Index Vakbarát Hírportál

Már a riói olimpián is szórták a pénzt

2017. március 24., péntek 20:23 | aznap frissítve

Áder János augusztus elején Rióban megnyitotta a Magyar Házat, amely az olimpia alatt teret biztosított „sportolók, a szurkolók és az üzletemberek” számára, és megpróbálta bemutatni a látogatóknak Magyarországot.

24.hu híre szerint a központot hivatalosan 210 millió forintért bérelte a MOB, hogy ott várják az országot megismerni vágyó külföldieket, és reklámozzák a 2024-es budapesti olimpiai pályázatot is.

A Momnentum Mozgalom amely kikérte az adatokat, és a 24.hu is megkapta a Budapest 2024 Zrt. költéseit, és ebben szó esik a riói Magyar Házról is. A listából egyből kiderült, hogy a riói központtal kapcsolatos szerződést amúgy módosították (napi 20 ezer dollárral számolva augusztus 4-től 22-ig ez összesen 109 millió forint mostani árfolyamon. A Tribuna Alimentos Ltda.-val pedig vendéglátói feladatok ellátásra szerződtek, 450 ezer dollárra, vagyis 129,6 millió forintra). 

A listából az alábbiak tudhatók még:

További részletek a lapban.

Mindenesetre a tételeket a 24.hu összeadta, és nekik az jött ki, hogy

a Magyar Házra összesen 1,6 milliárd forintnál is többet költött az olimpiai cég.

Rovatok