit ért el a 2800 fős településen tíz év alatt. Van egy piaci alapon működő varrodájuk, felhúztak egy vadiúj művelődési házat, benne egy ministúdióval. „Látja, a kampányeszközeinkről kérdezett. Hát például az hol van megtiltva, hogy itt a MIÉP-ről beszéljen valaki?” – kérdezi.

Kiépítettek egy központi fűtési rendszert is: a hivatal melletti központban tüzelik el a mezőgazdasági melléktermékeket, távvezetés és hőközpontok segítségével fűtik a rendelőt, körzeti megbízotti irodát, óvodát, iskolát, vagyis minden középületet.

Amikor a

  1. MIÉP-elnök polgármester
  2. Tiszaeszláron
  3. az ipari jellegű téglaépületek tetején füstölgő kéményekre mutat,

kedvem lenne körbenézni, nincs-e valahol kandi kamera. Aztán visszarántom magam a szélsőjobbos üzemmódból,

az elmúlt egy óra tökéletesen megmutatta, hogy teljesen mellényúltam
 ezzel a hülyeséggel.

Rovatok