Index Vakbarát Hírportál

A kormánynak ki kell adnia, kihez honnan érkeznek a tao-pénzek

2017. március 22., szerda 12:31

A Fővárosi Ítélőtábla szerdai, jogerős döntésének értelmében az illetékes minisztériumoknak (Emmi, NGM) 15 napon belül részletesen ki kell adniuk, hogy a kedvezményezettekhez honnan érkeztek a tao-pénzek. Egész pontosan ki kell adni a vonatkozó iratokat (támogatási igazolásokat, azokról szolgáltatott adatokat), hogy 

abból megállapítható legyen: mely támogatásban részesülő szervezetek mely támogatási időszakokban mely támogatóktól pontosan mekkora összegű támogatásban részesültek.

Az adatkiadási kötelezettség 2011. július 1. napjától 2016. június 30-ig érvényes.

A pert a Transparency International indította. Az ítéletben az szerepel, hogy a kikért adatok közérdekűek, és közpénz felhasználását érintik. A támogatások a bíróság szerint közvetett állami támogatásnak minősülnek, a támogató cégek az államtól olyan kedvezményben részesülnek a támogatásért cserébe, mely „közpénzjelleggel bír”.

Ezért ezek megismerése

indokolt.

Vannak még erős megállapítások az ítéletben. Így például: 

A Transparency International úgy kommentálta a szerdai ítéletet, hogy „a bíróság jogerős döntése azért kiemelkedően fontos, mert egyértelművé tette, hogy teljes körű nyilvánosság kell övezze a társasági adókedvezményre jogosító sporttámogatásokat, hiszen azokat közpénzből fizetik.

Márpedig aki közpénzzel gazdálkodik, annak tűrnie kell, hogy a közpénz használatára vonatkozó tevékenységére mások, a polgárok kíváncsiak.

A tao-pénzek fő kedvezményezettje évről évre a felcsúti akadémia, de jól muzsikál Seszták Miklós fejlesztési miniszter városának másodosztályú fociklubja (Kisvárda) és a Tállai András NGM-államtitkárhoz köthető Mezőkövesd Zsóry Futball Club is.

Sokszor, sokan szerették volna megtudni, mely cégek ajánlanak fel egy csomó pénzt a politikusok kedvenc csapatainak, ennek októberben egy titkosítással próbált elébe menni a kormány, ezek szerint hiába.

Nem csak sport

Bár a tao-pénzek a látványcsapatsportok kapcsán híresültek el, a cégek felajánlhatják a társasági adójuk, adókedvezményük egy részét ugyanilyen módon például kultúrára, sőt legújabban az olimpiaszervezésre is.

Hogy maga a tao-pénz közpénz-e, arról szintén vita van a közéletben: Orbán szerint annak tartani

kommunista beidegződés,

hiszen ezt a pénzt a vállalkozók termelik meg és adják oda annak, akinek akarják. Egy DK-sok által indított per elsőfokú bírósági ítélete szerint viszont igenis közpénz. 

Ezeknek a pénzeknek egyébként nemcsak az eredete, hanem a felhasználása is teljes homály, erről itt írtunk például hosszabban.

Rovatok