Index Vakbarát Hírportál

Kiszabadultak a hó fogságából a szállodavendégek

2017. április 21., péntek 08:27 | aznap frissítve

A külvilágtól elzárt Hunguest Grandhotel Galya műszaki és fejlesztési vezérigazgató-helyettese, Szatmári Szabolcs az MTI kérdésre elmondta: úgy tudja, pénteken a katasztrófavédelem segítségével szervezetten le tudják vinni a hegyről a távozni készülő vendégeket.

Négy-öt család, akik „komolyabb terepjáróval érkeztek”, katasztrófavédelmi kísérettel már csütörtökön elmehetett a szállodából.

A helyszínről jelentette az egyik ott rekedt kiránduló, hogy Pásztó felé még járhatatlanok voltak az utak pénteken, de Gyöngyös felé már le lehetett araszolni, így elhagyhatták a szállodát, akik akarták. 

Több települést nem lehet megközelíteni közúton a rendkívüli időjárás miatt, közölte a rendőrség péntek hajnalban. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Répáshuta, Hevesben pedig Bagolyirtás, Fallóskút, Mátraszentimre, Mátraszentistván, Mátraszentlászló, Galyatető, Kékestető és Mátraháza van elzárva - sok településen áram és térerő sincsen.

Sok út járhatatlan a hó és a letört ágak, illetve vízátfolyás miatt. Heves megyében egyebek mellett a 24-es úton, Mátrafüred és Parádsasvár között nem lehet közlekedni, de Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megye több alsóbb rendű útjának egy-egy szakaszán is hasonló a helyzet.

Répáshutára ételt és benzint vittek a tűzoltók

Élelmiszert, üzemanyagot és aggregátorokat vittek a tűzoltók a rendkívüli időjárás miatt elzárt Répáshutára csütörtök este. A mezőkövesdi hivatásos egységeknek Cserépfalu felől sikerült elérniük a Bükkben lévő települést késő délután.

A tűzoltók a terepjárójukkal közreműködtek egy dialízises beteg mozgatásában is, akit átadtak a mentőknek.

Veszélyesek az erdők

Életveszélyes a fák között tartózkodni a Bükkben és a Zempléni-hegységben, az erdőkben keletkezett károk mértéke egyelőre felbecsülhetetlen. A Zempléni-hegységben több alsóbbrendű közút járhatatlan a kidőlt és a nagy tömegű hó súlya alatt megroskadt fák miatt. A zord időjárás miatt a lillafüredi kisvonat nem közlekedik.

Szerdán a Pilisi Parkerdő Zrt. ugyancsak arra kért mindenkit, hogy a napokban ne menjen magasabban fekvő erdőterületekre, mert a hó súlya alatt a frissen kilombosodott fák meghajlanak, kidőlhetnek, eltörhetnek. Ez a figyelmeztetés a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Gerecse és a Gödöllői-dombság turista- és erdei kerékpáros útjaira érvényes.

87 centi hó hullott

Bánkúton 87 centi, a Kékestetőn 47 centi hó esett. Megnyitották a Nagy-Hideg-hegyi sípályát is, írja az Időkép.

Újabb rekordok dőltek meg

A fővárosi és az országos hajnali hidegrekordok is megdőltek pénteken - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. A leghidegebb az Északi-középhegység szélvédett völgyeiben, illetve a magasabb, vastag hóval borított tájakon volt. Kékestetőn mínusz 7,1 fokot mértek, ezzel megdőlt a napi minimum hőmérséklet országos rekordja. A korábbi rekordot, mínusz 6,3 fokot szintén Kékestetőn regisztrálták 1959-ben.

Megdőlt a fővárosi hidegrekord is: a leghidegebb a János-hegyen volt, amit szintén hótakaró fed. Ott -3,6 fok volt a legalacsonyabb hőmérséklet, megdöntve ezzel Budapest Csillagda 1959-ben jegyzett -3,2 fokos napi minimum hőmérsékleti rekordját - írták.

Rovatok